A mind gyakoribb szélsőséges időjárási jelenségek lassan nélkülözhetetlenné teszik az épületek reziliens tervezését.
A felmelegedés és a nyomában járó gyakori szélsőséges időjárási jelenségek miatt lassan elengedhetetlenné válik az épületek reziliens tervezése – írja a Metszet július-augusztusi száma. Amerikában a reziliens tervezésnek már intézete is van, ennek a módszereit és tapasztalatait foglalja össze Joseph Marfi írása.
„Az épületek alkalmazkodóképessége a változó kondíciókhoz, megtartva a funkcionalitásukat különböző sokkhatások dacára is” – nagyjából így hangzik a reziliens épületek nemzetközileg elfogadott definíciója. Mondhatjuk olyan képességnek is, melynek segítségével az épületek a sokkhatás után hamar visszaállnak normál működésre.
A reziliens tervezésről a Metszet 2020/4 július-augusztusi számában, a Zöld oldalak rovatban – melyet a HuGBC szerkeszt – jelent meg cikk, az egyesült államokbeli Joseph Marfi tollából. A tengerentúlon működik már a Resilient Design Institute, és a BMI Építészmérnöki Kara is komoly érdeklődést mutat a téma iránt.
A klímaváltozás és a kísérőjelenségei jelentős károkat okozhatnak az épületekben, ám az új épületek tervezésekor ez alig kerül szóba. Éppen ezért Marfiék vészhelyzetekkel (tengerszint-emelkedés, orkán erejű szelek, földrengés, áradás, erdőtűz, belvíz, hosszan tartó extrém hő és fagy) kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakemberekkel indították el az RDI-t.
„A csoport megoldásokat keres a kivitelezés közbeni (ideiglenes) védelmi megoldásokra, és a kész épületek (permanens) védelmére is.
– írja a cikk – Célunk az volt, hogy megvizsgáljuk, miként tudjuk informálni és befolyásolni a tervezést már egy korai időszakban, hogy a megvalósított épület sikeresen vészelje át a katasztrófákat.”
Az egyik tipikus veszély, hogy a felmelegedés következtében megnőtt a levegő páratároló képessége, ezzel gyakrabban eshet le rekordmennyiségű csapadék – a cikk is két ilyen „párhuzamos példával”, a New York-i metró 2012-es, és a budapesti 2015-ös beázásával indul. Új fogalmakat kell majd tanulnunk a hőmérsékleti szélsőségekre és a szélerősség jellemzésére is.
Aztán a szerző az építészek nyelvezetére is kitér, ami „két alapvető dokumentumcsoportra vezethető vissza, a tervrajzokra és a műszaki leírásokra.” Ez alapján kidolgoztak egy táblázatot, ahol a sorok a költségvetési kategóriákat tartalmazzák, az oszlopok pedig a veszélykategóriákat, így az elemzés egyszerűsített, és árat is lehet hozzárendelni a veszélyelemekhez.
A legfontosabb lépésnek ugyanakkor a helyszínelemzést tartja, azon belül is „kritikus elem a talajmechanikai vizsgálatok és a helyszín topológiai adottságainak együttes értékelése”, de a táblázatban szereplő minden veszélykategóriát elemezni kell. Ebben a fázisban árbecslők is részt vesznek, akiknek a becsült árak áttekintését színkódokkal segítik.
Ezután két lépésben elemzik a technikai megvalósítási lehetőségeket, az első a károk minimalizálására koncentráló csillapító stratégia, a második a védekező stratégia. Az elsőre példa a közműhálózat terhelhetőségét figyelembe véve méretezni a záportározót, a másodikra – mint ideiglenes szerkezetre – a Whitney Múzeumot védő elbontható fal.
A szerző felhívja a figyelmet a biztosítótársaságok kutatásaira, mely szerint a rezilienciára költött pénz négyszeres megtakarítást eredményez hosszú távon.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
