A budavári középkori zsinagóga az OCTOGON 149-es számából.
2018. szeptember 6-án újra megnyitotta kapuit a Táncsics Mihály utcai zsinagóga a budai Várban. Közel 400 év után költözik vissza a zsidó vallási élet az I. kerületbe, feltámasztva Magyarország egyik legrégebbi hitközösségét. A cikk eredetileg az OCTOGON Magazin 149 - 2019/1 lapszámban jelent meg.
A tatárjárás utáni időszakban sok népcsoport telepedett le az ország területén, köztük több zsidó család is. Az első budai zsidónegyed már a 13. század második felére kialakult a mai Dísz tér környékén. Ezt a negyedet azonban valószínűleg Luxemburgi Zsigmond nagyszabású budavári palotaépítkezése és a kapcsolódó városrendezési munkák miatt megszüntették.
Az új zsidó utca a mai Táncsics Mihály utcának a Bécsi kapu közelében lévő részén jött létre. Rengeteg írásos nyoma volt az itt működött két zsinagógának, hollétük azonban a Várnegyed II. világháború utáni helyreállításáig ismeretlen maradt.
Az 1964-ben megtalált Táncsics Mihály utca 26. valószínűsíthetőleg a második zsidónegyed legelső zsinagógája. Az épületmaradványok, köztük a női imateremből nyíló ablak és a feltárt freskók (egy Dávid-csillag és egy ég felé néző íj) alapján Scheiber Sándor, az Országos Rabbiképző nagyhírű professzora állapította meg, hogy az épület a budai török kor keleti, „szír” rítusú zsidóságának imaházául szolgált.
A rekonstrukciós munkálatok 1966-ban készültek el, a ház azóta a Budapesti Történeti Múzeum kiállítótere, amely a budavári zsidóság történetét, a feltárt középkori freskókat, középkori és a török időkből származó sírköveket, valamint a másik, nagyobb zsinagóga kiemelt pillérdarabjait mutatja be. Az eredeti szakrális funkció visszaállítását az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) kezdeményezte; a BTM-mel való megegyezés szerint a múzeumi funkció is fennmarad az egyébként fővárosi tulajdonú épületben.
A különleges, egyedileg tervezett és gyártott darabok alapanyaga a natúr tölgy, a szent tekercsek olvasásához használt bima és a szekrények esetében öregbített felülettel, még a székek és a női részt elválasztó mobil és fix paravánok esetében csak olajozottan, öregbítés nélkül. A gótikus, modern és zsidó formavilág ötvözése időtlen, egyszerűségében is tiszteletet parancsoló hatást kelt.
A szakrális bútorzat megtervezésével történeti terek berendezésében nagy gyakorlatot szerzett belsőépítészt, Somlai Tibort bízták meg, aki az óbudai klasszicista zsinagóga felújításán is együtt dolgozik a hitközséggel. Akárcsak abban az esetben, az ultramodern, de esetleg profán asszociációkat keltő darabokat a tervező itt is kerülendőnek tartotta.
  |
Erre a fúzióra példa a berendezés legfontosabb tárgyának számító tóraszekrény, melynek csúcsíves záródása gótikus boltozatot idéz, csíkos patinázott felülete viszont a zsidó imakendőre, a taleszre utal. Nagyon érdekes még a szekrény felső részébe integrált örökmécses: egy üveglapra festett két kéz hátulról megvilágítva. Ez a szép szimbólum a kohanita áldást jelképezi. Mivel a szokás a bársony függönyt a szekrény ajtaján kívülre parancsolja, az eredetileg tervezett fémkeretes üvegajtókat fa harmonikaajtó váltotta fel, mely az ívhez igazodva lecsapott sarkaival válik nyithatóvá.
Hasonló kialakítás köszön vissza a női imaterem leválasztására szolgáló paravánoknál, ahol szintén a boltívekhez kellett igazodnia a tervezőnek. Itt az átláthatóságot és a szeparációt egyszerre biztosító felületkiképzés jelentette az elsődleges kihívást.
A megoldást az óbudai zsinagóga csillárjainál már használt, Bor András ötlete alapján tervezett minta jelentette, amely finoman utal a Dávid-csillag mindenki által ismert alakjára, anélkül, hogy az túlzottan egyértelmű és erőltetett érzetet keltene. Ugyanez a minta díszíti az imaterem székeit, de míg a paravánokon a minta kontúrja adja a rácsozatot, a székeken az alakzatok felületét marták bele a kezeletlen tölgybe.
A praktikumra helyezett hangsúly, a tömör, strapabíró tölgy szerkezet és a díszítés egyszerűsége a zsidóság sokezer éves hagyományait idézik meg, míg az apró, gondosan megtervezett részletek, mint a pulpitus behajtogatható gyertyatartója modern elemeket csempész ebbe az időtlen atmoszférába. Az EMIH és a múzeum is elégedett a berendezés minőségével – a BTM munkatársai azonban kissé túlzsúfoltnak tartják a korábban szellős teret, amelyben a háttérbe szorult a múzeumi funkció, és neheztelnek amiatt is, hogy eltűnt az 1966-ban ide tervezett és beépített, egyedi bejárati ajtó.
Az új zsinagóga rabbija, Faith Áser szerint már alakul egy közösség, szombatonként körülbelül 45-50 ember gyűlik össze az összesen 50-60 főt befogadó imaházban.
A hitélet visszatérése több évszázad után ebbe a terembe nagy öröm a budapesti zsidó közösség számára. A helyszínbővülés mellett a ház lokációja is pozitívum; a különleges, családias atmoszféra még inkább áthatóvá, emelkedetté teszik ezt a kis imatermet, az itt folyó szertartásokat. Bár a múzeumi és a szakrális funkció együvé csiszolódása még némi időt igényel, és az enteriőr sokszínű funkcionalitásán is lehet még finomítani, a belsőépítészeti válasz erre a különleges és nehéz feladatra nem okoz csalódást az ide látogatóknak.
A 149 - 2019/1 lapszámot teljes egészében itt töltheted le, ingyen, pdf formátumban.
A lapszám teljes tartalomjegyzékét itt találod.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
