A diákok idén a gipszkarton-falak építését tanulják meg, illetve két rászoruló család otthonát is építik egy héten át.

Nyolc szakközépiskolás diákkal vette kezdetét a héten az a tréning, ami a Habitat for Humanity Magyarország és a Saint-Gobain Initiatives Alapítvány idei együttműködésében valósul meg. A diákok a tavalyi, hőszigetelési tréning után idén a gipszkarton-falak építését tanulják meg a Saint-Gobain szakemberei segítségével, illetve egyúttal két rászoruló család otthonát is építik egy héten át.

Fotó: Habitat for Humanity Magyarország

A Saint-Gobain Initiatives Foundation, vagyis a Saint -Gobain csoport nemzetközi alapítványán keresztül megvalósuló együttműködés keretében az elmúlt 5 évben több mint 100 rászoruló lakhatásán javított a két szervezet Magyarországon. Az elmúlt években rászoruló emberek jövendőbeli otthonaiban végzett felújítások után tavalyi évben egy új koncepcióval bővült a program melynek keretében rászoruló fiatalok kaptak a piacon hiányszakmának számító hőszigetelő képzést. A képzés keretében a legmodernebb hőszigetelési technikával a fiatalok egy családok átmeneti otthonát szigetelték le, amely a programnak köszönhetően 30%-kal kevesebbet költött fűtésre az elmúlt télen.

A sikeres tavalyi program után az idei, egész évet felölelő együttműködés keretében 4 lakást újít fel közösen a két szervezet önkéntesek bevonásával rászoruló családok számára.

További 10 tanuló és egy kísérő vesz részt a Piarista Szakközépiskolából a hétfőn indult, egy egyhetes tanfolyamon melynek témája: Szárazépítés a gyakorlatban- gipszkarton falak és mennyezetek építése. Az anyagi támogatáson túl a vállalat egyik szakértője a képzés elméleti hátterét tanítja meg a résztvevőknek. A tréninget sikeresen teljesítő diákok a programban részvételről egy tanúsítványt kapnak, amit a nagyvállalat szakértője és a Habitat képviselője is hitelesít majd. A program keretében két rossz állapotú, önkormányzati lakásban építik újra a belső tereket a diákok, amely lakásokba egy kétgyerekes és egy négygyermekes pár költözik majd ősszel, amint a felújítási munkák véget érnek. A Saint-Gobain Initiatives Foundation által nyújtott támogatás mértéke meghaladja az 57.000 eurót (57.101).




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Átadták a felújított budajenői műemlék Magtárt

Átadták a felújított budajenői műemlék Magtárt

A Csóka Balázs tervezte Magtár a magyarországi németek történetének állít emléket. 

Skandináv minimalizmus, letisztult formavilág

Skandináv minimalizmus, letisztult formavilág

Egyszerű formavilág, funkcionális térhasználat: a Nordic Light Trio.

Hirdetés