A napkémény lesz az energiahasznosítás új sztárja?

Hűteni és fűteni tud egyben. 

A napkémény egy napenergiával működő passzív fűtési és hűtési megoldás, amely azonban egyelőre egy meglehetősen alulértékelt technológia. A szakemberek a jövőben áttörésre számítanak, és vannak már úttörő projektek is, mint például az RMIT Egyetem kutatói által kifejlesztett rendszer. Nemcsak takarékosan bánik az energiával, de még életeket is ment.

Kingston városa azt szerette volna elérni, hogy a lehető legtöbb energiát elő tudja állítani magának, ebbe a tervezésbe pedig bevonták az RMIT Egyetem kutatóit is. Így lett egy napkémény része a sportolási és szórakoztatási lehetőségeket kínáló Mentone Reserve Pavilionnak, amelynek építését várhatóan év végére fejezik be. 

Kutatások szerint egy napkémény akár 50%-kal is csökkentheti a felhasznált energia mennyiségét, ráadásul a pavilon esetében emberéletet is menthet: hiszen tűz esetén a füst eltávolításáról is gondoskodik. 

Ráadásul az RMIT szakértői lemodellezték azt is, hogy a sportkomplexumban a napkémény nemcsak az energiahatékonyság terén nyújt segítséget, de meghosszabbítja az épületből történő biztonságos menekülés idejét, a nagyjából tíz percről több mint 14 percre növelheti.

Működési elve a levegő áramlásán alapszik, lényege, hogy a nap energiáját összegyűjtő tető alatt a levegő felmelegszik és fölfelé, a kémény felé áramlik, melyben felszáll és közben lehűl. A levegő az egész rendszer körül cirkulál, mivel oldalról újabb hideg levegő áramlik a felmelegedett helyére. A kéménybe elhelyezett turbinák termelik - a felszálló levegő mozgási energiáját felhasználva - az elektromos energiát. 

Ez a fajta energia hasznosítás alkalmas lehet napsugárzásban gazdag területeken elektromos energia termelésére, például sivatagokban. A rendszer hatásfoka a kémény magasságával exponenciálisan növekszik.

Forrás: Alternatív Energia hírportál




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Öt éven belül a napenergia lesz a legnagyobb energiaforrás Európában

Öt éven belül a napenergia lesz a legnagyobb energiaforrás Európában

Ezzel pedig az egész világot megelőzzük.

Egy napelemes autó, amely töltőállomás is lehet

Egy napelemes autó, amely töltőállomás is lehet

Hasznos lehet sátorozás során, de akár egyéb elektromos autóknak is vészmegoldást kínálhat.

Hirdetés