Megvannak a problémák a BÉK kapcsán, most ezekre keresik majd a megoldásokat egy workshop keretében.

A Törődés Munkabizottság első eseményén a résztvevők kérdéseket, problémákat, témákat gyűjtöttek a Budapesti Építész Kamara tevékenységével kapcsolatban. A következő Közgyűlés június 27-én, csütörtökön lesz a Fugában, ahol a csoport röviden bemutatja saját gondolatait a felmerült témákban és utána tematikus workshop keretén belül közös programalkotásra hívja a részvevőket. A Törődés Munkabizottság célja, hogy a BÉK szeptemberi tisztújítása során egy olyan építészcsapat kerüljön a Kamara élére, akik nyitottan, a szakma minél szélesebb rétegét bevonva alkotják meg programjukat, és ha megválasztják őket, akkor a Kamara közösségének minél nagyobb részével együtt valósítják meg azt.

A 27-ei workshop előzménye, hogy június 6-án megtartották az első Közgyűlést, ahol bemutatkoztak a Törődés Munkacsoport tagjai és jelöltjei, majd fókuszcsoportos beszélgetések során az esemény résztvevői összegyűjtötték kérdéseiket, problémáikat, elvárásaikat a BÉK működésével kapcsolatban. Az eseményen jelen voltak a BÉK jelenlegi elnökségének tagjai is, valamint Csomay Zsófia és Roth János a Huszonkettesek Építészcsoport részéről. A kialakult párbeszédnek köszönhetően teljesült a Törődés Munkabizottság legfontosabb célja, hogy egy jó hangulatú, a közös ügyeinket konstruktívan közelítő esemény jöjjön létre, ahol generációkon átívelően tudunk beszélgetni a hazai építészek helyzetéről.

A fenti eseményre épít a második Közgyűlés, ahol részletesen átbeszéljük, hogy a felmerült témák miként fogalmazhatók meg programpontként, és azt, hogy a programból miként lehet valóság. A workshop a következő témák szerint fog haladni:

Szakmaiság

Felvezető kérdések: Hogyan artikulálja hatékonyan a szakma a véleményét? Hogyan alkosson közös véleményt? Miként hasson az épített környezet minőségére a kamara?

Oktatás 

Felvezető kérdések: Hogyan támogassa a tagok szakmai fejlődését a kamara? Hogyan legyen kapcsolatban az egyetemekkel a kamara?

Működés

Felvezető kérdések: Mi a tagok érdeke? Mi a tagok azon érdeke amit a kamarának is képviselnie kell? Hogyan segítse jogi kérdésekben a kamara a tagjait? Hogyan toborozzon tagokat a kamara? Miként érvényesíthető a kamarai díjszabás?

Részvétel

Felvezető kérdések: Hogyan legyen transzparens a kamara? Hogyan legyen inkluzív a kamara? Miként növelhető a részvételiség és aktivizálható a tagság? Mikor kerüljön először kapcsolatba egy leendő építész a kamarával? A tagokkal való kommunikáció csatornái hogyan fejleszthetők?

Identitás

Felvezető kérdések: Miként lehet budapesti a BÉK? Hogyan építse a szakma presztízsét a kamara? Miként maradjon független a kamara?

Kommunikáció

Felvezető kérdések: Kik a célközönségei a kamarának? Hány szinten kell kommunikálnia a kamarának? Milyen eszközök állnak a kamara rendelkezésére a kommunikációhoz? Milyen egyéb eszközök lehetségesek?

Az eseményre regisztrálni ezen a linken lehet.

Forrás: Sajtóinformáció / Nyitókép: Pixabay




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Londonból  érkezik a SHARE Budapest 2021 harmadik előadója

Londonból érkezik a SHARE Budapest 2021 harmadik előadója

Lukasz Platkowskit a Gensler igazgatójaként tapasztalt a nagyléptékű közterek, kereskedelmi és lakóépületek tervezésében, emellett a magasépítés szakértőjeként tartják számon. 

Bemutatkoznak a SHARE Budapest előadói – Etan Kimmel / Kimmel Eshkolot Architects

Bemutatkoznak a SHARE Budapest előadói – Etan Kimmel / Kimmel Eshkolot Architects

Találkozz Izrael egyik legelismertebb építészeti irodájának társalapítójával a SHARE Budapest 2021 rendezvényén!

Bemutatkoznak a SHARE Budapest előadói – Gianluca Racana / Zaha Hadid Architects

Bemutatkoznak a SHARE Budapest előadói – Gianluca Racana / Zaha Hadid Architects

Találkozz a Zaha Hadid Architects igazgatójával a SHARE Budapest 2021 rendezvényén!

Hirdetés