Vonattal a Brexit ellen

Könnyebb és gyorsabb lesz vonatozni Amszterdam és London között.

Mindössze négy óra tíz percre csökken a menetidő Amszterdam és London között az Eurostar nagysebességű vonatjáratával. Az Egyesült Királyság éppen csak kilépett az Európai Unióból, Hollandia bejelentett egy megállapodást, amely gyorsabbá és könnyebbé teszi a két ország közötti utazást. 

Amszterdam és London között már 2018 óta létezik kapcsolat az Eurostarral, de eddig csak a Londonból Hollandiába tartó vonatok közlekedtek úgy, hogy Brüsszelben nem kellett átszállni. A másik irányban a brüsszeli átszállás a biztonsági- és útlevél-ellenőrzés miatt szükséges, de már csak április 30-ig, ugyanis az ellenőrzést áthelyezik Amszterdamba. Az intézkedéssel fél órával rövidebb lesz a menetidő.

Az Egyesült Királyság ragaszkodik az összes vasúttal érkező útlevél ellenőrzéséhez, ezért határállomásokat épített Párizsban, Brüsszelben, Calais-ben és Lille-ben az Eurostar állomásokon, hogy már a felszállás előtt ellenőrizhessék az utasok dokumentumait. És a holland utasforgalom sem korlátozódik csak Amszerdamra: május 18-ától Rotterdam és London között is elindulnak a nagysebességű vonatok, szintén hollandiai ellenőrzésekkel. A terv megvalósításához a holland kormánynak külön engedélyt kellett adnia az Egyesült Királyság határőreinek az amszterdami központi állomás új útlevél-ellenőrzési zónájában történő letartóztatásokra, amit az ország törvényei korábban nem tettek lehetővé.

Indul az Eurostar Amszterdamból – Fotó: Flickr

A most érvényben lévő megállapodással, a La Manche csatorna alatti nagysebességű szolgáltatás komoly piacot szerezhet. Mike Cooper, az Eurostar igazgatója szerint a London és Amszterdam közt vonattal közlekedők aránya nyolcról harminc százalékra ugorhat hosszabb távon. A teljes út mintegy öt órát vehet igénybe, nagyjából ez az a küszöbérték, amely alatt a vonatok versenyezhetnek a légi közlekedéssel.

Az Amszterdam–London légi összeköttetés az egyik leginkább leterhelt légifolyosók egyike, évente repülővel körülbelül 4 millió 300 ezer utas teszi meg ezt a távot. Az Eurostar-vonatok 2018. áprilisi indulása óta 530 ezer utast szolgáltak ki Amszterdam és London között.

Mivel a szolgáltatás 2021-re napi öt vonatra bővül, az Amszterdam és London közötti vasúti utazás különösen vonzó lehet a kibocsátás-tudatos utazók számára, akik megpróbálják csökkenteni a repülést.

Meglepő, hogy a bejelentés éppen négy nappal a Brexit után érkezett. Ilyen kevés idővel a szakítás után még nem születtek további szerződések, azaz továbbra is kérdőjelezik övezik Nagy-Britannia és a szárazföld közötti utazás jövőjét. Bár a tárgyalófelek gördülékenyen kezelnék az Egyesült Királyságba való ki- és beutazást, egyelőre nem lehet kizárni a hosszabb és szigorúbb határellenőrzéseket. A legfrissebb megállapodás teremthet egy pozitív precedenst a helyzet kezelésére.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Feminin és maszkulin tervezői attitűdökről szeretek gondolkodni”

„Feminin és maszkulin tervezői attitűdökről szeretek gondolkodni”

Interjú Gedeon Tekla építésszel, a Fuzzy Earth kreatív praxis társalapítójával.

Vertikális falu Londonban

Vertikális falu Londonban

22 Bishopsgate, London második legmagasabb épülete.

Rózsaszín hatalomátvétel

Rózsaszín hatalomátvétel

Andrés Reisinger digitális képzőművész Take over elnevezésű projektje.

Hirdetés