Nagy lendülettel terjeszkedik Lengyelországban a Cordia

2600 lakás építésével számolnak a lengyel piacon.

Tovább terjeszkedik Lengyelországban a Cordia: Varsó, Krakkó és Gdansk után a tengerparti üdülőváros, Sopot piacára is belépett, ahol a magyar-lengyel barátság napjáról elnevezett utcában fog építkezni. Ezzel együtt a vállalat – az eddig átadott több mint ezer lakás után – a következő négy év során 17 projekt keretében további mintegy 2600 otthon felépítését tervezi az ígéretes piacnak számító négy lengyel városban.

A Cordia Lengyelországban eddig több mint ezer lakást adott át, hamarosan pedig további közel 600 új otthon készül el, négy projekt építési munkálatai ugyanis jelenleg is zajlanak.

Varsóban a Zielone Bemowo két üteme épül, összesen több mint 300 lakással, Krakkóban pedig két fejlesztés keretében összesen mintegy 250 otthont ad át a vállalat az idén, illetve jövőre. Előkészítési szakaszban további 10 projekt van, ezek keretében Cordia hamarosan összesen 1400 lakás építését tervezi Varsóban, Krakkóban, Gdanskban és – most először – Sopot városában.

Sopot Észak-Lengyelországban, a Balti-tenger partján található üdülőváros, Gdanskkal és Gdyniával együtt alkotja a Trójmiasto (azaz Hármasváros, angolul Tri-City) néven ismert városegyüttest. A Cordia beruházása a 23 Marca utcában valósul meg, ami szimbolikusnak is tekinthető, hiszen az utca a lengyel-magyar barátság napjáról, március 23-áról kapta a nevét.

Az 1400 lakáson túl ráadásul – előzetes megállapodások alapján – további több mint 600 otthon fejlesztésére van kilátás Varsóban, amelyek 2022-2023-ban készülhetnek el. A Cordia célja, hogy a rendkívül erős helyi versenytársak között a 10 legnagyobb szereplő közé küzdje fel magát Lengyelországban, évi 1500-2000 lakás átadásával.

Az új lakások iránti keresletet erősíti a tempós GDP-növekedés, az alacsony munkanélküliségi ráta, a kiszámítható béremelkedés, a jelzáloghitelek alacsony kamatszintje, továbbá a gyermeket nevelő családok lakásvásárlását segítő, idén nyáron bevezetett állami támogatás is. Mindezek eredményeként nem meglepő, hogy folyamatosan nő az új lakások átlagos négyzetméterára. Varsóban az új otthonok magas szintű szerkezetkész állapotra vonatkozó átlagára a második negyedév végén 9,2 ezer zloty volt négyzetméterenként, ami az egy évvel korábbit közel 7, a két évvel azelőttit pedig több mint 16 százalékkal múlja felül. 

Magyarország vezető lakásfejlesztője Lengyelország mellett a román piacon is aktív: Bukarestben jelenleg közel 500 új lakást épít két ütemben, illetve több további projekt van előkészítési szakaszban, összesen több mint 800 otthonnal. A vállalat – kísérleti jelleggel – Spanyolországban szintén jelen van, Marbella városában több mint 80 prémium kategóriájú lakás építését tervezi.

Forrás: Sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lakóház a bulinegyedben

Lakóház a bulinegyedben

Átadták a Cordia új, különleges belvárosi fejlesztését.

Drámai fordulat küszöbén az újlakáspiac

Drámai fordulat küszöbén az újlakáspiac

Duplázódtak a négyzetméterárak a fővárosban.

Magasabb fokozatba kapcsol az ingatlanpiac

Magasabb fokozatba kapcsol az ingatlanpiac

Jövőre már a koronavírus-járvány előtti szintet közelíthetik meg a volumenek.

Hirdetés