Négyszintes sportközpontot kap a Szent Imre Gimnázium

A Móricz Zsigmond körtér mellett lévő gimnázium új épületét az Óbuda Építész Stúdió tervezi.

3700 négyzetméteres, négyszintes sportközpont épül Budán, a Móricz Zsigmond körtér mellett található Szent Imre Gimnázium területén.

A projekt tervezője az Óbuda Építész Stúdió Kft., a vezető építész tervezők Peschka Alfréd és Nemes Bertalan, az építészek: Gyulai KrisztinaRemenár TamásLipcsei CsillaKákóczki Norbert és Nagy Zoltán.

A Peschka.architect látványtervei

„Az épület kétszer kétszintes lesz, részben a földbe süllyesztve – árulta el Peschka Alfréd az Octogonnak. – Alul kosárlabdapálya lesz és konditermek, felül kézilabdapálya és öltözők, szertárok. A mostani szabadtéri pálya megmarad.

Azért is lesz többszintes az új központ, mert máskülönben túl sok területet foglalna el, és úgy nem tudná kiszolgálni a gimnázium többszáz tanulóját. A műemlékesek kérésére az épület a Villányi úttól távolabb, a telek ’hátsó részébe’ kerül.”

Az épület jelenlegi tornaterme nem alkalmas a feladata ellátására: korábban étkező volt, ebből alakították ki kényszerből, így a mostani építkezés után visszanyeri majd az eredeti funkcióját.

Az új sportközpont befogadóképessége 1400 fő lesz, és kerül bele egy 150 férőhelyes lelátó is. A teljes beruházás ugyanakkor magában foglalja a gimnázium műemléképületének belső átalakítását is, együttesen pedig mintegy négy és félmilliárd forintba kerül majd a projekt. A kivitelezést a Horváth Építőmester Zrt. és a Possibuild Kft. konzorciuma nyerte el.

Fotók: Facebook.com/Peschka.architect




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tüskecsarnok: korábban már elveszni látszott, aztán új életre kelt

Tüskecsarnok: korábban már elveszni látszott, aztán új életre kelt

10 éve adták át a jellegzetes felülvilágító rendszerrel ellátott budai sportlétesítményt, ennek kapcsán felidézzük a Tüskecsarnokról szóló írásunkat. Erről szóló cikkünk a 116-os, 2014/8-as lapszámunkból közöljük.

Fából a fák között

Fából a fák között

Sportközpont az Elba mellett.

Nem, ez nem egy új irodaház - sportközpont nyílt a Belvárosban

Nem, ez nem egy új irodaház - sportközpont nyílt a Belvárosban

Skardelli György, Kossuth-díjas építész tervei alapján, izgalmas építészeti megoldásokban bővelkedő sport- és élményközpont jött létre a Vadász utcában.

Hirdetés