A Crystal minden bizonnyal nagyon hiányzott a kínai felhőkarcoló arzenálból, pláne ennyi pénzért.

Összességében nyolc évig tartott Csungking legújabb felhőkarcolójának megtervezése és kivitelezése, amelynek érdekessége, hogy négy másik, 250 méter magas felhőkarcoló tartja. A hengeres üvegszerkezetet a Safdie Architects tervezte, az épületből belátható az egész belváros folyóstul.

Csungking a Jangce folyó és az azt tápláló Jialing folyó találkozásánál fekszik, a város a régió egyik meghatározó központja. Mint Kínában mindenütt, a látkép és a dominancia kötelező eleme a felhőkarcoló, anélkül nem város egy város, Csunkingban Moshe Safdie építészirodája most csavart egyet a hagyományos megoldáson:

a Crystal néven futó, kissé hajlított, valójában üveghíd, amelyet vízszintes felhőkarcolónak is hívnak, négy függőleges felhőkarcolóra fekszik rá, és olyan attrakciókkal várja az érdeklődőket, mint egy nagy kert, éttermek, klubok, bevásárlóközpont, vagy éppen egy nagy medence.

Az említett szolgáltatásokon kívül a Crystal  kiállítótérként is funkcionál, helyet kapott benne egy öt részből álló kiállítás, amelyben többek között megtekinthető Csungking története egészen napjainkig, az épület 47. emelete pedig teljes egészében a Mars bolygót idézi meg, amely nem véletlen. Kína az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy növelje szerepét a világűrben, elvileg júniusban indítanának el egy szondát, amely hét hónap alatt érné el a Marsot.

A Safdie Architects felhőkarcoló projektje egy átfogó fejlesztés keretében valósult meg (Raffles City), egy 22,7 hektáros terület nyolc épületből álló felhőkarcoló csoportjának része. Az építészirodának ez már a negyedik olyan projektje, amelyet 

Ázsia egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjével, a CapitaLanddel valósított meg, több mint 1000 milliárd forintba került a létrehozása.

Elnézve a kínai nagyvárosokat, amelyek sokszor a semmiből nőttek ki és váltak felhőkarcolókkal túlzsúfolt területekké, nehéz elképzelni, hogy Kína valóban leáll az égig érő épületek felhúzásával, még akkor is, ha a felhőkarcoló építési versenyt Amerikával szemben kétségtelenül megnyerte. A múlt hónapban azonban a kínai kormány kiadott egy rendeletet, amely szerint a jövőben szigorúan tilos a világ épületeinek lemásolása, és elrendelik a felhőkarcolók építésének korlátozását is.

Forrás: The Architect’s Newspaper




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Cetbordák alatt

Cetbordák alatt

Fantáziavilágba repíti az olvasót a kínai Reading Mi könyvesbolt.

„Kultúrák és hidak” pályázati felhívás – Tervezz vászontáskát! (X)
  • 2022-06-01 13:00
  • Deco

„Kultúrák és hidak” pályázati felhívás – Tervezz vászontáskát! (X)

A vászontáska tervező pályázat célja, hogy a készítők hagyományos vagy modern művészeti technikák segítségével megjelenítsék a kínai és magyar kultúra jellegzetes vonásait.

Sivatagi menedék

Sivatagi menedék

Építészet és természet meghökkentő kapcsolata a 3andwich Design munkájában.

Hirdetés