Új építészeti program Bretagne partvidékén

Ház a jövőnek.

Bretagne partvidékén különös épületegyüttes áll, amelynek fiatal tervezői nem csak a nagy ablakokkal ellátott, világos terekre figyeltek; új építészeti programot is hirdettek, szerintük ugyanis a fenntarthatóság a közösséghez való tartozás élményéből ered.

Milyen összetartó baráti társaság is az, amelyik az egyetem elvégzése után úgy dönt, közösen épít házat! Három család, köztük Benjamin Jardel és Nicolas Epaillard, akik építészként közös irodát is nyitottak, megtalálta az utat, hogy a barátaikkal közösen élhessenek. A kollektíva a bretagne-i Erdeven kisvárosának szélén találta meg az ideális helyszínt közös családi házuk számára. Már az elején biztosak voltak benne: új háztípust fognak létrehozni.

Egy tengelyre fűztek fel négy nyeregtetős épületegységet, amelyekben három lakás és egy iroda kapott helyet, ezeket pedig napfényes üvegházak választják el egymástól.

Közös használatú a mosoda, az iroda, a veteményeskert és a parkoló; míg az üvegházak, a lakások és a kertek a tulajdonosok magánterületei. „Mindig szerettem volna az óceán közelében élni. A barátaimnak is megtetszett a dolog és valami teljesen újat hoztunk létre együtt. A házat Les Pieds Verts-nek, zöld lábnak neveztük el – mesélte Benjamin Jardel építész, a ház egyik tulajdonosa. – Környezetbarát házat akartunk, csak helyi anyagokból és közösen felépíteni. A ’Les Pieds Vertes’ a mi kiáltványunk a pazarló, új építésű családi házak és a tradicionális esztétika ellen.”

Extravagáns megoldásaik a hagyományos értékek örökségéből erednek: a zsindelyek és a zöldtetők szorosan illeszkednek a környezethez, de megjelenítették a régióra igen jellemző fehér oromfalat is. A korlátozott épületmagasság és a 45°-os kötelező tetőhajlásszög miatt kétszintes ház készítése itt csak tetőablakokkal volt lehetséges, a VELUX megoldásai pedig számos ponton illeszkedtek az elképzeléseikhez. A magasan lévő nyílásokhoz VELUX prémium alsókilincses GPL panoráma tetőtéri ablakokat, az alacsonyabban lévőkhöz felső kilincses GGU prémium tetőtéri ablakokat választottak, amelyek háromrétegű üvegezéssel és VELUX ThermoTechnology™ hőszigetelési rendszerrel készülnek. Az ablakszerkezetben alkalmazott, újrahasznosítható EPS hablemez és az üvegezés kombinációja a kivételes szigetelésért felel, míg a beépített szellőző a ház folyamatos légcseréjét biztosítja – amelynek légszűrője javítja a belső levegő minőségét is, mivel kívül tartja a port és a rovarokat.

„Építészeti stratégiánk elsődleges forrása a Nap volt. Az energiát nagyon hatékonyan tudjuk tárolni, a hőt pedig kettős áramlású szellőzőrendszerrel osztjuk el a házakban. Az épületek így folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a környezetükkel” – mesélte Benjamin Jardel. A VELUX tetőablakok szellőzőrendszerét is figyelembe vették a hűtő-fűtőrendszer méretezésekor, a házsor három üvegháza pedig a napsugárzásból származó hőt tárolja, amely éjszakánként jut a belső terekbe. Igyekeztek minimalizálni a ház ökológiai lábnyomát: szalmát, kendert és zöldtetőt használtak szigetelésre, míg az összegyűjtött esővíz az üvegházakat öntözi. A zöldtető használata az épületek energiaigényét nagymértékben csökkenti. Egy ehhez hasonló extenzív zöldtetőhöz akár 5-10 cm-es ültetőközeg is elegendő, ami a csapadék 60–70 százalékát is megtartja, majd a levegőbe párologtatja. Ezáltal javítja a mikroklímát, megköti a szálló port, fotoszintézissel pedig oxigént termel.

A lakások otthonosak, ugyanakkor mindegyik más-más térbeli élményt nyújt.

Két emeleten terülnek el: lent a nagy ablakokkal megvilágított közös terek, az emeleten pedig a háló- és fürdőszobák mértéktartó terei kaptak helyet. A zárt kertek, üvegházak és közös terek biztonságos és inspiráló környezetet biztosítanak az itt lakók számára. A 2013-ban, három pár projektként épült, példaértékű együttes ma tíz ember otthona, amit a leegyszerűsített lakóépület-archetípus, a dísztelen fehér oromfal és a házak közé ékelt üvegházak harsogóan kortárssá tesznek; miközben a zsindellyel fedett homlokzat, a sötét ablakkeretek és a meredek zöldtető kivételes harmóniája a természethez való tartozás időtlenségét hirdeti.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ikonikus borok historikus épületben

Ikonikus borok historikus épületben

A Bortársaság már Székesfehérváron is.

Hallgatói terv 2020: Otthonhoz jutás és közösségben maradás

Hallgatói terv 2020: Otthonhoz jutás és közösségben maradás

Novák-Csomós Orsolya diplomamunkája

Amikor fiktív Lego-koncepció került az Octogon címlapjára

Amikor fiktív Lego-koncepció került az Octogon címlapjára

Hogyan került egy budapesti épület fiktív Lego-verziója a 2015-ös utolsó lapszámunk borítójára?

Hirdetés