Egyedi fejlesztések Schüco rendszerbiztonsággal a Telekom Székház épületén
A Telekom új székházának több, mint 20000 négyzetméternyi üvegburkolata nemcsak méretével, de szokatlan műszaki követelményeivel is nagy kihívás elé állította a homlokzatépítőket. Az üvegfalak kivitelezője a Rolla kft. és a Schüco alumínium rendszerek magyarországi forgalmazója az Alukönigstahl számára idejekorán nyilvánvalóvá vált, hogy ez a feladat egyedi szerkezetek kifejlesztését igényli.
A szűkös szerelői kapacitások és a szoros határidő már a tervezés időszakában ismertek voltak, így olyan megoldást kellett találni, ami a lehető legnagyobb fokú előregyártást teszi lehetővé, és nem igényel külső állványozást. Az üvegfalépítés előregyártott módszere már Magyarországon sem egyedülálló, de még mindig ritkaságszámba megy a helyszínen összeszerelt és állványról üvegezett függönyfalakkal szemben. Az elemes homlokzatok esetében műhelykörülmények között kereteket gyártanak, és ezeket készre üvegezve daruval emelik be a végleges helyzetükbe. A keretek között speciális, egymásra lapoló gumitömítések biztosítják az üvegfal lég- és vízzárását. Ilyen homlokzatok készítésére a Schüco katalógusmegoldást is kínál.
A Telekom Székház azonban tartogatott néhány meglepetést. Az Üllői úti főbejárat előtt lábakon álló, hídszerű épületrész a szokásosnál lényegesen nagyobb mozgásokra képes.
A tervezői adatszolgáltatás jelezte, hogy a homlokzati elemek felszerelése után, a hasznos terhek hatására a födémlehajlás egyes pontokon elérheti akár a 20 mm-t is. Az elemes homlokzat egymásba csúszó profiljainak és tömítéseinek képesnek kellett lenniük ennek a mozgásnak az elviselésére oly módon, hogy az elemkapcsolatok kitágult és összenyomott állapotban egyaránt tökéletesen működjenek a tömítettség és a szélterhek átadása szempontjából. Az erre a feladatra kifejlesztett speciális megoldás elvében a Schüco USC 65 rendszerén alapul, de szélesebb profilokat, valamint eltérő csatlakozásokat és gumitömítéseket alkalmaz. Az egyedi alumínium profilok arra is lehetőséget nyújtottak, hogy a tervezett hangsúlyos külső bordázatot még beemelés előtt ideálisan lehessen rögzíteni az elemek egyik oldalára – és az letakarja a teljes sorolt kapcsolatot. A függőleges tagolást adó alumínium borda nemcsak az elemes homlokzaton jelenik meg, de ugyanez a profil a földszinti függönyfal takarójaként is szolgál, sőt, felfut a legfelső szint hőhidas kulisszafala elé is, és így egységbe foglalja az épület teljes magasságát.
A vertikális tagolású homlokzatok egyhangúságát érdekes beugrások színesítik. Ezek a tördelt felületek aranyszínű szitázott üvegezésükkel már messziről vonzzák a tekintetet. Gyűrt papírlapra emlékeztetnek, tört alaprajzuk mellett egyes felületeik felváltva kifelé vagy befelé dőlnek. A falak struktúrája is hangsúlyozottan eltér a főhomlokzattól, a nagyméretű külső alumínium takarók helyett az üveg dominál, rejtett rögzítéssel és külső takaróprofil nélküli szilikonozott kapcsolatokkal. A gyűrt falak légiességét segíti, hogy a falszakaszok töréspontjaiban belülről sincs alumínium borda, csak az üvegek csatlakoznak egymáshoz. Ahol kifelé és befelé dőlő falak ilyen módon találkoznak, a vízszintes bordák összekötése sem magától érthetődő feladat. Hogy a függönyfal tömítő és vízelvezető rendszere sehol se szakadjon meg, célszerű választásnak tűnt a Schüco AOC 60 rendszere, ahol az átmenő gumitömítések képezik a vízelvezetési síkokat, és a törésekben fel tudják venni a torzulásokat is.
A vízszintes alumínium bordák azonban nem állhatnak szokásos módon az üvegre merőlegesen, mert ez lehetetlenné tenné a sarkokon az esztétikus átfordulást. Ezért itt ismét egyedi profilok kifejlesztésére volt szükség.
A bordák egységesnek tűnnek, de valójából három részből állnak: az üveghez legközelebb található fejrész egy csuklópont körül elfordulva mindig felfekszik az üvegre, a hátsó tartószerkezeti rész mindig vízszintes, míg a kettő között rejtetten megbújó összekötő profil teszi lehetővé a fej szögelfordulását és a teljes profil mélységének beállítását, hogy a szerkezet hátoldala pontosan illeszkedjen a padlóhoz és álmennyezethez.
A Telekom Székház egyedi homlokzati megoldásainak először a minősítő intézet tesztelő berendezésén kellett bizonyítaniuk, majd a beépítés után a helyszínen is kiválóan helytálltak. Az Alukönigstahl kft. - a Schüco nemzetközi tapasztalatára támaszkodva - magyarországi mérnökcsapatával elkötelezetten dolgozik azon, hogy a különleges üveghomlokzatok megbízható, egyedi megoldásokkal szolgálják a megrendelőiket.
Ez a cikk a Telekom Székház kivitelezésének érdekességeit bemutató sorozat része. Korábban írtunk már arról, hogy milyen komplex munka rejlik az elkészült épület mögött, illetve fotósorozaton mutattuk meg, hogyan épült fel a TIBA Építész Stúdió által tervezett épület a Market kivitelezésében.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.