Helyreállították a déli összekötő szárny eredeti homlokzatát.

A Budavári Palota rekonstrukciója során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát. Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program keretében építették újjá, és az Oroszlános udvar felőli északi homlokzat is felújítva, eredeti formájában látható. A belső térszerkezet visszaállítása után az épületszárnyban kezdődött meg néhány hete az újjászülető Szent István-terem belsőépítészeti kialakítása is.

A déli összekötő szárny déli homlokzata a felújítás előtt és után

A déli összekötő szárny egy aránylag keskeny épületrész a Budavári Palota együttesén belül, amely Hauszmann Alajos tervei alapján épült az új, krisztinavárosi szárnnyal egy időben. A déli nyaktagnak is nevezett épületrészben hozták létre 1902-ben a nemzetközi hírű Szent István- termet, amelyet a keleti és nyugati palotaszárnyból is meg lehetett közelíteni. A nyaktag mindkét homlokzatát közel egyformán alakították ki, az Oroszlános udvar felőli északi kapu két oldalára Senyei Károly Háború és Béke című szoborcsoportjának alakjai kerültek.

A második világháborúban a déli összekötő palotaszárny súlyos sérüléseket szenvedett. A Gellért-hegyre néző homlokzatot helyreállítás helyett az állampárt utasítására leegyszerűsítve átépítették, és évtizedekig csupán az udvari nézete emlékeztetett az eredeti állapotokra. Az épületrészben megsemmisült a Szent István-terem is, helyén a háborút követő átépítés után a többi között dolgozószobát és tárolóhelyiséget alakítottak ki.

A déli oldalon már messziről látható a Budavári Palota elsőként helyreállított homlokzata, amely most századfordulós fényében született újjá, ahogyan Hauszmann Alajos megálmodta. A második világháború után kialakított lecsupaszított falak és jellegtelen ablakok helyett visszakerültek a homlokzatot díszítő, süttői mészkőből készült oszlopok és domborművek.

A Várkapitányság helyreállította az eredeti, Hauszmann tervezte és Thék Endre gyártotta ablakokkal megegyező nyílászárókat is. A hiteles helyreállítás érdekében a déli homlokzatot teljesen elbontották, majd az eredeti tervek szerint újjáépítették, ahogy a korabeli belső térszerkezetet is rekonstruálták.

A déli homlokzat a felújítás előtt és után

A munkálatokat falkutatással, műemlékvédelmi és régészeti kutatással kezdték, amelyek során több korszak emlékei kerültek elő. A feltárt részleteket, valamint archív fotókat is felhasználtak a hiteles végeredmény érdekében.

Az Oroszlános udvar felőli északi oldalon jelenleg a restaurátor szakemberek megtisztítják és javítják a kőelemeket. A korhű ablakok már itt is helyükre kerültek, a bejárat pedig a Hauszmann-kori faragott fakapuit kapja vissza. A munkálatok végeztével új díszkivilágítás emeli tovább a palotaszárny szépségét.

A Budavári Palota külső megújításának első szakasza próbafeladatként is értelmezhető, a rekonstrukció folytatódik, a munkával a Szent György tér felől, északról déli irányba haladnak tovább.

Az eredeti állapotában helyreállított déli összekötő szárny és az újjászületett Szent István-terem kapuit 2021. augusztus 20-án nyitják meg a nagyközönség előtt, az első napokban ingyenesen.

A teljes méretű képekért kattints a galériára!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kapott egy esélyt a zsámbéki romtemplom

Kapott egy esélyt a zsámbéki romtemplom

Elkezdődhet a rom helyreállításának megtervezése.

250 éves lakóépületet újítanak fel

250 éves lakóépületet újítanak fel

Gyula legrégibb lakóépületét, az 1775 körül épült Máriás-házat.

A felújított ivanovói pályaudvar lett Oroszország egyik legmenőbb közösségi tere

A felújított ivanovói pályaudvar lett Oroszország egyik legmenőbb közösségi tere

Az avantgárd konstruktivizmus és a szocialista modernizmus elemei jól megférnek a modern funkciókkal.

Hirdetés