A Market nem mindennapi volumenekkel van jelen:14 cölöpöző géppel, 28 toronydaruval, 136 kilométernyi cölöppel és az ország legnagyobb betonkeverőjével valósítja meg a projektet.

Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása indult a Fejér megyei Iváncsán idén tavasszal: a dél-koreai tulajdonú SK Innovation 681 milliárd forint összértékű akkumulátorgyárat hoz létre a településen. A 135 hektáron elhelyezkedő új létesítmény a koreai vállalat legnagyobb európai gyáraként épül meg. A Market Építő Zrt., amely komoly versenyben nyerte el a gyárépítést, többek közt japán, osztrák és magyar cégekkel versenyezve a munkáért, az első ütem keretében közel 240 millió eurónyi (81 milliárd forintnyi) munkát kezdett el hónapokkal ezelőtt.

 

A fejlesztéseknek köszönhetően az SK Innovation autóipari akkumulátorgyártó kapacitásai rövid időn belül megsokszorozódnak, ezáltal Magyarország és Európa elektromos mobilitásban betöltött szerepe is felértékelődik a következő években. Az új akkumulátorgyár megvalósítása három ütemben történik, valamennyi ütem több részegységből épül fel. Az első ütemben egy évi 30 GWh gyártási kapacitású, lítiumion-akkumulátor előállítására alkalmas gyár, és egy évi 48 MW (megawatt) hőteljesítményű, gázüzemű tüzelőberendezés – négy gázkazán és egy gőzkazán – létesül, melyek várhatóan 2023 júniusára készülnek el.

A beruházás első ütemének összértéke 800 millió euró (kb. 270 milliárd forint), amiből a Market Építő Zrt. közel 240 millió eurónyi (mintegy 81 milliárd forintnyi) munkát nyert el, mely magába foglalja a 80 hektáron végzett nagytömegű földmunkákat, a cölöpalapozást, a szerkezetépítést, továbbá út- és közműépítési, illetve kertészeti munkálatokat, ezen kívül több épület kivitelezésénél összesen mintegy 254 000 négyzetméter hasznos alapterület építészeti kialakítását.

 

A nagytömegű földmunkák már véget értek, augusztusban pedig befejeződött a cölöpözés is, amit Magyarországon rekordszámba menően 14 géplánccal fúrtak, a területen összesen 136 kilométernyi cölöppel, három hónap alatt biztosították az épületek kivitelezését. A földmunkagépek számát tekintve csúcsidőben összesen 38 darab kotrógép, 10 darab dózer és 105 darab tehergépkocsi dolgozott a helyszínen.

A projekt csúcsidőszakában – tehát 2021. november és 2022. március között – összesen 28 toronydaru látja majd el a magasépítési feladatokat. A területen az ország legnagyobb mobil betonkeverője biztosítja a munkálatok megfelelő ütemű haladását: fő üzeme óránként 140 köbméternyi beton előállítását teszi lehetővé, segédüzeme pedig óránként további 70 köbméternyi betont tud biztosítani. Az MCM Beton mobilüzeme mindössze 5 nap alatt üzembe helyezhető, a legmodernebb technológiának köszönhetően pedig óránként akár 17 betonmixer megtölthető.  

 

A mobilüzemmel a környezetet sokkal kisebb terhelésnek van kitéve: ennek köszönhetően óránként csak 7,2 kilométert kell megtenni, míg ennek hiányában a 30 kilométerre lévő üzemből, 720 kilométer többletfogyasztással lenne terhelve a környezet. A mobilkeverő napi 2100 liter, éves szinten 525 000 liter üzemanyag-megtakarítást és ennek megfelelő károsanyag-kibocsátást jelent. Jelenleg mintegy 300 fő dolgozó vesz részt a projekten, de a projekt csúcsidőszakában ez a szám el fogja érni az 1100-1200 főt is. Ekkora volumenű munka ennyi idő alatt korábban még sosem készült el Magyarországon!

 

A világpiaci mércével is jelentős anyavállalat Dél-Korea legnagyobb energetikai és vegyipari csoportja, amelynek az első két európai üzeme is Magyarországon működik. A vállalat Battery üzletága Komáromban létesítette első európai egységét. Az SK Battery Hungary üzemében elektromos járművek akkumulátoraihoz használatos lítium-ion akkumulátorcellák, modulok és packek készülnek. A második, szintén komáromi gyártóegység építése már befejeződött. A harmadikként induló iváncsai termelőegység közvetlenül 2500 új munkahelyet fog teremteni, és számos helyi és régióbeli vállalkozás életére lesz hatással. A két üzem 7,5, illetve 9,5 GWh (gigawattóra) termelési kapacitását az új gyár 30 GWh nagyságú éves termelése egészíti ki a beruházás lezárultával.

Komáromban jelenleg 1300-an dolgoznak a dél-koreai vállalatnál, ami a Daimlernek és a Volkswagennek szállít be alapvetően. A vállalat a stratégiai terve szerint 2025-ig 125 GWh termelési kapacitást szeretne elérni, ennek jelentős részét a magyarországi üzemek fogják adni.

Az iváncsai gyáregység 70 kWh-s átlagos teljesítménnyel és 400 kilométeres hatótávolsággal számolva évente mintegy 430 000 darab elektromos autó gyártását teszi majd lehetővé. 

Az iváncsai gyár 30 GWh éves gyártókapacitása egyben azt is jelenti majd, hogy hozzávetőlegesen 600 ezer elektromos autó (darabonként 50 KWh-s akkumulátorral számolva) előállításához elegendő akkumulátort gyárthatnak majd az SK Innovation harmadik magyarországi üzemében.

A beruházás nem csak a dunaújvárosi régió és Fejés megye fejlődéséhez járul hozzá a közvetlen munkahelyteremtésen és a vállalkozások fejlesztésén keresztül, de egész Magyarországot  felhelyezi az elektromos mobilitás térképére. 

 

.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A végéhez közeledik az ország legnagyobb zöldmezős beruházása

A végéhez közeledik az ország legnagyobb zöldmezős beruházása

A Market Építő Zrt. palettáján több szempontból is különleges ez a projekt: a nem hétköznapi nagyság, a szűk határidő, a gyors iparágban működő megrendelő mind komoly kihívások elé állítják a kivitelezőket.

A Hagia Sophia ihlette Calatrava New York-i templomát

A Hagia Sophia ihlette Calatrava New York-i templomát

A Szent Miklós görög ortodox templom a 2001. szeptember 11-én megsemmisült elődje helyén épül.

Hétfőn indul a Közösség-Tér-Település programjának első saját építőtábora

Hétfőn indul a Közösség-Tér-Település programjának első saját építőtábora

A program közösségszervező és építész hallgatókkal dolgozik magyarországi kistelepülések fejlesztésén.

Hirdetés