Kétségtelen, hogy Budapest legújabbkori építészete nem mutat fel világviszonylatban, de közép-európai viszonylatban sem kiemelkedő épületeket.
A MAI TÁRSADALMI KÖZEG
A két háború között – a trianoni „béke” következtében – egy minden szempontból a régihez ragaszkodó hangulat alakult ki Magyarországon. Az akkori új építkezések a klasszicista – biedermeier – neobarokk ízlésvilágot: a Történeti Magyarországot favorizálták.
Az időközben megjelenő Bauhaus építészetet egy szűk társadalmi elit – főleg családi ház és villaépítészet szintjén – kezdte megérteni. Viszont Molnár Farkas és Fischer József (Juszuf) nagyszerű új családi villái kétségkívül világszínvonalon voltak: Fischer Zöldmáli úti villája a DOMUS címlapján szerepelt. . . Néhány, a kor színvonalán álló, vagy ahhoz közeli középület is épült: Lauber és Nyíri, Rimanóczi tollából, és volt egy kissé romantikusabb hangvételű „követő stílus” Weichinger Károly, Borbíró Virgil és Wanner János társaik tollából.
1930 körül hazajött Marcel Breuer (Lajkó) és irodát akart nyitni Budapesten. De nem vették föl a Mérnöki Kamarába, mert nem volt nálunk érvényes diplomája, és zsidó volt: így kénytelen volt távozni: a világhír felé...
Háború után e „modern” építészeti irányvonal megpróbált szárnyra kapni: és valóban a kornak megfelelő „jó házak” épültek: a MÉMOSZ székház (Szrogh György), a Kertészeti Egyetem új épülete: (Lauber és Szendrői), a HM (Szendrői), stb.
Ámde jött az 1951-es „Építőművész” Kongresszus és a kötelező „Szoc. Reál” – a hazai legutolsó „haladó Stílust” a klasszicizmus formanyelvét kellett követni.
Majd pár év múlva – Hruscsov uralomra jutása után újra lehettünk „modernek” –, de ekkor már megtört a lendület és ezen új építészethez megfelelő technikai háttér és mecenatúra szükségeltetik, szükségeltetett volna...
Így ezer számra épültek a modern akarású lakótelepek, főleg szovjet házgyárak lesilányított termékei, középületek gúzsba kötve táncolva és – per amorem Dei – ma művelt emberek is azt hiszik, hogy ez volt a szoc-reál, pedig csak un. szocializmus idején épültek...
Majd kitört az amerikai „post modern”, és az emberek kapva-kaptak rajta (néhány legérdekesebb építész kollega segítségével is), mert unták a silány hazai nemzetközi modernizmus termékeit.
Nos: mi eme folyamat társadalmi eredménye és vetülete? Mit érthet ebből a kommunizmus alatt agymosott és az álliberalizmus által félrevezetett mai magyar ember: Legyen tüzépbarokk, állítólagos organikus (magyaros?) építészet: csak ne korszerű! Így az egész országot beborítja a társadalom által igényelt penész, miközben ugyanezen hazánk fiai szájtátva bámulják a világ új építészetét: Berlinben, Párizsban, Londonban, Bécsben, Amerikában, de foggal-körömmel ragaszkodnak félrevezetett ízlésükhöz: nehogy egy új, a fenét új, egy kicsit előremutató gondolat megjelenhessen például Budapesten...
AZ ENGEDÉLYEZŐ HATÓSÁG
Az építészek évtizedek óta próbálják az építési engedélyezési díjazást józan mederbe terelni.
- Mi értelme, hogy vannak „főépítészek” akiknek nincs beleszólási joguk a folyamatba, és mivel nincsenek megfizetve, általában nem is hozzáértő vagy döntésképes emberek (bocsánat!)?
- Mi értelme, hogy vannak zsűrik, melyekben rengeteg kollega ül, ad hoc változó sorrendben (miáltal nem vállal és nem is vállalhat felelősséget pillanatnyi döntéseiről!) ?
Egy igazi zsűri állhat egy világhíres vagy fél-világhíres építészből, egy városrendezési szakemberből és egy titkárból, és legalább 5-6 évig fungálnia kellene, és felelősséget vállalnia! Természetesen a döntése megfellebbezhetetlen lenne: nem javaslat. . .
- Mi értelme van, hogy az építési hatóságok rosszul fizetett, agyongyötört osztályvezetők és beosztottak hadából állnak, akik ennélfogva általában döntésképtelenek, és nem azzal foglalkoznak, amivel kellene, hogy ti. az illető terv betartja-e az előírásokat?
- Mi értelme van a túlrészletezett építési előírásoknak, ezek területegységekre lebontott istentelen részletességű, egyáltalán nem fontos előírásainak, ahelyett, hogy egy értelmes övezeti előírás lenne, és a döntnökök ÉRTENÉNEK A DOLGUKHOZ ÉS TUDNÁNAK ÉPÍTÉSZETI DÖNTÉSEKET HOZNI: megfelelő káderek volnának, megfelelő javadalmazással, hogy ne a politikai perchelyzet és a korrupciós lehetőség befolyásolja őket!
Megjegyzés: a háború előtti Építési Szabályzat egy pár oldalas, világos, áttekinthető kis füzet volt. De minden fontos kérdést rögzített.
- Mi értelme van, hogy pld. Budapest mai Városrendezési Főosztálya valamiféle tendenciákat javasol: hogy pld. nem építhető 30 m-nél magasabb ház, ahelyett, hogy a lényeggel foglalkozna?
- Mi értelme van, hogy az elsőfokú határozat ellen nem a Városrendezési Főosztályhoz lehet fellebbezni, hanem valami lehetetlen szervhez, amely személyi állományánál fogva óhatatlanul nem ért a dolgához?
- Mi értelme van, hogy a Főváros koncepcionális kérdéseit nem az ország legjobb szakemberei döntik el, hanem valamiféle átláthatatlan adminisztratív szövevény, amely természetesen az esetek nagy százalékában ROSSZUL DÖNT: a dolgokat nem az átlag középszer viszi előre! (Le Corbusier ezért nem pályázott soha, mert egy „testület” döntése csak átlag középszer lehet!)
... ÉS AZ ÉPÍTÉSZEK
Kétségtelen, hogy Budapest legújabbkori építészete nem mutat fel világviszonylatban, de közép-európai viszonylatban sem kiemelkedő épületeket.
Ennek döntő oka az előbbiekben keresendő. Nagyon nehéz gúzsba kötve táncolni.
Ennek ellenére ellentmondok Főszerkesztő Úrnak, (talán mondhatom, hogy kedves barátomnak), hogy ti. csak világhíres építészek tudnák „feldobni” a várost. Talán nem szerénytelenség azt állítanom, hogy azért vagyunk itt páran magyar építészek is, akik tudnának tenni valamit!
Természetesen kézenfekvő, hogy jó lenne ha a világhírességeket valaki meghívná Budapestre házakat tervezni. De azért vigyázzunk! Ez egy igen speciálisan szép és kedves város.
Akár Hadid, akár Zaha, a Szervita / Martinelli térre semmi szükség nincsen felfújt hólyagot helyezni, ezt Grazban jól megoldották: de a pesti Belváros sokkal patinásabb hely, mint Graz!
Azután minden tiszteletem van Egeraat úrnak, de a Dózsa György úti ING háza egy nagy marhaság. Miután brilliánsan helyrehozta a MÉMOSZ Székházat, kár volt ezt az anti-funkcionális „bőrépítészetet” (Finta) mellé telepíteni. Ez például jó lett volna a Vörösmarty tér szoliter telkén, ha egyáltalán funkcionálna. (Egy nagyteres irodatérnek nem lehetnek össze-vissza álló rés ablakai, mert sötét lesz (van) és ha az előcsarnokban valaki szellent egyet, azt nem célszerű a VIII. emelet távoli zugában meghallani!
EGY HÁZ AZÉRT ÉPÜL, HOGY HASZNÁLNI LEHESSEN!
Ettől függetlenül pld. a Károly körútra nyert pályázattal egyetértek: ez lehet, hogy jó lesz, és gratulálok van Egeraat úrnak!
* * *
Most meg hadd legyek kicsit szubjektív: életemben legtöbb jó házam „Botránkozás köve” lett, de ez csöppet sem keserít el, mert azt hiszem (abban tetszelgek), hogy valamit sikerült a magyar építészethez hozzátenni: egy itci-pitcit. (Ezt a kifejezést átvette az amerikai szleng, úgy, mint a „hello” és „OK” szavakat: Kázmér Ottó a Ford meósa volt, és ha egy jó autó lejött a szalagról, ráírta: OK!)
Az MTI új Hírközpontjára büszke vagyok, (bár egy újságcikk azt írta: ormótlan ház a Naphegy tetején), és büszke vagyok a Lauder-Javne iskolára is, (bár akkor még nem láttam Jeruzsálem Golgota felőli új épületeit), sikerült zsidó hangulatot kelteni, és büszke vagyok a Lágymányosi híd dizájnjára is, melyet Dévényi Sándorral hoztunk létre: talán ezekért van az ember
És büszke vagyok a Kálvin téri irodaházakra is, mert azt hiszem, hogy a kissé „fuori le mura” teret ez épületegyüttes egy korszerű nagyvárosi térré tette, még akkor is ha a megvalósult épület messze nem éri el a koncepció nívóját, melyet mellékelve bemutatnék.
A terv lényege:
- A Kálvin tér mint Városkapu előtti orsó alakú tér kiteljesítése, és ennek építészetileg szerves kapcsolása a Nemzeti Múzeum klasszicista teréhez,
- hasonló történelmi környezetben már többször próbáltam alkalmazni ezt a megoldást, hogy az épület önmagában tökéletesen korszerű: ha egy sík lapra helyezném őnmagában megállná a helyét, de behelyezve környezetébe oda is tökéletesen beillik:
- itt a három üveg hasáb absztrakt tömbje valósítja meg ezt a hatást,
- amit a zsűrik és főépítészek, hatóságok és beruházók elrontottak:
1. Arra vágytam, hogy a 3 tömb külön álljon, a 12. sz. ház közötti rés az épület multifunkcios előcsarnoka legyen: hátul 30 m-es vízeséssel, összekötőhidakkal és mozgólépcsőkkel, közvetlen kapcsolatban a térrel és az aluljáró szinttel..
2. Arra vágytam, hogy a Múzeum utca sarki tömb főpárkánya kövesse a hajdani Ybl Bankház és a Károly körút vonalát, míg a földszinti beépítési vonal a telekhatár legyen: így egy hyperbolikus parabola csavart felület lett volna a homlokzat, mely a 11. sz. ház térre bedőlő homlokzatával az orsó alakú teret fínoman becsavarta volna a Múzeum körútra.
3. Arra vágytam, hogy az Ybl ház homlokzata mint részlet rozsdamentes acélból megjelenjen az épület sarkán: mutatva, hogy itt volt és ekkora volt.
Durva beavatkozások az épületbe:
1. A 12. sz. épület két hasábjának összekötése,
2. A tetőfelépítmények effektív levágása: Budapest Főépítésze és a kerületi Építési Hatóság által
3. Az Ybl fragmentum elhagyása: KÖH.
Nem baj: azért így is szeretem, és hátha a közönség is megszokja, a történeti előzmények és néhány sírlámpa-állító főokos médiakukac tevékenysége ellenére hátha a magyar értelmiség egésze is megértendi az „up-to-date” építészet és dizájn lényegét!
Budapest, 2009. 08. 27.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
