2019. június 13-án, csütörtökön 19.00 órakor kerül sor a Római Magyar Akadémia immáron hagyománnyá vált képzőművészeti ösztöndíjasainak kiállítására, RÓMAI ANZIX (Római képeslapok) címmel.
| Web: | http:/ |
| Kezdődik: | 2019 Június 13. 19:00, Csütörtök |
| Végződik: | 2019 Augusztus 30. , Péntek |
| Hely: | Balassi Intézet |
| Település: | Róma |
A tárlat nyolc magyar művész közel negyven művét (grafikák, festmények, szobrok, video installációk) tárja a római közönség elé 2019. augusztus 30-ig.
Kiállító művészek
- Dobó Bianka (grafikus)
- Nagy Karolina (szobrász)
- Szepessy Béla István (grafikus)
- Szilágyi Kornél (filmes)
- Takács Lídia (grafikus)
- Torma Éva (festő)
- Tóth Márton Emil (szobrász)
- Tóth Norbert (képzőművész).
Kurátor: Németh Pál
„A Római Magyar Akadémia képzőművészeti ösztöndíjasainak kiállítása jelen esetben valóban felfogható egy olyan képeslap tárlatnak, amelyben az alkotók műveikkel üzennek nem csak szeretteiknek Rómából, de mindenki másnak is.
A klasszikus képeslap műfajához Szepessy Béla és Takács Lídia művei állnak a legközelebb, előző a Rómában készült rajzok montázs grafikája révén, utóbbi az Orto Botanico-ban megtalált motívum, „a semmibe vezető lépcső” kapcsán, amely szembesíti az alkotót és a nézőt is a valós jelenlét megragadhatatlanságának tényével. Ugyanebbe a sorba illeszkednek Dobó Bianka művei is, amelyek az épített tér változó képeiben keresi az átörökített motívumot, a pusztuló és születő építészetet összekötő kapcsokat. Hasonló gondolatmenet vezérli Torma Éva műveit is, aki töredéknek tekinti a látványt és fotóiban a különböző képi rétegekből újraértelmezett valóságot talál meg. Szilágyi Kornél videó munkája egyszerre önreflexív és önironikus, egy szürrealista látomás, amelynek főszereplője önmaga, aki meghatározhatatlan lénynek álcázva keresi az utat egy magasabb dimenzióba.
Tóth Márton Emil munkái csak annyiban érintik Rómát, amennyiben a társadalmi igazságtalanságok, a szegénység mindenütt jelen vannak a világban. Az installáció központi motívuma, egy tál műanyag leves, mint a táplálék, amit magunkhoz veszünk tágabb értelemben nem csak fizikai létfenntartásunk kritikája, de a szellemié is. Tóth Norbert humorral átitatva beszél öndicsőítés kétes értékű, múlékony és pusztuló voltáról, a vízben szétmálló szobrok, vagy a profán ereklyék egyaránt a valódi értékek hiányára mutatnak rá. Nagy Karolina installációi a derengéssel átitatott kedvesség nyelvén beszélnek a mechanikussá válásról, és arról, hogy a mi napunk (sole) is egyszer fekete nap lesz.
