Letették az áruházlánc új logisztikai központjának alapkövét Kiskunfélegyházán.

Komoly szerepe van Magyarországon a Lidl vállalatnak, nem csak azért, mert az egyik vezető kiskereskedelmi üzletláncról van szó. Szinte minden nagyvárosban van már boltjuk, összesen pedig nagyjából 10 ezer embert foglalkoztatnak itthon, ezzel a kilencedik legnagyobbnak számítanak.

Ezzel az 50 milliárdos beruházással most egy új logisztikai központot építenek Kiskunfélegyházán, amellyel 400 új munkahelyet is teremtenek. A projekt nem légből kapott, hiszen már 2006-2007 környékén megvásárolták a beruházási terület egy részét, azóta folyt a mai alapkőletétel előkészítése.

A 300 ezer négyzetméteres telken egy több mint 83 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai központot építenek, ahol a raktárak mellett irodaépületek is épülnek. Ezzel nem csak Magyarországon lesz a legnagyobb központjuk (30 százalékkal nagyobb, mint az ecseri), de Európában is az egyik legnagyobbnak számít majd, amikor 2026-ra elkészül.

A központ nagyjából 60-65 Lidl üzletet fog ellátni áruval, a kivitelezést pedig a Market Építő Zrt. végzi (a tervező kilétét nem hozták nyilvánosságra). Fontos szempont volt a környezet is, a tetőn például 1,5 megawatt teljesítményű napelemrendszer dolgozik majd. Környezetbarát hűtőközeget használnak a fagyasztókamrákban, a hulladékot pedig télen az épületek fűtésére használják fel.

Biodiverz környezetet alakítanak ki a logisztikai parkban, önfenntartó növényzettel. Elektromosautó-töltőállomásokat és kerékpártárolókat is kiépítenek a helyszínen. A komplexum alapkövét dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a Lidl Magyarország és a kivitelező Market Építő Zrt. képviselői, valamint Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere tette le.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a tender során a Lidl Magyarország minket választott kivitelező partneréül a kiskunfélegyházi logisztikai központ megépítésére. Korábbi megbízásaink közé tartozott több áruházuk építése, valamint a 2021 végén elkészült ecseri logisztikai központ. A mostani építkezés közel 1500 embernek biztosít munkát, és jelentős hatással lesz a környék infrastruktúrájára. Megtisztelő számunkra a Lidl többszöri bizalma, és várakozással tekintünk a további sikeres együttműködésre” – mondta Scheer Sándor.

A logisztikai központ látványtervei a cikk végén tekinthetők meg.

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kamera és kávé egy pultból

Kamera és kávé egy pultból

Egy fotós bolt születése.

Egyedülálló IoT kurzus zárult a MOME-n

Egyedülálló IoT kurzus zárult a MOME-n

Látáskárosultakat segítenének, állatbetegséget diagnosztizálnának vagy épp okosotthont teremtenének a MOME hallgatói.

85 000 kilogramm újrahasznosított anyagból készült a Nike párizsi üzlete

85 000 kilogramm újrahasznosított anyagból készült a Nike párizsi üzlete

Sokkal több mint bolt, környezettudatos gondolkodásra is nevel.

Hirdetés