A játszótér mellől egy csúcskategóriás irodaházba

34 év után költözik új székházba a magyarországi Henkel.

A Henkel Magyarország kiköltözik a budapesti központi irodáiból – így az inkább családias környezetben, egy újbudai játszótér tőszomszédságában lévőből is –, és a frekventált belvárosi részen lévő Millennium Gardens irodaházba költözik. A hazánkban immáron harmincnégy éve jelenlevő Henkel számára a székhelyváltás fontos mérföldkő.

„Az elmúlt évek alatt munkatársaink létszámának dinamikus növekedése, illetve vállalatunk fenntarthatóság terén kiemelt elkötelezettsége és a mai modern munkahelyi környezet követelményeinek magas szintű megfelelése mind indokolja a változást. A költözéssel egy nagyon fontos törekvésünk is megvalósul, ezután egy helyen lesznek üzletágaink, funkcionális területeink és Schwarzkopf Professional Akadémiánk” – mondja Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója. 

A jelenlegi Henkel irodaház

A Henkel partnere a magyarországi irodaház projektben a CBRE nemzetközi kereskedelmi ingatlan tanácsadói ügynökség valamint a TriGranit ingatlan fejlesztő vállalat.

„Talán nem túlzás igazi áttörésről beszélnünk, hiszen egy olyan nagy múltú, Magyarországon is régóta jelen lévő cég választotta a Millennium Gardens-t új székhelyéül, aki a környezettudatosságot, fenntarthatóságot és egy reprezentatív, modern épületet helyezett előtérbe irodakeresése során

– jegyezte meg Makk Károly Dömötör, a TriGranit Vezető Bérbeadási Menedzsere. – Az ügylet során a bérbeadót a Colliers International képviselte.. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Henkel vezetősége is nagyra értékeli a Millennium Gardens minőségét és elhelyezkedését. A Henkel úttörőként bizalmat szavazott a TriGranit által több, mint tíz éve megálmodott Millennium City Center legnagyobb presztízzsel bíró és egyben azt lezáró fejlesztésének.”

Az új helyszín, a Millennium Gardens

„Nagy örömömre szolgál, hogy a mi csapatunk képviselhette a Henkelt a tranzakció során. A Millennium Gardens a dél-pesti irodafolyosó igazi ékköve, méltó választás egy ilyen jelentős hazai múlttal rendelkező vállalat számára. A Henkelhez hasonló tranzakciók mutatják, hogy az irodapiac továbbra is aktív” – tette hozzá P. Kovács Anikó, a CBRE Magyarország Irodabérbeadási Igazgatója.

A Henkel Magyarország a tervek szerint még az idén beköltözik a Millennium Gardens irodaházba.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Díjat nyert a Millennium Gardens

Díjat nyert a Millennium Gardens

A Millennium Gardens irodaház lett az Év Kereskedelmi Fejlesztése a Hungarian Real Estate Awards-on.

Záróakkord

Záróakkord

Elkészült a Millennium Gardens a Soroksári úton.

Kiosztották a 2024-es DECODE Díjakat

Kiosztották a 2024-es DECODE Díjakat

A shortlist és díjazott munkákból álló kiállítás az aqb Project Space kiállítóterében látogatható

Hirdetés