A Zsámbéki Öregtemplom tervpályázatának eredményhirdetésén nem neveztek ki II. helyezettet, helyette megosztott harmadik díjakat osztottak ki. Lapunk a 4N Építésziroda munkáját követően most Tarnóczky Tamás Attila (Építészkohó Kft.) 13. századi állapotot alapul vevő visszaépítési koncepcióját mutatja be.
A lentebbiekkel lehet egyet nem érteni.
A műemlékvédelem napjainkra eljutott abba az állapotába, hogy meghasonult –, hisz korábban egyértelmű céljai és iránymutatásai mára megkérdőjelezhetővé, vitathatóvá váltak.
Az 1964-es Velencei Charta, valamint az annak érvényesítésére létrehozott ICOMOS – minden jó szándéka ellenére – sok esetben olyan zsákutcába terelte és tereli az építészetet, ahová valójában senki sem kívánkozik. Ennek oka többrétegű, de talán az alapvető probléma a kiáltvány és a szervezet építészetértelmezéséből adódhat: a charta az építészeti alkotásokat (kimondatlanul) egy megítélés alá helyezi a többi képzőművészeti ág (mint szobrászat, festészet) alkotásaival, nem figyelembe véve, hogy ezen művek létrejöttének oka eredendően más. Míg a képzőművészet jellemzően öncélú, önmagáért van, mesél, elmond, bemutat, ám érdemleges funkcionális jelentéssel általában nem rendelkezik, addig az építészeti alkotások létrejötte sokkal, de sokkal prózaibb: azért lettek, lesznek létrehozva, mert szükség volt és van rájuk. A létrejövetelük elsődleges (!) célja – jó esetben – nem az önmagáért való lét, hanem a funkcionalitás ( tető legyen felettünk, ne fagyjunk meg, hogy csak a legalapvetőbbeket említsük).
A fentiek alapján viszont nem vagy csak nehezen értelmezhető maga az építészeti műemlék fogalma, melyet a Velencei Charta egyértelműen konzerválásra és védelemre javasol. Egy „használati tárgy”, ha tönkremegy, vagy javításra vagy cserére szorul – nem pedig a hibás állapotának konzerválására és annak bemutatására törekszünk. Ha az építészetet ilyen irányból közelítjük meg, értelmezhetetlen a bármilyen okból (természeti katasztrófa, háborús pusztítás, vagy akárcsak a természetes erózió miatt) részben elpusztult alkotások (valójában használati eszközök!) tönkrement vagy tönkretett állapotának konzerválása, és magának a pusztulásnak a piedesztálra emelése.
Nem vitatva, hogy az építészet a történelmünk legkézzelfoghatóbb lenyomata, el kell, el kellene fogadni, hogy az emberiség funkcionális igényei legalább ilyen mértékben jelen vannak a múlt bemutatásának szükségszerűsége mellett: az épület háznak teremtetett, nem romnak.
Jelen tervpályázat a fentieket tekinti alapvetésének.
Visszaépít, mert igény van rá.
ZSÁMBÉK
Az 1763-as földrengés által részben elpusztított templom- és kolostoregyüttes talán legjobb hazai példája a fentieknek. Az évszázadokig romként álló, funkcióját elvesztő épület teljesen az enyészeté lett volna, ha nem fogalmazódik meg szándék a megmentésére. 1889-ben Möller István fiatal műépítész kapott feladatot az állagmegóvási munkálatok elvégzésére, melyek ugyan elkezdődtek, de pénzhiány miatt hamar abbamaradtak. Fontos kimondani, hogy az állagmegóvást Möller nem a (majd csak jóval később megfogalmazott) Velencei Charta alapján végezte, végezte volna, mert neki az állagmegóvás – a lehetőségekhez mérten – helyreállítást jelentett. Fal helyére fal, kő helyett kő került – egészen addig, amíg a rendkívül szűkös anyagi keretek rendelkezésre álltak.
Mikor ezek kimerültek, Möller – egy máig kiválónak tekintendő döntéssel – megmentette a romot (számunkra, az utókornak), s a rogyadozó szerkezet állapotát – ahol még tehette – téglafalazatokkal stabilizálta. Fontos rögzíteni, hogy ez a tudatos, eltérő anyagválasztás NEM műemlékvédelmi, hanem pusztán anyagi szempontokból született: Möllernek egyáltalán nem volt szándéka megmutatni a régi (meglévő) és az új (hozzá- és visszaépítés) közötti különbségeket; erre kizárólag a kényszer vitte rá – ezért téves és eredendően hibás hozzáállás a Möller-féle helyreállítási kísérletet a Velencei Charta egyfajta „korát megelőző előfutár”-aként aposztrofálni.
ROM
Az Öregtemplom jelenlegi állapota egy korkép. A Möller-féle kő-tégla alapú helyreállítási kísérletet a Lux Kálmán és Lux Géza általi beton és műkő kiegészítések követték 1934-től, majd a világháborúban tovább pusztult templomot a 80-as, 90-es években Sedlmayr János tervei alapján – helyenként sohasemvolt – téglaszerkezetekkel egészítették ki. Azóta a tenniakarásban felőrlődött a szándék – és az enyészeté az úr.
ÉPÍTÉSZETI SZÁNDÉK
Jelen tervpályázat célja, hogy elfogadva a Kiíró határozott szándékát a romtemplom helyreállítására és ismételt funkcióval való megtöltésére, visszaállítsa az eredeti tömeget, kiegészítve a szerzetesrend visszaköltözéséhez elengedhetetlenül szükséges rendházzal, valamint egy turisztikai célokat kielégítő, évente akár 60 000 látogató elvárásainak megfelelő, XXI. századi látogatóközponttal.
A tervpályázat a templom állapotai közül a későromán-koragótikus XIII. századi állapotot tekinti alapvetésnek – a legtöbb (lehetséges) esetben ennek az állapotnak a térrekonstrukcióját tekinti kiindulópontnak. A későbbi, kényszer szülte gótikus átépítéseket (mint az északi torony sisakjának átalakítását), valamint az újkori hozzáépítéseket (mint a déli kapu helyreállítási kísérletét a déli csigalépcsővel) – a tervpályázat nem használja fel, illetve elbontásra javasolja. Az anyaghasználat során a cél egy külső megjelenésében is eredeti kőtemplom helyreállítása, a belső térben – a statikai állékonyság megőrzése érdekében nem elbontható vegyes (kő, tégla, beton és műkő) szerkezetek megőrzésével és levakolásával, a meglévő kő és az új előregyártott eredeti formákat és anyagmegjelenést teljes mértékben lekövető műkő tartószerkezetek, pillérkötegek anyagának és színének megmutatásával.
A korábbi, több lépcsőben kialakított kolostoregyüttes eredeti visszaállítása nem cél. Szemben a templom helyreállításának tényleges funkcionális igényeivel, a rendház területi igénye csak töredéke az eredeti épületének, s az épület geometriájáról sem áll elégséges információ rendelkezésünkre. A fentiek miatt az új rendház csak a korábbi rendháznak a jelenlegi kőtár területét veszi igénybe – szabadon bejárhatónak és megtekinthetőnek hagyva a kőtár és a templom közötti romterületet; építészeti ellenpontot és kontrasztot teremtve (a részben) régi és (a jellemzően) új beépítés között.
Az új látogatóközpont szándékoltan alárendelt kialakítással bír mind a templom, mind a rendház vonatkozásában: a részben terepszint alá süllyesztett épületrész nem képez önálló entitást. A látogatóközpont és a rendház – mint egyértelműen új beépítések – anyagszerűségükben is eltérést mutatnak a templom eredeti kő megjelenésétől kevésbé rusztikus, de szintén kő arculatukkal. A tervezett látogatói útvonal pedig mindent megmutat, szervezett egymásutánisággal.
Tarnóczky Tamás Attila (Építészkohó Kft.)
[köszönettel Rabb Dánielnek, hogy beszélhettünk róla]
További képek és rajzok a galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
