A HB Reavis is támogatja a szakma népszerűsítését.

Több ezer építőmérnök hiányzik a hazai piacról, miközben az építőipari termelés nagy ütemben bővül. A felvételi statisztikák alapján pedig továbbra sem nő az érdeklődés a szakma iránt. Erre a problémára hívták fel a figyelmet az Építőmérnök 200 elnevezésű konferencián, amelyet a Magyar Mérnöki Kamara és angol partnerszervezete, az Institution of Civil Engineers (ICE) szervezett nemrégiben. A konferenciát a HB Reavis is támogatta, amelynek célja az építőmérnöki pálya népszerűsítése volt.

A felvételi statisztikák alapján az építőmérnök szak iránti érdeklődés évek óta stagnál, továbbra is a hetedik helyet foglalja el a népszerűségi sorrendben a műszaki alapszakok között*. Míg 2010-ben több mint 900 hallgató tanult valamelyik hazai építőmérnöki karon, addigra ez a szám 2017-re 400-ra csökkent. Magyarországon évek óta állandó a mérnökhiány: mivel több szakemberre van szükség, mint amennyien építőmérnökként végeznek, ez a tendencia az elkövetkező években jelentős nemzetgazdasági és társadalmi problémához vezethet.

A szakma népszerűsítése céljából rendezett Építőmérnök 200 konferenciát, Magyarország legnagyobb építőmérnöki rendezvényét András Yorki herceg nyitotta meg, fővédnöke pedig Dr. Áder János köztársasági elnök volt. A konferenciához kapcsolódóan plakátkiállítás is nyílt a Bazilika mellett, amely utóbb átköltözött a Szabadság térre és várhatóan október közepéig bárki számára ingyenesen megtekinthető. A plakátok a legnagyobb hazai és angol fejlesztéseket mutatják be a régmúlttól napjainkig, amelyek egyikén a HB Reavis városléptékű projektje, az Árpád híd pesti hídfőjénél található AGORA Budapest is szerepel.

A HB Reavis ingatlanfejlesztő vállalat is részt vett a konferencián és támogatja a mérnöki pálya népszerűsítésére irányuló törekvéseket. Aktív ingatlanpiaci szereplőként elkötelezettek az építőmérnöki karrier támogatása iránt, ezért szakmai programokkal, előadásokkal, építési terület látogatással készülnek a jövőben az egyetemisták számára, hogy a tanulók a gyakorlatban is megtapasztalják a pálya szépségeit.

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/2018/6/26/a_legnepszerubb_muszaki_alapszakok_RWEATA

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Verseny népszerűsíti az építőmérnök-szakmát

Verseny népszerűsíti az építőmérnök-szakmát

A verseny célja, hogy egyre többen lássanak perspektívát az építőiparban.

A Varso Place elnyerte a WELL új egészségbiztonsági minősítését

A Varso Place elnyerte a WELL új egészségbiztonsági minősítését

Ez a minősítés már a koronavírus előidézte helyzetre is reagál.

Újabb megbízást kapott a ConvergenCE az Agora Budapestben

Újabb megbízást kapott a ConvergenCE az Agora Budapestben

A számos szolgáltatást biztosító AGORA Budapest egyedi megjelenésű irodaházaiban nemzetközi bérlők találtak otthonra.

Hirdetés