Október végén megnyílik az új berlini repülőtér

A Berlin Brandenburg Airport kilencéves késéssel kezdi meg működését.

Többszöri halasztás után október 31-én végre megnyílik Berlin új repülőtere, a Willy Brandtról elnevezett Berlin Brandenburg Airport, adta hírül a turizmus.com.

Fotó: Visit Berlin

A Berlin Brandenburg Airport kilencéves késéssel kezdi meg működését. A Berlin déli határánál épült légikikötőt eredetileg 2011 novemberében adták volna át, de a határidőt többek között műszaki problémák miatt hat alkalommal is későbbre kellett tolni.

Az új repülőtér három terminálja és két kifutópályája akár évi 43 millió utas kiszolgálására alkalmas, de a terv az, hogy 2040-re kapacitása elérje az évi 58 millió főt.

Most a repülőtér 1-es és 2-es terminálját adják át, ugyanakkor a jelenlegi alacsony kereslet miatt egy darabig a kettő közül csak az 1-es terminál fogad járatokat. Az U-alakú főterminált, azaz 1-est a Gerkan, Marg and Partners tervezte, ugyanaz a cég, amelyik 1974-ben elkészítette a most kiváltott Tegel reptér hexagonális termináljának terveit.

A 2-es terminál a tervek szerint majd a 2021-es nyári szezonra nyitja meg kapuit. Az 1-es terminálon 118 utasfelvételi pult és 41 biztonsági ellenőrző kapu működik, a terminál középpontjában található a 9000 négyzetméteres Piactér, ahonnan számos üzlet és étterem nyílik. A szintén október végétől üzemelő 5-ös terminálon ugyancsak számos bolt és vendéglátó egység várja az utasokat. 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Színkavalkád Berlinben

Színkavalkád Berlinben

Afrikát idézi a berlini plasztik pavilon szivárványos világa.

Brutálbeton-dekor

Brutálbeton-dekor

A Vaust Studio beton és nyers alumínium kombinációjából álló termékkollekcióját Berlin ötvenes évekbeli, robosztus építészete ihlette.

Kihirdették a 2022-es Pritzker-díj nyertesét

Kihirdették a 2022-es Pritzker-díj nyertesét

Diébédo Francis Kéré a Pritzker Építészeti Díj 51. díjazottja, Burkina Faso és Németország kettős állampolgára.

Hirdetés
2025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1