A Mol Campus gépészete: csodás, színes és geometrikus elemekkel tömött országút

Ratatics Péter és Gáspár Tibor nyilatkozott lapunknak a MOL új székházának érdekességei kapcsán.

• Szöveg: Ivanelli Ella, Csejtei Orsolya
• Olvasási idő: …

A 2023-as FIABCI World Prix d’Excellence ingatlanfejlesztési nívódíj pályázatán a MOL Campus mindkét megcélzott kategóriában első helyen végzett. Ez azt jelenti, hogy tavaly az egész világon elkészült irodaépületek közül a MOL Campust sorolták az első helyre, ugyanakkor az épület – műszaki bravúrjait és fenntartható megoldásait tekintve – is a legjobbnak bizonyult. Az irodaház energiatakarékossági, környezettudatossági és fenntarthatósági szempontból is a legmagasabb szintet képviseli, amit a BREEAM és LEED Excellent fokozatok megszerzése is alátámaszt. Ilyen mutatókkal jelenleg a világon egyedül a Mol Campus rendelkezik. Az ünnepélyes díjátadót Szingapúrban rendezték meg.

Az örömteli esemény kapcsán Ratatics Péter, a MOL teljes magyarországi operatív működéséért felelős ügyvezető igazgatója és a Fogyasztói Szolgáltatások ügyvezető igazgatója tájékoztatta egy rendhagyó sajtótájékoztató keretében a sajtó megjelent képviselőit, majd ezt követően az épület nem nyilvános tereiben is körbevezették az újságírókat.

A beruházó, a tervezők és kivitelezők közös sikere nyomán idézzük fel, mit emelt ki Ratatics Péter a lapunknak az épület átadása kapcsán adott interjújában.

Egy korántsem szokványos székházzal nyitottak egy teljesen új fejezetet nem csupán a cég, de Budapest építészetében is. A funkció és a cél – együtt a tervezői bravúrokkal – igényelt-e cégszinten eddig nem megszokott technológiák és erőforrások mozgósítását?

Ahhoz, hogy egy ilyen épület létrejöjjön, két dolog szükséges: egyrészt a külső megjelenés, ami egy esztétikai kérdés, és amit a vezető építészek álmodnak meg, figyelembe véve a környezeti adottságokat, limitációkat, építési szabályokat. Ennek kapcsán sokat beszélgettünk a Foster + Partners-szel, hiszen míg számunkra a Campus egy felhőkarcoló, addig építészetileg ez csak magasháznak minősül, így bizonyos dizájnbeli bravúrokhoz, például egy csavart torony megvalósításához túl alacsony az épület, nem tudnának érvényesülni a formák. A külső dizájn megfogalmazásakor számomra az volt a legfontosabb, hogy legyen valami kötődés a MOL-hoz és Budapesthez. Ez egy közös gondolkodás, csapatmunka volt a Fosterrel, amire nagyon büszke vagyok, hiszen saját magam is részt vettem a tervezési, rajzolási lépésekben. A torony – melynek alaprajza egy szív formára hasonlít –és a pódiumépület összekapcsolódása jelképezheti a budai oldal dombosságát és a pesti oldal síkságát, de a toronyrészben felfedezhetjük a hídpillérekhez való hasonlóságot is. Ezek a szimbólumok talán már csak a mi fejünkben élnek, de a tervezés során inspirálóan hatottak ránk, és a belső tér dizájnját is meghatározták. Mindenképp azt akartuk, hogy az „összekapcsolódás” motívum a két épületrész esetében is érvényesüljön, és talán ez a nyaktagi rész, a pódium és a torony találkozása a Campus legizgalmasabb része. Ha az átriumban állva feltekintünk, egy nagyon egyedi, impozáns látvány tárul elénk.

A belső szerkezeteket úgy álmodtuk meg, hogy a szervezetek minél inkább össze tudjanak kapcsolódni egy ekkora épületen belül is. Három szintből álló blokkokat, úgynevezett tripleteket alakítottunk ki, melyeket spirál lépcső köt össze egymással, így egy egységben tudnak dolgozni a nagyobb csapatok is.

Fontos volt továbbá, hogy természetes fénnyel tudjuk ellátni a munkaállomások lehető legnagyobb részét, így a statikai magot kihúztuk a toronyépület oldalára. Ezzel egy nagy, egybefüggő teret tudtunk létrehozni, tovább erősítve az átláthatóságot, összetartozást a csapatok között.

Melyek voltak a legfontosabb megrendelői elvárások?

Eddig Budapesten öt kerületben, 11 épületben dolgoztak munkatársaink, ami megnehezítette az együttműködést a különböző szervezetek között. Továbbá a jelenlegi irodák nagyon tagoltak, szeparáltak, főként kisebb szobákból állnak – az Október huszonharmadika utcai székház még az 1970-es években épült – és korántsem energiatakarékosak. Az új épületben szerettünk volna a mostaninál sokkal flexibilisebb tereket biztosítani, így elsődlegesen az open office filozófiát követtük. Belső elválasztásra is üvegfalakat használtunk, amelyek a megfelelő akusztika kialakítását is segítik. Nem dedikált asztalok vannak, hanem különböző feladatokhoz alkalmazkodó állomások, amelyek jobban lehetővé teszik az aktuális munkastílusunkhoz való igazodást. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki mindennap máshol fog ülni, hanem, ha például egy workshopon veszünk részt, vagy inkább elmélyülést igénylő munkánk van, azt a feladathoz illő környezetben végezhetjük. Az épület kialakítását alapvetően meghatározza az a cél, hogy erősítsük a szervezeteken belüli és az azokon átívelő kooperációt, csapatmunkát. Rengeteg dolgot el lehet ma már végezni online is, de úgy gondolom, hogy az innovatív, kreatív gondolatok megszületéséhez elsődlegesen ezek a típusú csapatmunkák szükségesek, melyekhez kiváló teret biztosít az épület.

A költséghatékonyság és a fenntarthatóság a kivitelezés időszakában lettek igazán szignifikáns hívószavak. Gyakoroltak-e döntő befolyást ezek a szempontok a beruházás egészére?

Az elejétől kezdve fontos szempont volt, hogy egy energiahatékony, fenntartható, a környezeti adottságokat legjobban kihasználó épületet tervezzünk. Az más kérdés, hogy időközben ezek a szempontok még jobban felértékelődtek. A talajszondáknak és a napelemeknek köszönhetően az épület energiaigényének hozzávetőlegesen 40%-át fogjuk tudni megújuló forrásból fedezni: 120 méter mélyen 90 darab, míg 100 méter mélyen 220 darab szondát helyeztünk el, melyek együttesen háromszor olyan magasak, mint a Mount Everest. A magasfokú automatizáltságnak, a különböző légtechnikai berendezéseknek, a redőnyök mozgathatóságának, vagy az eső- és szürkevíz 100%-os felhasználásának köszönhetően az épület mindig képes a lehető leghatékonyabb energiafelhasználást elérni. Ezek azonban már egy mai modern irodaépület esetében alapelvárások. A Campus abban fog többet nyújtani, hogy különböző szenzorok segítségével folyamatosan vissza tudjuk mérni a teljesítményt, így az adatokra, tapasztalatokra építve még magasabb szintre tudjuk emelni az energiafelhasználás hatékonyságát.

Már az épület tervezésekor kitűzött cél volt, hogy elnyerjük a szigorú követelményeket támasztó LEED Platinum és a BREEAM Excellent minősítéseket, melyek odaítélésénél többek között figyelembe veszik az optimalizált energiateljesítményt, a megújulóenergia-használatot, az újrahasznosítható anyagok tárolását és gyűjtését, a fényszennyezés csökkentését, valamint a szén-dioxid-kibocsátás kompenzációját. A MOL Campus az első olyan magyar, új építésű beruházás, amely ilyen magas BREEAM és LEED minősítést is céloz egyszerre.

Az olvasó szereti a leg-leg-leg típusú kérdezz-felelek játékokat: legnehezebb, legnagyobb, legelső… A beruházás melyik eleméhez tudna efféle leg-előtagot illeszteni?

Nehéz egy konkrétumot kiemelni, hiszen egy ilyen egyedi léptékű feladat számos komoly mérnöki megoldást igényelt. A teljes épület alaplemezébe 12 800 köbméter betont dolgoztak be, amely megközelítőleg 2000 mixerautónyi mennyiség: ezzel 5 darab olimpiai medencét lehetne megtölteni. Az alaplemez önmagában 2 méter vastagságú, mely nemcsak statikai szempontból volt szükséges, hanem a Duna közelsége miatt is, hiszen vízfelázás esetén képes lent tartani az épületet. A szerkezethez többféle anyagot is felhasználtak az építészek, többek között 10 800 tonna újrahasznosított acélt, ami pontosan annyi, amennyi a párizsi Eiffel-torony építéséhez is kellett.

A magasban folyó munka miatt a magyarországi magasépítésben egyedülálló technológiát, ún. kúszózsalu-rendszert használtak a szakemberek, mellyel a födém építést harmadannyi idő alatt (szintenként 8-10 nap) lehetett megvalósítani. Magyarország legmagasabb épületéhez az ország legmagasabb toronydaruját építették fel, amit Dániából hoztak és 171 méter magas – ez több mint 5, egymásra rakott tízemeletes háznak felel meg. Nemzetközi viszonylatban is egyedi megoldásnak számító, kétszer hajlított homlokzati üvegpanelekkel borítják az épületet – ezek közt vannak egyenként 20 négyzetméter méretű, másfél tonnát meghaladó súlyú elemek is, amelyek gyártása 16 hétbe telik.

Hazánkban szintén ritkaságnak számít a belső terekben használt, közel 12 ezer négyzetméternyi terrazzo padlóburkolat, melyet a helyszínen öntöttek ki és csiszoltak. Kiemelendő még a mintegy 30 ezer négyzetméternyi, speciálisan erre az irodaházra kifejlesztett, magas hatásfokú hűtő-fűtő mennyezet építése is.

Hogyan foglalná össze ennek a több évre elnyúló beruházásnak a tapasztalatait?

A kezdetektől fogva az volt az alapgondolat, hogy ezt a projektet úgy kell megvalósítanunk, hogy nemzetközi szinten már bizonyított, kiváló eredményeket elért cégeket fogunk bevonni. Így esett a választás az angol központú Foster + Partners-re mint vezető tervezőre, vagy a Kinzo-ra, amely egy fiatal berlini csapat, és a belsőépítészeti munkákért voltak felelősek. Emellett azt is szem előtt tartottuk, hogy a külföldi tudás ne csak erre az egy projektre korlátozódjon, és minden területnek legyen egy magyar partnercége is, amelyeket folyamatosan bevonnak a tervezésbe. Ezzel biztosítani szerettük volna a megfelelő tudásátadást, és a hazai irodák is közelről tudtak új technikákat, gondolatokat elsajátítani. A magyar építészek nagyon tehetségesek, de azokból a műszaki megoldásokból táplálkoznak, amiket az itthoni szabályozási környezet és kivitelezői technológiák engedélyeznek nekik. A világ azonban sokszor már túlhaladt ezeken, akár tervezés-filozófiai szempontból, akár az anyaghasználatot, a kivitelezést vagy az ügyfelekkel való együttműködést illetően. Mind a Market, amely a kivitelezésért felelt, mind a Finta Stúdió, a CÉH vagy a minusplus, amelyek a Foster + Partners és a Kinzo magyar partnerei voltak, rengeteg munkát és energiát tettek a projektbe, és úgy gondolom, hogy szakmailag ők is gazdagodtak olyan tudással, amit a későbbi projektjeikhez is magukkal vihetnek. Számos, az építkezéshez nem kötődő céget, egyetemet is beengedtünk a területre, hogy ők is tanulhassanak, hiszen itthon szakmai szempontból is egy új mérföldkövet jelent a projekt.

Rendkívül fiatalon lett a legtőkeerősebb magyar vállalat igazgatója. Nyilván nem csak pár évre tervez. Milyennek képzeli el a öt-tíz év múlva a Molt? Mit szeretne hozzátenni tudásban és kreativitásban a cég jövőjéhez?

A MOL következő tíz éve különösen izgalmas lesz, hiszen az egész olajipar egy transzformációs időszakban van. Tíz év múlva is lesz kutatás-termelés divíziónk, és a finomítás sem fog leállni, de minden területnek számos lehetősége van a megújulásra. A geotermikus energia használata, vagy a kitermelés során keletkező károsanyagok légkörbe való kiengedésének megakadályozása, a petrolkémiai irányzat erősítése mind-mind olyan terület, amelyekkel aktívan foglalkozunk és fejlesztjük őket. De gondolhatunk a kiskereskedelemre is, amely a fogyasztói igények megváltozásának köszönhetően szintén erőteljesen átalakul, hiszen ma már nemcsak üzemanyagot értékesítünk, de mi vagyunk a régió egyik legnagyobb kávézólánca is. Ma már máshogy kell kommunikálnunk a fogyasztókkal, és ehhez jól kell használnunk azt a rengeteg adatot, ami a rendelkezésünkre áll. Szintén jelentős feladat áll előttünk a körforgásos gazdaság területén is, hiszen az elkövetkezendő 35 évben a MOL-t illeti a magyarországi hulladékgazdálkodási koncessziós jog, így rajtunk áll a feladat, hogy a keletkezett hulladékok minél szélesebb körét minél eredményesebben tudjuk újrahasznosítani. Ez egy olyan terület, ami túlmutat a klasszikus olajiparon, és a jövő generációinak is vonzóbb lehet, egy újfajta küldetéstudatot tud nekik nyújtani. Erre a filozófiára épít a MOL Campus is, ami már egy következő korszakot szimbolizál. A legjobb hazai és külföldi szakértőket, fiatalokat szeretnénk megszólítani, akikkel együtt tudjuk építeni a jövőt. Nemcsak 5-10 éves távlatban gondolkodunk, hanem hosszútávon kívánunk hatékony és tevékeny részeseivé válni Magyarország és a régió gazdasági fejlődésének.

***

Az épület bámulatos műszaki megoldásairól pedig Gáspár Tibor, a MOL Campus gépészeti tervezője mesélt lapunknak. A Körös Consult vezető tervezője szerint „egy gépészeti rendszer akkor jó, ha nem látják és nem beszélnek róla. Olyan, mintha nem is lenne, mégis mindenki komfortosan érzi magát tőle a házban.” Bár korábbi munkái során nem egy gordiuszi csomót átvágott már, a Kopaszi-gáton felépült székház a szokásosnál nagyobb kihívást jelentett számára is.

Akkora épület, mint a MOL Campus, még nem épült Magyarországon. Ennek ellenére volt bármilyen tapasztalata magasházakkal?

Egyben ugyan nem terveztünk korábban magasházba gépészetet, de számos külföldi projektnél részt vettünk már résztervezésben és szakértői tanácsadásban. Persze ettől még nem lett rutinunk, inkább minimális előtanulmányt jelentettek ezek a munkák. Tudtuk például, mire muszáj figyelni, minek érdemes jobban utánajárni. Nem úgy kell elképzelni, hogy most valami eddig soha nem fogható talált meg – ugyanúgy van ez, mint az emberi élet során mindenben: egyik munkáról a másikra fejlődünk. Mindig jön egy bonyolultabb vagy érdekesebb, új perspektívát nyitó feladat. Az elmúlt 19 év számtalan lehetőséget adott a fejlődésre, kezdve a pécsi Zsolnay Negyedtől – ami különösen közel áll a szívemhez, hiszen Pécsett, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán végeztem – az Etele Plázán át az Iparművészeti Múzeum felújításáig, ami még nem indult el ugyan, de a tervezésen már túl vagyunk. A MOL Campus a következő lépcsőfok, nyilván a szokásosnál azért jóval nagyobb ugrás. Csúcsidőben, amikor közeledett a határidő, 10-15 ember is egyszerre dolgozott a terveken. Több perspektívaváltást is igényelt, eddig soha fel nem merülő szempontokat – ezeket kellett kihámozni.

Hámozná egy kicsit nekünk is?

Az általánosan meglévő előírásokon túl számtalan egyéb elvárásnak, megrendelői igénynek, a tervezéssel szemben támasztott követelménynek kellett megfelelni. A kiemelkedő építészeti és extrém tervezői elvárások például olyan kihívást jelentettek a szakági tervezések, így az épületgépészet felé is, ami egy normál irodapiaci beruházásnál vagy egy átlagos középmagas épületnél nem feltétlen valósul meg.

Mit ért kiemelkedő építészeti elváráson?

Itt sokkal nagyobb energiát fordítottak például arra, hogy ne látszódjon semmi a gépészetből. Nyilván ez nem egy új megoldásért kiáltó komoly műszaki feladat, de nagyon sok plusz erőforrást, komoly koordinációs összpontosítást igényelt úgy megtalálni a gépészet helyét, hogy el is legyen dugva, ugyanakkor ne vegyen el a hasznos alapterületből. Talán a legnagyobb kihívás az volt, hogy a torony arányaiban kis alapterületébe hogyan csempésszünk be minden szükséges általános funkciót (gépházak, lépcsőházak, aknák, vizesblokkok stb.). Hatalmas harcokat vívtunk a statikusokkal, hogy meglegyenek azok az áttörések, kellő mennyiségű aknák, amelyek megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy ki lehessen szolgálni gépészeti rendszerrel egy adott szintet.

Ki győzött?

Véleményem szerint a megrendelő, hiszen kapott egy optimálisan megtervezett, hatékony irodaházat. Egy 143 méter magas épület hatalmas volumen: 21 lift van benne, több mint 100 km csővezeték és 150 szivattyú – ez nem mindennapos kihívás. Ehhez képest egy gépészeti rendszer akkor igazán jó, ha nem látják és nem beszélnek róla. Mintha nem is lenne, alapvetően mégis mindenki attól érzi jól magát a házban.
Amúgy kiemelkedő építészeti elvárásnak nevezem a belsőépítészeti igényeket is. Egy olyan álmennyezetrendszert kellett például alkalmazniuk a tervezőknek, amelyet eddig Magyarországon még nem építettek. A végeredmény egy nagyon szép, kicsit indusztriális hatású fémkazettás mennyezet lett, de a külön konszignált panelszerkezete miatt bizony okozott fejtörést a tervezés során.

Gondolom, a magasságból adódtak egyéb nehézségek is. Laikusként olyasmire gondolok, hogyan lehet például úgy felvinni a vizet a 29. emeletre, hogy ugyanakkora nyomással folyjon a csapból, mint a földszinten.

A hidraulikai rendszer kialakítása tényleg az egyik kulcskérdés volt, hiszen jóval nagyobb nyomásokkal kellett dolgozni, mint egy normál épületnél. Mind a fűtési-hűtési, mind pedig az ivóvíz- és használativíz-hálózatoknál figyelni kellett arra, hogy ne lépjük túl azokat a nyomásértékeket, amelyek esetleg megdrágítanák a beruházást vagy működésképtelenné tennék a rendszert. Míg egy normál, középmagas irodaháznál 6 vagy 10 bar a maximum üzemi nyomása a berendezéseknek, vagyis ennyit bírnak ki, itt pusztán a magasságból adódóan eleve több mint 10 bar jelentkezik. Sőt, a primer rendszeren megjelenhetnek akár 20 bar nyomások is. Minden berendezést, szerelvényt, hőcserélőt úgy kellett kiválasztani, hogy ezeknek a nem szokványos követelményeknek megfeleljenek. Ezen kívül úgynevezett hidraulikai zónákat kellett kialakítanunk, hogy ahol szükséges, ott a kritikus határ alá csökkenjen a nyomás. Az épületben alkalmazott sugárzó felületű hűtési-fűtési rendszerek például a gyártói szupport szerint maximum 8 bart bírnak – egy hőcserélővel oldottuk meg a nyomászónák leválasztását, hogy sehol ne lépjük túl a maximális nyomásértéket. Ugyanez vonatkozik az ivóvízhálózatra is: úgy felnyomni a vizet a 29. emeletre, hogy mindenhol meglegyen a megfelelő felhasználói komfort, ugyanakkor sehol ne haladjuk meg a kritikus nyomást, nem volt egyszerű feladat.

Extrém tervezői elvárásokat is említett – mi jelentett extremitást?

Extrémnek mondom, de sokkal jobban örülnék, ha sztenderdnek nevezhetném, és mindenhol megvalósulhatnának azok a fenntarthatósági szempontok, amelyek a MOL 2030-as stratégiáját támogatva alapvetésként jelentkeztek a Campus építésekor. Az egyik ilyen fontos szempont az energiahatékonyság. Ráadásul hosszútávban kellett gondolkodni, figyelembe véve például a globális felmelegedés jövőbeni hatásait. Ez többek között úgy érinti a gépészetet, hogy akármilyenek is a környezeti változások, az épületnek meg kell tartania a belső komfortot. Vagyis a hűtés-fűtés-szellőzés mindig az aktuális igényekhez legyen igazítva és ezáltal energiahatékony tudjon maradni a rendszer.

Milyen energiahordozókban gondolkodtak, és végül mi valósult meg?

Nagyon komoly vizsgálat előzte meg a tervezést, végigvettük a kínálkozó forrásokat, kielemeztük az összes lehetséges megoldást. Még a Duna is felmerült mint hűtési opció, de ezt gazdasági szempontokra hivatkozva elvetettük. Végül a megrendelővel közösen hoztuk meg azt a döntést, hogy a teljes hűtő-fűtő rendszert egy talajszondás hőszivattyúrendszerre alapozzuk, amely az év nagy részében teljes egészében ki tudja szolgálni az épületet. Ezt csúcsidőszakban távhővel támogattuk meg.

Egy irodaház esetében a megfelelő belső komfort biztosításához a hűtés is kiemelt fontosságú: a központi komforthűtési rendszer működéséhez a hűtőközeg előállítása szintén talajszondás hőszivattyús rendszerrel, valamint vízhűtéses folyadékhűtő berendezésekkel történik, amelyekhez a tetőn elhelyezett hűtőtornyok kondenzátorként kapcsolódnak.

Mennyire automatizált a rendszer?

A talajszondákhoz párosított automatika sokkal okosabb, mint más egyéb épületeknél. Dinamikusan igazított a hőmérsékletszabályozás, vagyis a vezérlés úgy van kitalálva, hogy optimalizálja, azaz csökkentse az energiafelhasználást. A rendszerelemek egy dinamikus energiaszimuláció visszajelzései alapján lettek kiválasztva vagy adott esetben méretcsökkentve és szétbontva. Ha a visszajelzések azt mutatták, hogy némelyiknek nagyon magas az energiafogyasztása, újraterveztünk mindent.

A megrendelő a szokásosnál magasabb LEED- és BREEAM-fokozatot tűzött ki már eleve, így dinamikus energiaszimulációval sakkoztuk ki azt is, hogy sehol ne jelentkezzen olyan kiugró vagy túlzó fogyasztási érték, amelyet komfort alapján szükségesnek gondolnánk, de valójában felesleges.

Az épület szellőztetését is előtesztelték szimulációval?

Muszáj volt! Már önmagában kihívást jelentett a szellőzőberendezések elhelyezése végig a 143 méter magasságban, viszonylag kis alapterületen. Nem voltak tarthatók az elhasznált levegő kidobása és a frisslevegő-befújás közötti szokásos távolságok. Egy CFD-szimuláción keresztül néztük meg, milyen közelségbe engedhetjük egymáshoz a szerkezeteket, hogy a kifújt, elhasznált levegőt semmiképp se szívjuk vissza. A fentieken túl az irodaterületek komfortja is CFD-szimulációval volt vizsgálva és optimalizálva, valamint a megrendelő egy mintaszoba kiépítését is kérte, ahol 1:1 modellben lehetett tesztelni a kvázi valós irodát.

Gondolom, a szellőztetés dinamikája is automatikusan szabályozott.

Igen, egy változó térfogatáramú rendszer követi az épület kiterheltségét, ami annyit jelent, hogy jelenlétérzékelővel figyeli, melyik szobában hányan vannak, és ahhoz igazítja a frisslevegő-ellátást. Vagyis mindig annyi levegőt fúj csak be az adott helyiségbe, ahány ember ott tartózkodik. Vannak már ilyen rendszerek, ennek megléte önmagában nem unikum. Itt inkább az a különlegesség, hogy az energiahatékonyságra való törekvés mentén minden – jó automatika-rendszer, jó egyidejűségi kalkuláció, a felszálló vezetékek optimalizálása – mellé lett téve, amit a mai technológia enged.

Az olyan okosházak, mint amilyen a MOL Campus is, igyekeznek a lehető legtöbb mindent energetikai körforgásban tartani. Mit történik például az elhasznált vízzel?

Külön elvárás volt a megrendelő részéről, hogy a vizek kezelése extrán hatékony vízgazdálkodást szem előtt tartva legyen végiggondolva. Amit ivóvízként használunk az épületben, az szürke vagy fekete szennyvízként távozik, előbbi a WC-öblítés során hasznosul újra. Fontos szempont volt a tervezésnél az esővíz összegyűjtése, annak megtartása és felhasználása is – öblítésre vagy akár öntözésre. Az épület kívül-belül hatalmas zöldfelületekkel rendelkezik, a locsolás vízigénye enyhén szólva is jelentős. A tető mint gyűjtőpont adott, a homlokzaton lezúduló hatalmas vízmennyiséget pedig a tető mentén, illetve az egyes szintek között, főleg a pódiumnál, a burkolatba rejtett összefolyók terelik egybe.

Hatalmas felületről beszélünk, pedig 143 méter – főleg a kilométer magas dubaji felhőkarcolókhoz képest – nem tűnik olyan soknak. Mégis, amikor az ember ott áll alatta vagy benne, nem tudja nem megérinteni a monumentalitás.