Mintegy kilencezer négyzetméter alapterületű, háromszintes, összesen közel 27 ezer négyzetméter területű parkolóház épül a Dózsa György úton.

A projekt a West Bau Hungária Kft. megbízásából az Épszerk-Pannónia Invest Kft. munkájával készül, az aktuális állásáról Nagy Sándor, a WHB projektvezetője számolt be a Magyar Építőknek.

Fotó: Bernát Benjámin / Magyar Építők

A Városliget Zrt. közel hatmilliárd forintos beruházásánál tavaly júniusban kezdődtek el a munkálatok, és várhatóan idén év végére befejeződik a szerkezetépítés.

A WHB projektvezetője azt is elmondta, hogy a mélygarázs végleges felszínén térburkolat lesz, illetve tájépítészeti munkálatokat, köztük növénytelepítést is megvalósítanak.

Jelenleg a földmunkák befejező fázisa, illetve a szerkezetépítés zajlik három dilatációs egységnél. Az építőipari munkaerőhiány miatt a mélygarázs sok élőmunkát igénylő monolit vasbeton-szerkezetét áttervezték. Az áttervezéskor az Épszerk-Pannónia Invest Kft. és a West Hungária Bau Kft. arra törekedett, hogy kevés élőmunkával egy gazdaságos, korszerű, gyorsan építhető és előregyártott szerkezetekből álló épületet készítsenek. A közbenső födémeknél mintegy 16 000 m² körüreges panelt, míg a zárófödémek esetében 6000 m² kéregpanelt építenek be.

Fotó: Bernát Benjámin / Magyar Építők

A lépcsőházak két szint magasan épülnek, ezáltal is csökkentve a kivitelezési hibákat és az ebből adódó javításokat, míg a lépcsőkarok szintén előregyártott szerkezetek lesznek. A szerkezetépítéssel párhuzamosan védőcső-elhelyezések folynak, és egy másik projekt keretében, ami ugyanezen a helyszínen folyik majd, a belső szakipari munkák kezdődnek.

Nagy Sándor azt is hozzátette, hogy a kivitelezés során kihívást jelent az organizáció megszervezése, mivel az építkezési területet egyik oldalról a Dózsa György út, másik oldalról pedig a Városliget határolja – ezeket nem tudják teljes mértékben igénybe venni a munkálatokhoz, csak a két rövidebb oldalt. Az építkezés idejére viszont ideiglenes forgalomtechnikát alakítottak ki a területen, amivel áthidalható ez a probléma.

A toronydaru építése és bontása okoz további kihívást, szintén a terület behatároltsága és a szűk környezeti adottságok miatt, de jól szervezettséggel ezt is megoldják.

Forrás: Magyar Építők




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

"Számomra éppen a projekt nemzetközi visszhangja adja a bizonyosságot, hogy jó az irány"

Interjú Sághi Attilával, a Liget Budapest Projekt egyik főfelelősével. 

Modern megoldásokkal valósulhat meg a zalaegerszegi uszoda

Modern megoldásokkal valósulhat meg a zalaegerszegi uszoda

1852 négyzetméternyi úszófelülettel, mintegy 8000 négyzetméteres, háromszintes épülettel és 270 fős lelátóval valósul meg Zala megye legnagyobb uszodaberuházása.

Hirdetés