Magyarországon elsőként építhet Well Building minősítésű irodaházat a Futureal-csoport.

Magyarországon elsőként a Futureal-csoport épülete kaphatja meg a Well Building Standard (WELL) minősítését. A International Well Building Institute nemzetközi besorolása az épületek emberi szervezetre, egészségre, közérzetre gyakorolt hatását vizsgálja és értékeli hét szempont – levegőellátás, a víz, az egészséges táplálkozás lehetősége, a természetes fény, a testmozgás, a kényelem és a szellemi frissesség – alapján. A Váci úton épülő Advance Tower irodaház előminősítési folyamata már elkezdődött, a Futureal-csoport minden további irodafejlesztési projektje a nemzetközi standard alapján valósul meg.  

A légszennyezettség évente közel 7 millió ember korai haláláért felelős világszerte, de hasonlóan veszélyes a fizikai inaktivitás is. Az ülőmunkát végző irodai dolgozók többsége számára ajánlott, napi legalább 30 perc mozgás helyett mindössze 6–10 perc, jellemzően könnyebb fizikai aktivitás a jellemző. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatásai szerint évente mintegy 2,7 millió ember halálát okozza világszerte, hogy nem fogyasztanak megfelelő mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget – ez globálisan a 10 legveszélyesebb, halált okozó rizikófaktor közé sorolható.

A dolgozók hatékonyságát leginkább elősegítő modern épületeknél ma már a környezetvédelmi és energiatudatossági követelmények mellett kiemelt szempont, hogy az iroda a munkatársak egészségi állapotára is pozitív hatást gyakoroljon. Az ehhez szükséges jellemzőket már a tervezés során figyelembe kell vennie a fejlesztőknek. A Well Building Standard (WELL) minősítése éppen ezeket a szempontokat vizsgálja és ismeri el, elősegítve, hogy olyan irodaházak épüljenek, amelyek a környezetvédelem mellett az ott dolgozók egészségére, „jól létére” és komfortérzetére is kedvező hatással vannak. 

A Futureal-csoport magyarországi projektjei közül elsőként a Váci úti irodakorridoron épülő Advance Tower irodaházat kívánja a Well Building Standard elvárásainak megfelelően megvalósítani. Az épület előminősítése a WELL besorolás megszerzéséhez már folyamatban van. A WELL minősítéssel rendelkező irodaépületek speciális funkciói segítik a dolgozók megfelelő táplálkozását, illetve erőnlétük, közérzetük vagy éppen alvásminőségük javítását, nagyobb kényelmet, illetve mindezekkel optimális teljesítményt biztosítva a cégek működésében is. A Futureal-csoport a jövőben minden irodaprojekt-fejlesztéskor a Well Building Standard követelményeit tartja szem előtt, így többek között a Corvin 5 és a Budapest ONE Business Park is ennek szellemében épül majd meg. 

A kényelmi funkciók enyhítik a stresszt és segítenek fenntartani a szervezet hormonális egyensúlyát. Az egészséges étrend és az aktív életmód jó hatással van a testsúlyra, valamint erősíti például a szívizmokat. A WELL minősítésű épületekben légszűrőkkel, fokozott szellőzéssel és speciális berendezésekkel jobb minőségű a beltéri levegő, a lépcsők és folyosók számának, illetve hosszának meghatározásával pedig a dolgozók elegendő teret és lehetőséget kapnak a napközbeni mozgásra. A minősített épületek közelében található termelői piacok és egészséges ételeket forgalmazó vendéglátóipari egységek szintén támogatják a megfelelő életmódot, az épület körül kialakított bicikliutak és járdák pedig a fizikai aktivitásra ösztönöznek.

„A munkahelyi környezet a dolgozók teljesítményét és elégedettségét befolyásoló három legfontosabb tényező egyike. A Futureal elkötelezett a fenntarthatóság iránt, ezért a környezetvédelmi és energiahatékonysági szempontok mellett a dolgozók egészségét, közérzetét javító tulajdonságok is meghatározó szempontot jelentenek irodaépületeink kialakításakor. Célunk, hogy olyan munkakörnyezetet hozzunk létre, amely a kényelem mellett az egészségre is jó hatással van, ennek érdekében dolgozunk azért, hogy az Advance Tower megszerezze a nemzetközi Well Building Standard minősítést, Magyarországon elsőként.” – mondta Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója. 

Az Advance Tower Budapest XIII. kerületében 36 millió euró értékű (11,2 milliárd forint) beruházással valósuló meg. A 11 900 négyzetméter bérbeadható alapterületű, hat szintes, ’A’ kategóriás épület BREEAM-tanúsítványt is szerezett, így a legszigorúbb fenntarthatósági követelményeknek is megfelel. A Mérték Építészeti Stúdió által tervezett, modern formavilágú Advance Tower üvegfelületei biztosítják, hogy az itt kialakított irodákban nagy legyen a természetes fény aránya. A piaci elvárásoknak megfelelően az épületet intelligens és fenntartható technológiákkal is felszerelik, az intelligens épületmenedzsment részeként például automatizált árnyékolástechnika optimalizálja majd a benapozottságot. Emellett többek közt decentralizált melegvíz-ellátás, intelligens öntözőrendszerrel szerelt tetőpark, illetve alacsony kibocsátású hűtő-fűtőrendszer is megtalálható majd az irodaházban. Az innovatív megoldások mellett az épület fejlesztési tervei között közösségi elektromos autó- és kerékpárbérlő szolgáltatás bevezetésének lehetősége is szerepel.

Az Advance Tower mellett a Futureal-csoport több mint 75 000 négyzetméteren valósít meg ikonikus irodafejlesztési projekteket a fővárosban. A Budapest One irodapark 25 000 négyzetméteres első üteme Őrmezőn, Magyarország legnagyobb multimodális közlekedési csomópontja, az Etele tér és a Kelenföldi pályaudvar mellett jön létre. A Corvin Sétány-projekt összesen 27 500 négyzetméteres ötödik és hatodik irodaházüteme épül meg a 2016 végére elkészült, 25 000 négyzetméteres Skypark szomszédságában. Az ’A’ kategóriás irodaházak tervezésénél kiemelt figyelmet kapott a technológiai vállalatok számára fontos magasabb elektromos kapacitás, a kiépített kettős betáp, amelyek a folyamatos, szünetmentes működést biztosítják.

forrás: sajtóközlemény

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A pandémia ellenére is az irodaházak uralták a hazai kereskedelmi ingatlanpiacot

A pandémia ellenére is az irodaházak uralták a hazai kereskedelmi ingatlanpiacot

A járványügyi helyzet a hazai ingatlanpiaci szektort is átalakította.

A városfal éke

A városfal éke

A Tektum-irodaház Kolozsváron. Cikkünk az OCTOGON magazin 174-es (2022/1-es) lapszámából.

Hirdetés