Most jó kivárni, de a teljes passzivitás hiba volna.

Az idei ősz ingatlanpiaci állóvizét négy kormányzati bejelentés is felkavarta. A tervek szerint január elsejével érvénybe lépő 5 százalékos lakásáfa, a lakásfelújítási támogatás, a tetőtér-beépítésre igénybe vehető CSOK és illetékmentesség új lökést adhat a piacnak, azonban a részletszabályok még váratnak magukra. Az információhiány sok érdeklődőt óvatosságra int, ami a piacon is érezteti hatását. De érdemes-e kivárni és hogyan lehet készülődni a folytatásra? – ezt vizsgálták meg az OTP Ingatlanpont szakértői.

A koronavírus-járvány okozta év elei zuhanás után nyárra magára talált a hazai ingatlanpiac, majd októberben négy olyan kormányzati bejelentés történt, amelyek némi optimizmusra adtak okot mind a vevőkben, mind az elemzőkben.

Jó kilátások, sok bizonytalanság

A 27 százalékos áfakulcs, a rozsdaövezeti jogszabály beharangozása, a koronavírus-járvány és a MÁP+ elszívó hatása összességében jelentős lassulást hozott az új építésű ingatlanok piacán, ezt a trendet az ismét öt százalékra (CSOK-os vásárlás esetén 0 százalékra) csökkentett áfa enyhíti, sőt talán meg is fordíthatja. A részletek ismerete nélkül is biztosan kijelenthető, hogy a kínálati oldal bővülése várható. Ugyanakkor azt is fontos szem előtt tartani, hogy a szigorodó energetikai előírások, a dráguló telkek, az építőanyagok és szakemberek iránti megnövekedett kereslet által okozott várható árnövekedés miatt az áfacsökkenés végül nem hagy majd 20 százalékos megtakarítást a vevők zsebében.

A legalább egy gyermeket nevelő családok által igénybe vehető lakásfelújítási támogatással megfordulhat az építőiparban dolgozó szakemberhiánnyal is magyarázható eddigi trend, miszerint a vásárlók inkább felújított lakást vesznek. Az, hogy a lakásfelújítási költségek fele, maximum hárommillió forint januártól visszaigényelhető az államtól, lökést adhat azon használt ingatlanok piacának, amelyek felújítása pár millió forintból kigazdálkodható. Ugyanígy megtörténhet a saját ingatlanok eddig halogatott felújítására és megfontolandó lehetőség eladás előtt álló ingatlanok értéknövelő beruházásainak megvalósítása is a magasabb eladási ár reményében. Négyzetméterenként 200 ezer forintos költséggel kalkulálva ez a támogatási forma már egy 30 m2-es lakás teljes körű felújításánál és korszerűsítésénél is maximálisan kihasználható.

Január elsejétől a CSOK igénybevételével vásárolt új és használt ingatlanokra is él az illetékmentesség, ami a teljes piacra pozitív hatással lehet. Ez az intézkedés egy kisebb vidéki, tízmilliós ingatlannál már 400 ezer forint, míg egy ötvenmilliósnál kétmillió forint kedvezményt jelent, ami miatt már érdemes megfontolni, hogy az idei év végéről 2021-re csúsztassák a potenciális érdeklődők az ingatlanvásárlást.

A minap bejelentett támogatás pedig – miszerint a családi házak tetőterének beépítéséhez, és ezzel önálló, új lakás kialakításához januártól felvehető a CSOK támogatás, illetve igényelhető a kedvezményes CSOK hitel – a kertvárosokban, kistelepüléseken élénkítheti a többgenerációs otthonok kialakítását.

„A kilátások biztatóak, de az, hogy ezek az intézkedések milyen folyamatokat indítanak el a piacon, még nem látható pontosan – mondja Valkó Dávid, OTP Ingatlanpont vezető elemzője. – Célszerű most is alaposan mérlegelni, hogy mit lehet nyerni a vásárlás néhány hónapos elhalasztásával. Egyrészt a piac nem állt meg és lehet, hogy a kinézett ingatlan korábban gazdára talál, másrészt viszont a januártól elérhető támogatásokkal akár jelentős megtakarítás is realizálható. Természetesen januárban ismét azok lesznek a legjobb helyzetben, legyen szó akár új, akár használt ingatlan vásárlásáról, akik előre felkészültek, időben felmérték a lehetőségeiket és megtették a szükséges lépéseket.”

Az OTP Ingatlanpont szakértőinek tapasztalata alapján általános piaci megtorpanásról nem beszélhetünk, de az már érzékelhető, hogy az ingatlant keresők körében sok a bizonytalanság és ezért inkább kivárnak, ha tehetik. 

„A Dél-dunántúli Régióban, ahol jelentős piaci tényező a falusi CSOK, érzékelhetően csökkent az érdeklődők száma, ami az októberre egyébként nem jellemző” – számolt be tapasztalatiról Markó Ildikó, az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője.

Kivárás a kertvárosokban és vidéken

„Némi kivárás a Dél-alföldi Régióban is tetten érhető, jellemzően a nagyobb városok és megyeszékhelyek esetében, ahol eleve magasabbak az ingatlanárak. A kisebb településeken a változás kevésbé jellemző. Egyre több a tudatos kereső, akik igénylik a szakértő támogatást mind az ingatlan kiválasztásában, mind a finanszírozási lehetőségeik feltérképezésében, ami segíti őket abban, hogy gyorsan tudjanak döntést hozni. Ugyanakkor tovább árnyalja a képet, hogy sokan nem tudnak várni az ingatlan adásvétellel, mert nem kényelmi szempontok, hanem a kényszer irányítja a döntésüket” – tette hozzá Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont dél-alföldi régióvezetője.

Aktív várakozás lehet a siker kulcsa

Akik januárban a legjobb alkupozíciót szeretnék elérni, most sem kell, hogy tétlenkedjenek. Ha az adásvétel januárban is valósul meg, már most tájékozódhatnak, és folyamatosan böngészhetik az aktuális kínálatot. Új ingatlanok esetén már lehet ajánlatokat kérni, regisztrációs szerződéssel vagy vételi szándéknyilatkozattal befoglalhatók az ingatlanok, és rá lehet kérdezni a beruházónál, hogy hogyan lehet fenntartani januárig a kiválasztott ingatlant úgy, hogy a vételár teljes egészében a csökkentett áfával legyen terhelt.

Használt ingatlanok esetén megkezdődhet a nekünk tetsző ingatlanok körének szűkítése, vagy ingatlan közvetítőhöz is fordulhatunk, hogy keresési szempontjainkat rögzítse, majd az igényeinkhez és lehetőségeinkhez passzoló kínálatot a számunkra megfelelő időpontban bemutassa. Így januárban már csak az igazán érdekes ingatlanokat kell megtekinteni. A kiválasztott ingatlanok esetében már most megkereshetik a közös képviselőt, hogy érdeklődjenek az esetleges rejtett költségekről, mint például egy betervezett csatorna vagy tetőfelújítás. Decemberben pedig érdemes lehet már a gyakran elhúzódó alkufolyamatot is elkezdeni. Ha a vásárlást hitelfelvétel előzi meg, kalkulálni kell az előzetes adminisztráció és a hitelbírálat határidőivel is, ajánlatot már most kérhetünk a bankunktól, de minden esetben tájékozódni kell annak érvényességéről.

Például a Babaváró kölcsön fordítható lakásvásárlásra, felújításra vagy korszerűsítésre, ha igénybe akarják venni, érdemes tájékozódni, hogy milyen dokumentumokat (például munkáltatói igazolás) szükséges benyújtani, és azok meddig érvényesek.

Akik lakásfelújításban gondolkoznak, már most elkezdhetnek kivitelezőket keresni, nagyobb beruházás esetén építésszel, statikussal egyeztetni. A kereslet élénkülésével együtt várható az építőanyagárak növekedése is, így érdemes már most felmérni a szükségleteket és lekötni a felújításhoz nélkülözhetetlen anyagokat.

Ha a vásárláshoz vagy felújításhoz lakás-előtakarékossági terméket vennének igénybe, érdemes érdeklődni a határidőkről, ennek megfelelően akár már el is indítható a kiutalás.

Az eladók pedig, akiknek most valószínűleg kicsivel több idejük lesz, kihasználhatják az utolsó napfényes órákat, hogy az eladásra kínált ingatlant még előnyösebb oldaláról örökítsék meg, pontosítsák a hirdetés paramétereit és az alaprajzot, hogy januárban felkészülten várják a remények szerint növekvő számú érdeklődő megkereséseit.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan reagál az ingatlanpiac a járványhelyzetre?

Hogyan reagál az ingatlanpiac a járványhelyzetre?

Az elemző nem tart a 2008-ashoz hasonló krízistől, részben mert erősebb a piac immunrendszere.

Eljöhet a vevők ideje az ingatlanpiacon

Eljöhet a vevők ideje az ingatlanpiacon

2020-ban várhatóan visszaesik a kereslet, az áremelkedés lelassul, a vevők jobb pozícióba kerülnek.

Családi ház 30 millió alatt?

Családi ház 30 millió alatt?

Mit jelent a gyakorlatban a CSOK+önrész? Serkentheti-e a szűkös keret a kreativitást? Egy átlagos magyar család találkozása az építészettel. 

Hirdetés