Fókuszban a BudaPart fejlesztései és a Market 6.0 székház.

Több kategóriában is pályázik Az Év Irodája versenyenMarket Építő Zrt.: a saját székháza mellett a BudaPart-fejlesztés különböző elemei, illetve a Market Ingatlanfejlesztő cége, a Property Market is a nomináltak között van. Ami közös bennük, hogy mindegyiknek vannak győzelmi esélyei, miután a maguk területén országos szinten is jelentős, meghatározó beruházások, a Property Market pedig azokat menedzselő cég. Hogyan látják a kulcsfontosságú fejlesztéseket Magyarország egyik legnagyobb építőipari cégénél?

Az új székház, a Market 6.0

Új otthonunk megépítésére olyan kihívásként tekintettünk, amely méltó egy olyan céghez, amelyik kizárólag a teljesítményével vívta ki vezető helyét és vált fogalommá a magyar építőiparban. Merészet álmodtunk, hiszen mi nem pusztán egy új irodaházat akartunk építeni magunknak, hanem valami nagyot, kortalant és kiemelkedőt alkotni.

A Market 6.0

Mindezt kizárólag a saját szaktudásunkra, kreativitásunkra és negyed évszázados know-how-nkra támaszkodva akartuk megvalósítani, bevonva leányvállalatainkat is, hogy együtt, csapatként mutathassuk meg a világnak, mit tud a Market Építő Zrt. Sorrendben a Market 6.0 a 80. irodaház, amelyet megépítettünk. A munka első pillanatától tudtuk, hogy ennek az épületnek hordoznia és szemléltetnie kell az összes tudásunkat, tapasztalatunkat.

Azt a célt tűztük ki, hogy egy különleges, rendkívül hatékony, ugyanakkor emberközpontú okosépületet alkossunk, egy etalont, amely az iparág minden szegmensére és szereplőjére hatással lesz és egyedülálló az egész országban. Ez a vízió mindössze nyolc hónap alatt öltött testet, idén májusban.

Kollégáink tervezőasztalán egy rendkívüli hatékonysággal bíró épület bontakozott ki, amely a funkcionalitást, a racionalitást és a technológiai bravúrokat egy fegyelmezett, hightech német cégközpontra jellemző módon valósítja meg. Mi azonban nem akartuk, hogy túlságosan kösse a kezünket ez a funkcionalitás. Ezért bevontuk az egyik leghíresebb magyar belsőépítészt, hogy a szakma iránt érzett szeretetét és hitvallását jelenítse meg a székházunkban. F. Kovács Attila designer-építészként felelt a homlokzat, illetve a teljes belsőépítészet megtervezéséért.
Irodaházunk minden centiméterét a kettősség teszi tökéletessé és szerethetővé: ez az a hely, ahol egyesül és kiegészíti egymást a rend és a káosz, az indusztriális és a természetközeli, a racionalitás és a játékosság.

A Market 6.0 magán hordozza azokat az értékeket, amelyeket közösen vallunk: a szakma iránti tiszteletet, az elhivatottságot, a szakmai tudást és a munkatársaink megbecsülését.

Az Év Tervezett Projektje: BudaPart CITY irodaház

A BudaPart CITY irodaház a Property Market Kft. fejlesztésében valósul meg. A főváros legújabb és legkomplexebb városnegyedének második irodaháza lesz, melyet várhatóan 2021 második felében adnak majd át. Budapest legújabb városnegyedében összesen 28 épület, köztük 15 lakó-, 13 irodaház és egy hotel valósulhat meg, amelyek közül öt már el is készült, idén pedig a BudaPart CITY irodaházzal, illetve a BudaPart Otthonok ’E’ lakóépülettel bővül a városnegyed.

Jövőre épül meg a BudaPart E épülete

Az újgenerációs irodaház Budapest XI. kerületében, egyedülálló környezetben található, ahol az 54 hektáron épülő városnegyednek majdnem fele zöldfelület lesz a fejlesztés végére, így az ott lakók és dolgozók a BudaPart szolgáltatásai és rekreációs lehetőségei mellett a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl kivételes természeti adottságait is nap mint nap élvezhetik.

A BudaPart CITY hat emeleten bruttó 17 ezer négyzetméteren kínál bérbeadható irodaterületet, több mint 700 m2-en éttermet és közel 700 négyzetméteren kereskedelmi területet. A 11 szintes épülethez 3 mélygarázsszint, a földszint és egy mezzanine szint tartozik. A state-of-the-art megjelenésű épület az idén Ybl-díjjal kitüntetett Fazakas György által vezetett Fazakas Építésziroda tervei alapján készül a Dombóvári út mellett. A LEED ’Gold’ minősítést célzó irodaház építése jelenleg a szerződött ütemterv előtt halad, 2020 őszén elérte a szerkezetkész állapot, a használatbavételi engedélyt pedig várhatóan 2021 júniusában kapja meg a fejlesztő, így a nyár folyamán beköltözhet az első bérlő, a Bayer Hungária.

BudaPart City

A BudaPart CITY közvetlenül a városnegyed bevásárlóutcája mellett helyezkedik el, így a dolgozók minden szükséges szolgáltatást az irodaépületből kilépve, sétatávolságban elérhetnek, ahogy a városnegyed központi parkját is.

A BudaPart városnegyed a változatos építészeti megoldások mellett egységes arculati és designszempontok alapján valósul meg, ami az irodaház szignalizációjában, a kereskedelmi egységek homlokzatán és a mintahasználatban is megjelenik, emellett a kézikönyv elemeit az lobbiban is erőteljesen alkalmazzák. Az épületben a városnegyedben használt egyedi BudaPart-térkő mintázata megjelenik a lobbiban és a járófelületeken, emellett a színezett üveg falburkolat is izgalmas, amelynek ritmusa és arányai az épület homlokzatát idézik meg.

Az irodaházban számos innovatív és környezetbarát megoldás lesz: többek között energiahatékony gépészeti megoldások, magas energiahatékonyságú homlokzati szerkezet, energiatakarékos világítótestek, víztakarékos öntözés és berendezések, elektromos autótöltők, mérhető az elektromos- és hűtési, fűtési energia, valamint magas lesz a beépített anyagok újrahasznosítottanyag-tartalma is az épületben.

Az újgenerációs épület további előnye a remek irodai lokáció és kilátás, a nagy területű zöld belső udvar pedig még erőteljesebben hozzájárul a dolgozók komfortérzetéhez, valamint a well-being megteremtéséhez. Az irodaházhoz összesen 411 parkoló és 61 darab biciklitároló tartozik. A BudaPart CITY publikus parkolója készpénzmentes fizetési alternatívákat kínál majd, valamint applikáció alapú megoldások is elérhetőek.

Az irodaházban közel 700 négyzetméternyi kereskedelmi terület is létrejön, ahol a tervek szerint drogéria, posta, könyvesbolt, papír-írószerbolt, konyhastúdió, biztosító, mosoda, valamint egy nagyobb étterem is nyílik nyílik.

Az Év Tervezett Projektje: BudaPart Otthonok ’E’ épület

A Property Market Kft. fejlesztésében megvalósuló BudaPart projekttel a főváros egyik legkomplexebb városnegyed léptékű beruházása jön létre a Lágymányosi-öbölben, mintegy 54 hektáron. A megközelítőleg tízéves beruházás alatt összesen 15 lakó- és 13 irodaház, valamint egy hotel jön létre, ami kiegészül közel 15 ezer négyzetméternyi kereskedelmi területtel, így mintegy 25-30 ezer városlakó élhet és dolgozhat a közeljövőben. A BudaPart 28 tervezett épületéből már öt elkészült, köztük két lakó- és egy irodaházat idén adtak át, idén pedig további két épület, a BudaPart Otthonok ’E’ lakóház és a BudaPart CITY irodaház nyitja meg kapuit. 

A BudaPart Ottohonok ’E’ lakóépület a beruházás 5. lakóépületeként valósul meg a városnegyed központi parkja és a bevásárlóutcája mellett. A lakóház BudaParton belüli elhelyezkedése tökéletesen tükrözi a városnegyed koncepcióját: az ajtón kilépve egyik irányban a nyüzsgő, belvárosi hangulattal, a másikban pedig a természet nyugalmával találkoznak a lakók.

A 182 lakásos újgenerációs épülettől így gyakorlatilag minden, a hétköznapokban nélkülözhetetlen szolgáltatás és rekreációs lehetőség maximum öt perc sétára található. A nyolcemeletes épület kivitelezése 2019 márciusában kezdődött el, és tavaly nyáron érte el a szerkezetkész állapotot, jelenleg 85 százalékos készültségi szintnél tart. A környezettudatos szempontokat is szem előtt tartó épület iránt kiemelkedő az érdeklődés, a lakások több mint 60 százaléka már tulajdonosra is talált.

Az FBIS Architect építésziroda által tervezett BudaPart Otthonok ’E’ épület minden lakását smart home rendszerrel, gépesített konyhabútorral, redőnyökkel, energiatakarékos megoldásokkal, mennyezetfűtés- és hűtéssel és mozgásérzékelővel felszerelve adják át a tulajdonosoknak, az épület fűtése és klímája a vasbetonba kerülő hűtő- és fűtőpanelekkel történik.

A BudaPart összeköti a várost és a természetet

A BudaPart szerves része a Kopaszi-gát, ahol több étterem, kerékpárút, játszóház, játszóterek, futópálya, számos vízisportolási alternatíva, valamint rendezvényközpont is a lakók, dolgozók és látogatók rendelkezésére áll, amik 2020-ban kiegészültek a BudaParton újabb étteremmel, virágbolttal, lottózóval, zöldség- és gyümölcsbolttal, valamint pékséggel és SUP szolgáltatóval. Hamarosan mindezek tovább bővülnek többek között szupermarkettel, fagylaltozóval, fine dining étteremmel, kávézóval, a Lágymányosi-öböl partján Beach&Barral és homokos partszakasszal, emellett jövőre a tervek szerint a városnegyed központi parkja, a közösségi kert és a kutyafuttató is elkészül.

A Property Market már a városnegyed koncepciójának tervezésekor a közösséget helyezte a középpontba, aminek köszönhetően izgalmas utca- és térhálózatot alakult ki: a városnegyedben nincs felszíni parkolás, a kialakított struktúra támogatja a csökkentett autós forgalmat, a határoló utak mentén pedig az irodaházak körbeölelik a leendő lakóépületeket, ezzel is biztosítva a belső területek nyugalmát.

Az Év Fejlesztő Cége: Property Market

A Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. a Market Csoport 2015-ben alapított, ingatlanfejlesztésre szakosodott leányvállalata. A dinamikusan fejlődő cég jelenleg négy projektben 17 épületet fejleszt. Eddigi eredményeik közé tartozik öt átadott épület, 724 eladott lakás közel 50 ezer négyzetméternyi összterülettel, mintegy 18 ezer négyzetméter bérbeadott irodaterület és 2400 négyzetméternyi bérbeadott vagy értékesített kiskereskedelmi terület.

A vállalat célja olyan magas minőségű ingatlanprojektek létrehozása, melyek fenntarthatóak és hozzáadott értéket teremtenek. Prémium lokációban lévő fejlesztéseik mind építészeti mind városrendezési szempontból, valamint komplexitásban és volumenben is kiemelkedőek, sok tekintetben úttörőek a piacon és deklarált céljuk, hogy emeljék az épített környezet és az élettér minőségét, ezáltal új kategóriát teremtsenek az ingatlanfejlesztésben. 

A vállalat első projektje a BudaPart, Budapest modern kori történetének legnagyobb ingatlanfejlesztése, nemzetközi léptékben is jelentős. A projekt iránymutató abban is, hogy már a kezdetekkor kiemelten figyeltek arra, hogy mind üzleti, mind építészeti és közösségi aspektusból érték- és válságálló városnegyedet hozzanak létre. A Property Market ezt a szemléletet a következő projektek során is hasonlóképp fogja alkalmazni. Mindemellett a Market csoport garanciát jelent az ingatlanfejlesztő projektjeiben. 

A vállalat a fejlesztési portfoliója a BudaPart beruházáson kívül kiegészült 2020-ban a Bem Palace projekttel, valamint a Dürer Park ingatlanfejlesztéssel, a közeljövőben pedig további bővülést terveznek.

Az Év Ingatlanfejlesztése: BudaPart GATE irodaház

A BudaPart GATE irodaház a Property Market Kft. fejlesztésében, a főváros legújabb és legkomplexebb városnegyedének kapujában valósult meg, a beruházás első irodaépületeként, amelyet 2020 februárjában adtak át. Az irodaépület 11 emeleten kínál irodahelyiségeket és 675 négyzetméteren kereskedelmi terület, ami kiegészül négy mélygarázs szinttel, valamint a földszinttel, bruttó 20 092 m2 bérbeadható területtel.

BudaPart GATE

A városnegyed első irodaépületét az Ybl-díjas Stúdió’100 építésziroda tervezte, akik modern és környezettudatos épületet álmodtak meg, számos különleges és egyedi építészeti megoldással. A BudaPart GATE a városnegyed kapujaként is értelmezhető, így az épület vezeti be a látogatókat a BudaPart világába. Kiemelendő az építészeti egyediségei közül a homlokzat, melynek egyik fő unikalitása, hogy

a síktöréseknek köszönhetően olyan hatást értek el, amely a közlekedési folyosóról különböző nézőpontokból más és más képet mutat, továbbá biztosított a ház ideális benapozása is.

A BudaPart városnegyed a változatos építészeti megoldások mellett egységes arculati és designszempontok alapján valósul meg, ami az irodaház szignalizációjában, a kereskedelmi egységek homlokzatán és a mintahasználatban is megjelenik, emellett a kézikönyv elemeit az lobbiban is erőteljesen alkalmazzák. Az épületben a városnegyedben használt egyedi BudaPart-térkő mintázata megjelenik a lobbiban és a járófelületeken, emellett a színezett üveg falburkolat is izgalmas, amelynek ritmusa és arányai az épület homlokzatát idézik meg.

Az irodaházban számos innovatív és környezetbarát megoldás található: többek között energiahatékony gépészeti megoldások, magas energiahatékonyságú homlokzati szerkezet, energiatakarékos világítótestek, víztakarékos öntözés és berendezések, elektromos autótöltők, mérhető az elektromos- és hűtési, fűtési energia, valamint magas a beépített anyagok újrahasznosítottanyag-tartalma is az épületben. A BudaPart GATE környezettudatos törekvéseit 2020-ban LEED ’Gold’ minősítéssel ismerték el.

Az Év Ingatlanfejlesztése: BudaPart Otthonok ’B’ és ’D’ épület

A BudaPart első ütemét 2017-ben kezdték fejleszteni, két évvel később átadták az első, BudaPart Otthonok ’A’ és ’C’ lakóházakat, 2020-ban pedig a BudaPart GATE irodaház, és nyáron a BudaPart Otthonok ’B’ és ’D’ épületek nyitották meg kapuikat. A két épületben 367 teraszos lakás készült el, 253 a ’B’ és 114 a ’D’ épületben.

A BudaPart Otthonok ’B’ épülete Finta Sándor, Vadász Orsolya és a Paradigma Ariadné közös alkotása, amelynek fő jellemzője a lépcsőzetes tömegképzés és a változatos homlokzat. A lakóház tervezésénél kiemelt szempont volt, hogy elkerülve a hosszú és sötét folyosókat, minél több természetes fény jusson be azokba, ezért a tömböt több helyen felszakították. A tömegformálásban az erkélyek kialakításánál arra is figyeltek, hogy az ugyanolyan ingatlanokból egymás fölé minél kevesebb kerüljön, ezzel ritmusos, játékos struktúra alakult ki.

A BudaPart Otthonok ‘B’ és ‘D’ épülete

A Tima Zoltán (KÖZTI) és munkatársai tervezte BudaPart Otthonok ’D’ épülete közvetlen öbölmenti kapcsolattal rendelkezik, amely jellegzetes homlokzatával és kettős tömegével vívja ki egyediségét, emellett jól rímel a többi épületre. A házon körbefutó erkélyek teszik még különlegesebbé az építészeti alkotást, melyek a Dunára, a Kopaszi-gátra és a természetre kínálnak csodálatos látványt. A véletlenszerű kialakításúnak tűnő, mégis homogén homlokzat teszi még markánsabbá az épületet, ami egy egyedi karakterisztikát kölcsönöz annak.

A változatos építészeti megoldások mellett arra is jelentős figyelmet fordított a fejlesztő, hogy a BudaPart egységes arculati és designszempontok alapján valósuljon meg. Mindez a BudaPart Otthonok ’B’ és ’D’ épületek szignalizációjában, a kereskedelmi egységek homlokzatán és a mintahasználatban is megjelenik, emellett a kézikönyv elemeit az épületek lobbijaiban és a tájépítészetben is erőteljesen alkalmazzák.

A BudaParton minden épületet más-más építésziroda tervez, melynek célja, hogy elkerüljék az egyhangú épületeket. A különböző tervezésű házakat a lobbik törekednek egységessé tenni, azért azokat egy csapat, a Pyxis Nautica fogja össze. Az ő munkájuknak köszönhetően a lakóházak lobbijai egységesek lettek, azok színvilágukban különböznek egymástól. A lobbik mellett fontos kiemelni a tájépítészetet, ami a városnegyed arculatát és hangulatát jelentősen meghatározza a külső szemlélők számára is. Az S73 Tájépítészeti Stúdió csapata és az általuk létrehozott tájépítészeti koncepció a teljes beruházást végigkíséri, ami megteremti ez épületek összhangját, mintegy összekötve azokat a természettel, a Dunával és a városlakókkal.

A fejlesztői víziónak megfelelően a nagyarányú zöldítés elsődleges szerepet kap, így fásított belső terek jönnek létre, maximalizálják a lombkoronaborítást, emellett a stúdió alakítja ki a létrejövő belső parkfelületeket és a rekreációs fejlesztéseket is. Továbbá az épített környezetbe is csempésznek játékos elemeket: a zöld szigetek hullámszerű kialakítása megtöri az egyenes vonalakat, emellett egyedi, BudaPart térkövet terveztek, innovatív finombeton padokat helyeztek el a területen, a csatornafedelek pedig egyedi mintázatúak.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ez a pályázat bizonyítja, milyen változatosan alkalmazhatóak a fémlemezfedések és burkolatok

Ez a pályázat bizonyítja, milyen változatosan alkalmazhatóak a fémlemezfedések és burkolatok

„Fémlemezfedések az építészetben” – a PREFA 2020. és 2021. évi építész és építészhallgatói pályázatainak eredményei.

Új szabályozás az építőiparban

Új szabályozás az építőiparban

Szeptembertől elindul a Nemzeti Építőipari Felügyeleti és Adatszolgáltató Rendszer, az „Üvegkapu”.

National Instruments D épület: újabb high-tech projekt a BE LIGHT!-tól

National Instruments D épület: újabb high-tech projekt a BE LIGHT!-tól

A debreceni épület minden négyzetméterét átjárja a természetes fény.

Hirdetés