Michael Younggal Várhelyi Judit beszélgetett az OCTOGON 2002/02-es számában.
Harmincöt évesen Michael Young egyike az új designer generáció legizgalmasabb egyéniségeinek. Munkáit belső logika, a formák rejtett kapcsolata hatja át, ami lépésenként nyomon követhető a fémgyűrűtől az akrilvázán át a fa kerti széken keresztül a vinilből készített szófáig.
Young 1992-ben kezdte el karrierjét Tom Dixon Space nevű stúdiójában, ahol acélszerkezetű székeket hegesztett. Később a Brit Kézműves Tanács (British Crafts Council) ösztöndíja lehetővé tette első saját, fonott technikával készült, fémbútor-kollekciójának kialakítását. Az első jelentős nemzetközi sikert a széles körben publikált Magazine szófa jelentette 1995-ben. Young 1998-ban Izlandra költözött, miután szakított a fiatal londoni tervezők zajos társasági életével, ami egy idő után inkább akadályozta a komolyabb munkák születését. Izlandon, ahogy Young mondja, kevesebb a figyelmet elterelő tényező. Európa perifériáján élve is sikerült olyan cégektől megbízásokat szereznie, mint a Cappellini, a Magis és a Sawaya & Moroni (mindhárom cég olasz) vagy az Idée (japán).
Két éve megbízást kapott Reykjavik egyik legöregebb házának átalakítására egy többszintes klubbá, 4 bárral és két táncparkettel. A hűvös zöld és élénk rózsaszín színkombináció a jégvilág és a víz alatti úszás képeit idézi fel. Az Astro Bár varázslatos világa és belsőépítészete Londonban vagy New Yorkban is felhívná magára a figyelmet. A múlt év szeptemberében, a londoni 100% Design vásáron, a bejárattal szemközti Corian standon Michael Young munkája köszöntötte a belépőket. A hátulról megvilágított falpanelbe vésett, mitikus erdőt idéző képet felesége, Katrin Petursdottir tervezte.
Várhelyi Judit: Izlandon élni rendkívül egzotikusnak hangzik a számomra. Határtalan hómezők, jégszirtek, tűzhányók, az égen az északi fény…
Szerintem ez az „egzotikusnak” éppen az ellentéte. Azt hiszem, legközelebb egy melegebb helyre költözöm… Egy határon túl nem lehet elviselni a hideget. Egyébként nem lakom a hegyek között, az egy kicsit túl durva lenne. Reykjavik kellős közepén lakom. De azért ez egy gyönyörű sziget. A feleségem, Katrin, izlandi.
Nagyon kieső helyre költöztél, és mégis neves nemzetközi cégek keresnek meg. Gondolom, ez nem lenne lehetséges a világháló nélkül. Ezek szerint ez a dolog működik?
Ketten dolgoznak a londoni irodámban. E-mailen elküldöm nekik a rajzaimat, ők szépen kidolgozzák azokat, és a végeredményt visszaküldik nekem. Működik. De az ügyfelekkel már nehezebb együtt dolgozni. Most éppen hat hete vagyok úton, és még néhány hétig nem érek haza. Ezt elég nehezen viselem. Próbálom összeszervezni az utakat, és egyfajta kalandként felfogni. Hathetente tíz nap utazás ideális lenne, annyi emberi kapcsolat azért kell. Minden munkámat személyesen ellenőrzöm. Például amíg a kutyaház, amit a Magis számára terveztem, elkészült, négyszer jártam a cégnél.
Nekem tetszik a kutyaház, de kicsit nehezen tudom elképzelni, ahogy egy kutya felsétál a lépcsőkön, és kényelembe helyezi magát.
Egyszerűen felugrana. A lépcső nem a nagy kutyáknak készült, hanem a kis vakarcsoknak.
Valódi kutyával kipróbáltad már?
Hogyne, imádják. Tudom, hogy ez egy játékos tárgy, de komoly kutatás áll mögötte. Olaszországban vagy Spanyolországban az emberek sok ilyen méretű kutyát tartanak. De azt hiszem, hogy olyanok is megveszik majd a kutyaházat, akiknek nincs is kutyájuk.
A piros szín egy új elem. A munkáid általában fehérek.
A színek terén elég nyitott vagyok. Általában azért használom a fehéret, mert n. Elég lusta vagyok, és ha megúszhatom a dolgot a fehérrel, akkor annyiban hagyom. Az anyagok vagy a felületek jobban érdekelnek.
Az őszi, londoni 100% Design vásár Corian standját a feleségeddel együtt tervezted.
A feleségem is ipari formatervező, de a saját munkája mellett sokszor besegít nekem is. Én találtam ki a koncepciót, és ő tervezte a képet. A Coriant gyártó DuPont cég három hónapot adott, hogy gondoljak ki valami áttetsző dolgot a vásárra. Nem akartam egy újabb lámpaernyőt tervezni, inkább azt találtam ki, hogy különböző mélységekben belemarok az anyagba, és az így létrejött fényhatásokat mutatom meg. Ezt még senki sem próbálta, így kicsit aggódtak a cégnél.
Dolgoztál már ezzel az anyaggal korábban is?
Az Astro bárban használtam, és sokaknak tetszett.
Sajnos csak képen láttam még, de az Astro nagyon izgalmas helynek tűnik. Követi majd még más belsőépítészeti munka?
Szeretnék még belsőket tervezni, de nem akarom, hogy ez legyen a fő profilom. Talán kétévente egyszer…
Miért?
Én egyfajta laza evolúciós folyamatban dolgozom. Idő kell, hogy új, friss ötleteket dolgozzak ki. Legközelebb valami teljesen más teret szeretnék tervezni. Nem akarok sem építészként, sem formatervezőként karriert csinálni. Ha megbíznak valamivel, azt megpróbálom jól megoldani. Azt hiszem, az egyetlen dolog, amit nem szívesen vállalnék el, az a divattervezés.
Még megtörténhet…
Egyszer, talán, de még nem most. Főleg a varrás miatt — azt az egész ügyet egyáltalán nem értem.
Miben különbözik számodra a design a kézművességtől?
Számomra a kézművesség és a design közötti különbség egyértelmű. A kézművesség szorosan kapcsolódik egy emberhez, aki az adott képességei szerint dolgozik egy anyaggal, és kézi módszerekkel megalkot egy tárgyat. Ezzel szemben a design több ember munkáját igényli, többféle munkafolyamatot és anyagot használ, és sok tárgyat hoz létre. Az én saját design-megközelítésem a kézművességen keresztül alakult ki, amikor Tom Dixonnál dolgoztam. Az egy életszerű dolog volt, bútorokat készítettem, abból kellett megélnem. Azt hiszem, ez a kézműves háttér az, ami miatt a brit tervezők olyan kedvesek az olasz gyártók számára. Mert lelket lehelnek a tárgyakba.
Egy időben Britpop designernek is neveztek.
A Magazine szófát 1995-ben adták ki, és akkor ragasztották rám ezt a címkét. Elég bosszantó volt, mert az ilyesmi egyáltalán nem előnyös egy fiatal tervező karrierjének. A Britpop inkább zenei és szépművészeti irányzat, és egyébként is utalom, ha beskatulyáznak… Ez csak egy stílus, ami ráadásul múlóban van. Az újságírók imádnak mindenkire cédulát akasztani.
Most éppen min dolgozol?
A tavaszi milánói bútorbemutató számára dolgozom több munkán is. De erről most inkább nem beszélnék, mert még titok. De sok új munkám megjelenik majd az idén. Ha az ember elszigeteli magát a társasági élettől, akkor sokkal többet tud dolgozni.
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2002/02-es lapszámában.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
