A cég, amely a válságnak köszönheti eredményeit

Az ART-INNOVA Kft. 2008-ban újragondolta a koncepcióját, és függetlenítették magukat a hazai piactól.

Vannak cégek, amelyeknek éppen egy válság segített abban, hogy felfuttassák a brandjüket: a nagy volumenű, professzionális bútor és belsőépítészeti elemek gyártásával foglalkozó ART-INNOVA Kft. egy közülük. A cég komoly referenciákkal bír nemcsak Európában, hanem a tengerentúlon is. Szerintük a siker receptje a bátorság és tudás, ugyanakkor a technológia fejlesztés és a hosszú távú koncepció is elengedhetetlen.

A komlói székhelyű ART-INNOVA ügyvezetőjével, Bischof Balázzsal a Robinwood készített interjút, amelyből kiderült, hogy a

2008-as gazdasági válságot követően vettek egy nagy levegőt és radikálisan megváltoztatták az addigi koncepciójukat. A specializálódásra összpontosítottak és kidolgoztak egy olyan egyedi értékesítési formát, amivel függetleníteni tudták magukat a nagyon kitett hazai piactól. Kizárólag gyártással kezdtek foglalkozni és elsősorban közületi ügyfeleknek.


A gyártási tevékenység mellett eldöntötték azt is, hogy elsősorban Ausztria és Németország felé próbáljuk értékesíteni a tudásukat. Mivel nyelvi problémáik nem voltak, a kérdés az volt, hogyan szereznek munkát, mivel nem szerettek volna lakossági megrendelésekkel foglalkozni. Ausztriában számos nagy tradícióval bíró kis asztalosipari családi vállalkozás van, akik felé óriási a bizalom, jó eséllyel indulnak a helyi tendereken, ugyanakkor nem volt mögöttük nagy gyártói kapacitás. Őket próbálták meggyőzni arról, hogy induljanak közösen egy-egy tenderen, és hogy bízzanak bennünk.

A küldetésük sikerrel járt, komoly ügyfélkört gyűjtöttek, elsősorban üzletberendezések, szállodák, kórházak, belsőépítészeti elemeinek, bútorainak gyártását, bizonyos esetekben tervezését végzik. Referenciáik között ott vannak a hazai Spar üzletek éppúgy, mint az ausztriai Spar boltok. Az európai munkáikon kívül már második éve készítenek postahivatali bútorokat az USA-ba és Kanadába is.

Elsősorban korpuszbútorokat, fa alapú laptermékekből készült belsőépítészeti elemeket gyártanak, a tömörfa megmunkálás nem meghatározó. Jelenleg most elsődlegesen a gyártásszervezésre, az automatizálás magasabb szintre emelésére és a még tökéletesebb gyártáselőkészítésre fókuszálnak.

Bischof szerint Magyarországon és európai viszonylatban is nagy problémát jelent a szakképzés és az a jelenség, hogy a fiatalok nem tudják értelmezni ezt a típusú „kétkezi munkát", amely már nem ugyanazt a szakértelmet jelenti, mint amit még apáink végeztek.

Ez azt is jelenti, hogy nincs munkaerő, a szakembereket pedig nagyon nehéz megtalálni. Az ART-INNOVA 25 főt foglalkoztat, és a fenti okokból nem is terveznek nagyobbra nőni, bizonyos szempontból kockázati tényezővé vált az emberi munkaerőtől való függés.

Az ügyvezető kiemelte, hogy technológia-fejlesztés terén, valamint a hosszú távú gyártásfejlesztés koncepciójának formálásában a Formance team jelenléte meghatározó elem volt a cég életében. A Formance Kft. faipari, alumínium- és műanyagipari gépek, CNC megmunkálóközpontok hazai kereskedelmével, valamint a berendezések beüzemelésével és szervizelésével foglalkozik, 1998-tól a világ egyik vezető gépgyártójának, az olasz Biesse S.p.A kizárólagos képviseletét látják el Magyarországon.

Bischof szerint az értékteremtés igazi záloga, hogy a két cég közösen végzi a gyártáselőkészítés, a tervezésfejlesztés és az automatizálási folyamatok fejlesztését.

A sikeres együttműködésnek köszönhetően kerültek bele abba a körbe, akiket az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelt figyelemmel kísér majd és mintaüzemként delegál.

Forrás: Robinwood




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Interjú Kiss József Gergellyel | STANC pályázat

Interjú Kiss József Gergellyel | STANC pályázat

„Egy jó termékcsomagolás fő ismérve, hogy nem csak a csomagolásról szól”

Jókor, jót és jó helyen, avagy belsőépítészet bátraknak
  • 2023-09-20 09:00
  • Deco

Jókor, jót és jó helyen, avagy belsőépítészet bátraknak

Interjú Fejes Gergővel, a Plusdesign Studio alapítójával

Interjú Kaszanyi Nórával | STANC pályázat

Interjú Kaszanyi Nórával | STANC pályázat

„A csomagolásdesign egyfajta vizuális nevelés is”

Hirdetés