Varga J. Zoltán építésvezető közvetlen közelről látta, miből mivé lett az épület.
Varga J. Zoltán építésvezető a felújítás utolsó harmadában dolgozott a Párisi Udvaron, ám így is közvetlen közelről látta, miből mivé lett az épület. Az interjút az OCTOGON Párisi Udvar mellékletéből vettük át.
Mikor került bele a projektbe, és mely részlegekért felelt?
Másfél évvel a befejezés előtt csatlakoztam, hozzám tartoztak az 1-3. emeleti szobák, az első emeleti spa és fitness, a másodikon pedig konferenciatermek. Ezen belül a másodikhoz tartozott egy nyitott belső udvar. Azokon a részeken, ahol találkoztunk, Péter [Horváth Péter, a Market Építő Zrt. a helyszínen dolgozó másik építésvezetője] foglalkozott a műemlékes részekkel.
Mennyiben más spa részt csinálni a Párisi Udvarban, mint egy átlagos szállodában?
A wellnessben magában nincs műemléki elem, csak az oda vezető, lépcsőházi csatlakozásban. A wellnessben egy infaszauna és egy finnszauna, valamint egy gőzkabin, a spában pedig egy élménymedence és három masszás ágy szolgálja ki a közönséget. Kivitelezés szempontjából a felhasznált anyagok jelentettek egyediséget. Hagyományos falfesték helyett díszítőfestéket alkalmaztunk, üvegmozaikokat és nagytáblás burkolólapokat tettünk fel. A burkolóknak 120x240-es lapokból kellett kivágniuk a megfelelő méreteket.
Hogyan tekintettek a műemlékes részekre?
Mi, a hozzám tartozó művezetőkkel „zsoldosok” vagyunk, így a gazdag műemléki részekre csak rácsodálkoztunk, de azért azt sem tagadnám le, hogy nagyon komolyan felkeltették a szakmai érdeklődésünket. A két terület közti kommunikáció pedig a csatlakozások és az ütközések esetén volt érdekes.
Hogyan zajlott ez a gyakorlatban? Okoztak súrlódásokat ezek a helyzetek?
Nekem kifejezetten jó viszonyom volt a különböző területekkel, ahol kellett, tervezői segítséget kértünk, és tervezői művezetés mellett oldottuk meg az adott feladatokat. Például a tervek standard szobákat feltételeztek, de menet közben kiderült, hogy minden szoba más méretű. Ezért aztán az ágykeretek díszmintáit egyenként kellett lemérni, hogy pontosan hová kerüljenek, így a művezető kolléga a tervezővel együtt járt szobáról szobára.
Elektromos szempontból bonyolította a helyzetet, hogy egy komplex rendszernek kell ott működnie. Amikor bemész a szobába, külön tudod irányítani a motoros függönyt, a külső redőnyt, ezek összhangban vannak egy belső jelenlétérzékelővel, illetve egy nyitásérzékelővel is, tehát maga a rendszer érzékeli, ha valaki bemegy a szobába, és amíg ott van, működtet mindent. Vagy például a Fan-coil reagál az ablaknyitásra, vagyis egy nagyon bonyolult épületfelügyeleti rendszert építettünk be.
Kiemelném a belső poligon-udvari homlokzatot, illetve a belső udvari homlokzatot. A poligon-udvar felelősénél, Bodzsár Miklósnál közelről láttam, mit kellett küzdenie, mivel kellett csodát tennie.
Azért volt személye megfelelő választás erre a munkára (is), mert tapasztalatainál fogva tisztában van a régi anyagokkal, technológiákkal, de tökéletesen ismeri a mai technológiákat is, és nagyon jól tudja, hogy a kettő mikor üti egymást, mit hogyan lehet kezelni. Ez a tudás ott nélkülözhetetlen volt.
A második emeleti belső nyitott homlokzat egyik része a régi, a másik az új épülethez csatlakozik, ezt összehozni bravúr: az egyik oldalon a modern dryvit-technológia, a másikon ugyanezt ötvözni a hagyományos vakolatfelújítással, a díszek kialakításával. Tényleg bravúros volt! Az ablakoknál több centis síkbeli eltérések voltak, ezt úgy kellett kiegyenlíteni, hogy ha esetleg a valóságban marad is ebből valami, azt ne lehessen látni, legfeljebb műszerrel kimutatni. Körben a közlekedők végig műemléki részekhez csatlakoznak, a tetőrész pedig egy acélszerkezetre rögzített gipszkarton álmennyezet, ami megint csak találkozott a korabeli szerkezeti elemekkel. Csak a belső udvar elkészülte majdnem fél évet vett igénybe, holott a felület csupán mintegy 500 m².
Rengeteg apró különlegességet, érdekes részletet rejt az épület. Van személyes kedvence?
Talán az említett két homlokzat, amelyeknél közvetlen közelről láttam a teljes átalakulás folyamatát. Ebben én is részt vettem, de azt mondom, hogy ezt a két homlokzatot Miklósnak adom, ez az övé. A műemlékes kollégák, Tóth András és Horváth Péter előtt pedig azért emelek kalapot, amiért ennyire aprólékosan képesek dolgozni. Egy ilyen munkába én valószínűleg beleőrültem volna.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
