Az építőipari boom a Hörmann számára is fellendülést hozott.

Az építőipari boom a garázskapukat, kül- és beltéri ajtókat, valamint forgalomkorlátozó rendszereket forgalmazó Hörmann Hungária Kft. számára is fellendülést hozott: a magyar cég a német anyavállalathoz hasonlóan 2018-ban is igen sikeres évet zárt. Az előrejelzések szerint az idei év is erős lesz nem csak a szektor, de a vállalat számára is, amit alátámaszt az év elején megrendezett müncheni BAU kiállításon bemutatott legújabb termékek és fejlesztések sokasága.

Az építőipar jelenleg is kitartó felszálló ágban van, a növekedés pedig minden jel szerint kitart 2019-ben is, sőt jó eséllyel a jövő évben is. Nagy az építkezési kedv, köszönhetően a CSOK-nak, és a legfrissebb bejelentések nyomán további erősödésre számíthatunk a szektorban. A fellendülésben a vidéki építkezési kedv is közre játszik, hiszen a fővároson kívül is dübörög az építőipar. Szujó László, a Hörmann cégvezetője szerint a volumen nő, a finanszírozás sem probléma, ám a szakemberek hiánya és így a megvalósulás ütemének lassulása gondot jelent; az átadott lakások darabszáma még mindig alacsony.

„Az építési engedélyek száma megállni látszik, sőt, több helyen (pl. Nyugat-Magyarországon) csökken is” – állítja Szujó.

A Hörmann Hungária Kft. 2018-as forgalma is tükrözi az építőiparban bekövetkezett fellendülést. 2017-hez képest a tavalyi évben jelentős mértékben, 6%-kal nőtt a vállalat magyarországi forgalma. Ezen belül pedig az elmúlt évben a Hörmann Hungária minden partnere 5-7 % közötti növekedést produkált. Legnagyobb mértékben az ajtótechnika terén történt növekedés, emellett a garázskapuk és az ezeket meghajtó technika terén, valamint az ipari kapuk értékesítése terén is növekedés volt megfigyelhető.

A vállalat éves forgalma Magyarországon 2018-ban 8,5 milliárd forint volt, az idei évben pedig szeretnék elérni a 9 milliárdot – az elmúlt 6–7 év számaihoz képest ez gyakorlatilag megduplázódott” – árulta el a cégvezető.

A növekedés nemzetközi szinten is jellemzi a vállalatot. A Hörmann szerte a világban terjeszkedik, Kínában, Amerikában sőt a Közel-Keleten Dubai is nyitottak új gyárakat. Emellett a folyamatos fejlesztésre is nagy figyelmet fordítanak a vállalat összes gyára automatizált.

Az idei BAU-n a Hörmann a Smart-Home megoldásokra koncentrált. Összesen 77 újdonságot mutattak be, minden eddiginél nagyobb, 1400 m2-es standon. Jelentős újdonságok szerepeltek a lakossági és az ipari vonalon egyaránt, melyek közül kiemelkednek az idén először forgalomba kerülő fizetőautomata-rendszerek és redőnyrácsok. Emellett további fejlesztések elérhetők ez évtől a forgalomkorlátozó rendszerek és a tűzgátló függönyök, valamint az ipari kapukhoz és ajtókhoz rendelhető távvezérlő-egységek, a SmartControl terén is.

A lakossági újdonságok közül kiemelkedik a Hörmann speciális nyomtatási eljárása, mely lehetővé teszi a különböző minták széles skálájának fotórealisztikus ábrázolását a szekcionált garázskapukon. A Duragrain egyedi kialakítása igazi különlegesség; az UV- és karcálló felület fa-, beton- vagy akár rozsdás hatású acél megjelenés is elérhető. Benson Marcell belsőépítész szerint az új épületeknél különleges anyagok használata jellemző. „A garázsajtók belesimulnak a homlokzatba, a faburkolat például ráfuthat a garázsajtóra. A nyílászárók esetében a homogenitás a jellemző, melyet a modern felületkezelő anyagok tesznek megfelelően ellenállóvá” – árulta el a legújabb trendek kapcsán Benson.

Az év az okos megoldások terén is számos újdonságot tartogat. Többek közt ujjlenyomat olvasót az ajtófogantyúban, okostelefonról működtethető kifinomult ajtó- és kapurendszert is találunk a megújult kínálatban. Szintén figyelemre méltó a Homee okos otthon rendszer, melyben a ház minden digitális eszköze összekapcsolható, egyetlen app segítségével. A színes, dekoratív szerkezetbe a nyílászárók működtetése mellett időjárás-előrejelzés, kamerák, beszédasszisztens, valamint más cégek termékei is integrálhatók (pl.: Danfoss, IKEA).




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ajtók felsőfokon
  • 2019-06-07 09:00
  • Deco

Ajtók felsőfokon

Biztonságos, esztétikus és fényáteresztő beltéri és bejárati ajtók.

Pompeji leletek járják Európát az Arterior Komplex Kft. közreműködésével

Pompeji leletek járják Európát az Arterior Komplex Kft. közreműködésével

Többtonnás szobrok a nyolcméternyi hamuréteg alól!

Számodra milyen az ideális épülethőmérséklet?

Számodra milyen az ideális épülethőmérséklet?

A Pécsi Tudományegyetemen hőkomfort-mérő bábuval kutatják az ideális épülethőmérsékletet

Hirdetés