Hirdetés

A Széllkaput augusztus 20-án adják át, íme egy előzetes az OCTOGON következő, 162-es számából!

A Széllkaput holnap, azaz augusztus 20-án hivatalosan is átadják, mi pedig az OCTOGON következő, 162-es (2020/6-os) lapszámában foglalkozunk vele részletesebben is. Következzen egy előzetes, rövidített változat Bán Dávid Titkok kertje című cikkéből, amelyet Bujnovszky Tamás fotói tesznek majd teljessé a következő print kiadványunkban.

Fotó: TSPC.hu / Juhász Norbert

Rejtőzködő, intim szigetként bújik meg a bel-budai forgalomban a Millenáris Park régen megálmodott, most átadott második üteme. Változatos és máris burjánzó növényzettel, rejtőzködő építészeti elemekkel egyszerre nyitott és mégis zárt tud maradni az új park.

A budai Millenáris Park a hazai rozsdaövezeti rehabilitációk egyik első és máig jelentős példája. A nagyvárosi beépítettség és a zöldövezet határvidékébe régóta beleékelődött ipari létesítmény, a nagy múltú Ganz villamossági gyártórészlege sokáig meghatározta a környék arculatát. A rendszerváltás után a Ganz folyamatos átalakulásokon esett és esik át, így a budai részleg termelése is lecsökkent, majd vidékre költözött. Ezzel kezdődött el a Millenáris Parknak mint az egyik első komplex rozsdaövezeti rehabilitációs programnak a története. 

A korábbi gyártelep épületállományának jelentős – talán túlzott – csökkentésével komoly parkfelület jött létre a 2000-es évek elején, ugyanakkor az átalakított ipari csarnokokban több nagyszabású kiállítás, alkalmi rendezvény valósult meg. Hosszú távú funkciók – például az esetlegesen ideköltöző Műszaki Múzeum – azonban nem alakultak ki, a park és a nagyterű, zárt építményei a könyvfesztiváltól kezdve a gasztro-programokon keresztül a fitneszhétvégékig a legkülönfélébb programoknak ad helyet.

A Fény utca és a Margit körút közötti terület bevonását sokáig a Gazdasági Minisztérium épülete, a még megmaradt üzemcsarnokok és a Mammut bevásárlóközpont fejlesztési tervei akadályozták. A két megmaradt épület bontására végül megszületett a döntés, és ezzel egy időben elkezdték az akkor zajló Széll Kálmán téri rekonstrukcióra is utaló Széllkapu elnevezésű zöldítési projekt előkészületeit. Az, hogy a terület felszínére parkot szánnak, már rég ismert volt, azonban, hogy mindez miként valósul meg, sokáig rejtve maradt. Az elhúzódó építkezést gondosan körbezáró kerítések mögül csak a Mammut mellett egyre magasodó műtárgy bukkant elő, titokzatossága pedig biztos táptalajt nyújtott a jó- és rosszindulatú pletykáknak, találgatásoknak.

Nemrég azonban lehullott a lepel, beléphettünk a titkok kertjébe és az addig csak részben megismert, mozaikszerű elemek végre összeálltak egy logikus renddé, egy tudatosan végiggondolt parkká, ami a jövőben is megtartaná titokzatosságát.

(...)

Fotó: Soós DánielFotó: Soós Dániel

Kádár Mihály és Könözsi Szilvia (TSPC Mérnökiroda) építészeti, valamint Majoros Csaba és Balogh Andrea (4D Tájépítész Iroda) tájépítészeti szemszögből a parkot két fő alapvetés mentén fogalmazták meg: legyen egy intimebb, rejtőzködőbb zöldfelület, ahol nem az építészeti elemek dominálnak, s mindez töretlenül simuljon bele a már meglévő Millenárisba. A kapcsolat megteremtése szintén nem volt egyszerű feladat, hiszen a területen vezet keresztül a jelentősebb forgalmat kiszolgáló Fény utca. Mivel szabályos alagutat a terület beszorítottsága, a szomszédos házak és garázskijáratok közelsége miatt nem volt hely építeni, megoldásként az utcát valamelyest lesüllyesztették. Ide, valamint a mélygarázs felszínre törő műtárgyai által keletkezett kitüremkedések fölé vastag földhalomból dombokat emeltek, ezáltal a park változatos topográfiát kapott, és az autós átjáró feletti dombra telepített szerpentinút észrevétlenül és akadálymentesen köti össze a két parkrészt.

(...)

A két terület összevarrva, egységként tud működni – alkalmazott anyag- és eszközhasználata összhangban van a környező, már korábban megújult közterületek arculatával –, noha funkcionálisan különböző szerepeket szánnának nekik.

A meglévő térség ezután is a nagyobb tömegeket is becsalogató rendezvényeknek, fesztiváloknak adna helyszínt, az új rész a maga intimitásával inkább a csendességre, a rejtőzködésre törekszik, amit jól segítenek az utcák felé szinte teljesen zárt – kifelé a látszóbetonnal bátran bánó – térfalak, az izgalmas terepviszonyok, valamint a megnyitáskor már dicséretesen dús és változatos növényvilág.

Az új térség centrumában három, tetején napelemmel ellátott, gombára emlékeztető árnyékoló térelem – az archetípus ma már számos külföldi parkban fellelhető Sevillától Szingapúrig –, tervezői terminológiájuk szerint design napelemek. A nyilvánvaló nemzetközi előképek kapcsán a tervező fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ezek léptékükben és funkciójukban teljesen egyedülálló daraboknak tekinthetőek, tervezésük pedig az építészet és a tájépítészet szülötte. A térelem mellett kellő mélységű tavacskát és vízjátékot helyeztek el.

Fotó: TSPC.hu / Juhász Norbert

Az egész parkban egyfajta origami világ vonul végig, kezdve a látszóbeton-felületekbe vitt törésektől a „hajtogatott” térelemekig, vagy az aljzatban megjelenő, a vízi világ ihlette grafikai mintázatokig. Behajtásokban bújik meg a két kávézó, a maga nyersességével is feltűnés nélkül olvad bele a környező zöldfelületekbe. Mindenhol a zegzugosság, a játékosság vonul végig, egy olyan helyszínt adva, ahol akár minden sarokban lehet valami kisebb történés: kamarazene, performance, beszélgetés. Mindezt pedig jól öleli körbe a változatos és a hazai beruházásokhoz képest lényegesen körültekintőbben, gondosabban előnevelt növényvilág, amely már az átadáskor is dúsabb hatást kelt, mint jó pár, évekkel ezelőtt átadott zöldfelület.

Széllkapu projekt

Tervezés és megvalósítás éve: 2016-2017/2017-2020
Teljes tervezési terület: 34 700 m2

Generáltervezés: TSPC Mérnökiroda Kft.
Vezető építész tervező: Kádár Mihály, Könözsi Szilvia (TSPC Mérnökiroda Kft.)
Építész tervezők: Szántó Csilla, Fekete Attila, Gönye Péter (TSPC Mérnökiroda Kft.)

Tájépítészet: Majoros Csaba, Balogh Andrea (4D Tájépítész Iroda)

Parképítő generálkivitelező (függőleges és vízszintes zöldfelületek, vizes attrakciók, játszótér): Parkertech Kft.

Generálkivitelező: West Hungaria Bau Kft. és Garage Kft.
Beruházó: Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. 

A fotókat Juhász Norbert készítette a TSPC megrendelésére, illetve Soós Dániel a Millenáris megrendelésére.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Zöld tengellyé bővült a Millenáris Park

Zöld tengellyé bővült a Millenáris Park

A Széllkaput augusztus 20-án adják át, íme egy előzetes az OCTOGON következő, 162-es számából!

A Nemzeti Táncszínház eleven épülete táncba hívja a közönséget is

A Nemzeti Táncszínház eleven épülete táncba hívja a közönséget is

Az épület közösségi karaktere közel áll a Nemzeti Táncszínház szellemiségéhez.

Hangsúlyos homlokzati elem a fa ezen a budai családi házon

Hangsúlyos homlokzati elem a fa ezen a budai családi házon

Blokkokból összeálló architektúra megvalósítása lebegett célként a megrendelő és a tervező szeme előtt is, harmonikus családi ház lett a végeredmény. Erről szóló cikkünket a 119-es, 2015/3-as lapszámból közöljük.

2024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1