A Dorothea Hotel a BE LIGHT! történetének egyik legfontosabb mérföldköve. Egy felső kategóriás hotel beruházás világítástechnikai szempontból a szakma csúcsát jelenti. Ezt csak tovább fokozta maga a lokáció, az épületegyüttes összetettsége, a műemlékvédelmi szempontok, továbbá, hogy a Pannonhalmi Bazilika, a Hilton Budapest és több egyéb projekt után ezúttal is nemzetközi tervezőgárdával volt lehetőség együtt dolgozni. A Piero Lissoni által vezetett milánói Lissoni and Partners jegyzi az építészeti, belsőépítészeti koncepciót, a projekt vezető tervezői Rodrigo Tellez Acosta, Tania Zaneboni és Mattia Susani voltak.

 



A műemléképületekből megszülető hotel generáltervezője a TSPC volt. A  BE LIGHT! világítási konzulensként vett részt a beruházásban: az építészek elképzelése alapján dolgozták ki a világítástechnikai koncepciót, kiválasztották az adott térnek és célnak megfelelő termékeket, ellenőrző méretezéseket és látványterveket készítettek. A hotel közönségforgalmi területeinek csaknem egészén szabályozható rendszer került kiépítésre, a már említett tervezési szakasz, majd az eszközök leszállítását követően feladatuk volt a rendszer teljes felprogramozása, a világítási képek beállítása. A BE LIGHT! csapatából Kis Ádám, Metzger Tamás, Berecz Bertalan, Gigor Szabolcs és Katona Sándor vettek részt projektben.
 


A főbejáraton érkező látogatókat a műemléki lobby oszlopcsarnoka fogadja. A tér esszenciaként foglalja magába a Dorothea Hotel világítástechnikai alapkoncepcióját, azaz a műemléki jelleg, a részletek kiemelését, illetve a kontrasztos megvilágítást.



Az oszlopcsarnokból tovább haladva a recepciós térbe érkeznek a vendégek. Az általános világítást a 27 méter magasságból levilágító, üvegtetőn elhelyezett spotok, illetve az oldalfalnál elhelyezett mélysugárzók biztosítják. Ezek fényét egészíti ki a pult felett elhelyezkedő egyedi hengeres csillár, a fali műalkotásokat kiemelő fénysávok, illetve a térnek otthonosságot kölcsönző állólámpák.


A szintén a műemléki lobby-ból nyíló Anton’s Bar & Deli világítástechnikai koncepciója a tér bensőségességét erősíti, és kiosztását tekintve teljes összhangban van a belső építészeti elemekkel és a bútorzattal.


A Dorothea Hotel központi része az egyes épülettömbök által körbezárt Courtyard: a belső udvar többszintű megvilágítást kapott, a tér csaknem egészében a prémium kategóriás olasz gyártó, a Flos termékeivel dolgoztak. Az üvegtető gerendáin, több mint 20 méteres magasságban elhelyezett, szűken sugárzó spot lámpatestek biztosítják az általános világítást. Magukat az asztalokat a pergolákon elhelyezett spotok világítják meg, a ledimmelt világítótestek belsőséges hangulatot teremtenek a vendégek számára. Hasonló hangulatot teremtenek a mobil asztali lámpatestek is. Külön effektvilágítás, kis méretű irányítható spotok hangsúlyozzák ki a Courtyard példa nélkül gazdag növényzetét.



Az első emeleti előcsarnokban rejtett világítás emeli ki a kazettás műemléki mennyezetet. A tér közepén világító paravánokkal találkozhatunk, melyek méretükkel, anyaghasználatukkal, formavilágukkal a lobby központi design elemeiként jelennek meg.


 

Építészet és belsőépítészet: Lissoni and Partners • Generál tervező: TSPC • Épületvillamossági tervező: Zone-Plan • Generál kivitelező: Market Építő Zrt. • Épületvillamossági kivitelezés: Vilati Szerelő Zrt. • Egyedi lámpatestek: LumoConcept • Biztonsági világítás: Lumentron Electronic Kft. • Fotó: Bujnovszky Tamás, Molnár Péter

Világítástechnika és világításvezérlés: BE LIGHT
Beruházó: BDPST Group

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés
2025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1