Bachman Zoltánra emlékezünk Bojár Iván András 2012-ben megjelent írásával a PTE Kutatóközpontjáról.
A kortárs építészet világában Pécs pár év alatt hatalmasat lépett. Az EKF révén beömlő milliárdok – noha üzemeltetési szempontból bizonytalan sorsú csúcsberuházásokat hoztak tető alá – városképileg meghatározó tömböket teremtettek: a Kodály és a Tudásközpontot, valamint megújították az imádnivaló Zsolnay Negyedet.
Ezek sajátosságai, hogy az építészekben dúskáló városban az egykori pályázatnyertesek jellemzően nem pécsiek voltak. De lám csak, a pécsi építésztársadalom is képes nemzetközi léptékben is figyelemre méltó szellemi alkotásra. Mégpedig úgy, hogy abban a friss technológiai és kortárs esztétikai megoldásokon túl a költségoptimalizáló tervezői kreativitás is főszerepet kapott. Ez a házcsoport a pécsi egyetemi építészeti oktató és alkotóközösség mestermunkája, névjegye. Új időszámítás Pécs architektúrájában.
Azok a jó házak, amelyek minden ízesülésükben összhangot alkotnak a tartalommal, amely bennük helyet kap. Tartalommal, amely több, mint pusztán a használat összege. Több, mert magán viseli a megvalósulásáig vezető gondolkodás evolúcióját, a funkciót. De a ház jövendő történetét is. Ez a szerepkör pedig messze túllép a szokványos tervezési elvárások határain. Túllép a városfejlesztés fizikai, de szellemi irányaiba is.
A ma már PTE Szentágothai János Kutatóközpont néven illetett pécsi Science Center az ambíciózusan építkező egyetemváros legfrissebb büszkesége. Formai megoldásaival tökéletesen alkalmas arra, hogy ezt a lendületet kifejezze, hordozza, jelképezze, formát adjon az oktatási intézmény új identitásának. De nem tehetné meg, ha pusztán csinos homlokzatok mögé bújtatott épületről lenne szó. Ez esetben ugyanis a megjelenés egy összetett gondolkodássorozat szükség-szerű következménye. Ebből válik megérthetővé a házcsoportot jellegzetessé tevő, absztrakt geometrikus formavilág, amely a gondolkodási folyamat következtetéseit hordozó makettek sorozatán csiszolódott.Az ott kiérlelt, feszes makettesztétika felnagyítása a ház, ahogyan a végső formát öltött funkcióséma is ennek a következménye.
A Tettye déli oldalának mediterránba hajló klimatikai és hangulati sajátosságokkal bíró vidékén korábbról már állt jó néhány meghatározó egyetemi és klinikai tömb. A közintézményi és családi házas zónák határa eddig mégsem volt egyértelmű, s ez a projekt alkalmat kínált arra is, hogy a sokszínű, szórt összképben valami gyógyhatású egyértelműséggel vágjon rendet. Korábbi képeket, s a mai állapotot látva, ez a szándék maradéktalanul sikerült. Hatá-rozott, erős identitású, építésének korát magas szinten képviselő házcsoport született.
A Science Center három tömbje − mint hegyoldalról guruló kockák – esetlegesség érzetét keltve, változó távolságban követik egymást. A főépület mögött húzódó lepényépületbe, a menet közben bővülő program következtében egy ún. kavics, amolyan beékelt buboréképület került. Háromszáz férőhelyes előadóterem – irizáló kerámiamozaik burkolattal, melyeket a puha forma körül hagyott hasadék üvegfödémjein bezuhanó fény simogat. Az eredeti szándékok között nem szerepelt, hogy a kutatóműhelyeknek, laborató-riumoknak szánt épületegyüttes nagyobb közösségi programok helyszínévé is váljon. Ám kiderült, az épület attraktivitása vonzani fogja a betérőket, mi több, életet generál.
Kívülről bár egyformának hatnak a házak, azok alaprajzi kialakítása különböző. A főépület középső közlekedőmagja a mögötte lépdelő házakban már a főhomlokzat mögé szerveződött. Mivel ez utóbbiakban alapvetően laborok, kutatóhelyiségek kaptak helyet, azok természetes fényigénye behatárolt. Mindez természetesen a homlokzat formálására ható következmény, amely a tervezés korai állapotában még szinte ablak nélküli, itt-ott keskeny sliccelésekkel feloldanak, geometrikus raszterhálóval tagolt, de monolit megoldást eredményezett.
Feszes és sarkosan kemény architektúra ez, melynek sűrűségét a kutatótömb üvegezett növény- és állatházai jótékony játékossággal oldják. Ez a tervezési fázis volt az, amikor eldőlt, hogy a konkrét felől a tervezők egyértelműen az absztrakció irányába tesznek lépést. A tudományos intézet, a metodikai alapokon nyugvó racionális gondolkodás számára ezen a logikai és alkotói lépcsőn keresztül érkezett el a ház ahhoz, hogy belső tartalmi, és külső formai egysége megszü-lessen. A mai végső változat, a hozzá rendelt fényes fehér alumínium burkolati elemekkel, zenei játékossággal sorakozó ablaknyílásaival már egy sokkal oldottabb, humánusabb, de a meglelt identitáselemeket megőrző, végső formát mutat.
Mi is ez az identitás? Egyrészről természetesen a kutatóintézeti, laboratóriumi funk-ciókból adódó jelleg. Másrészt az a tervezői és beruházói meggyőződés, hogy a 2010-es évek középületei esetében elengedhetetlen a fenntartható fejlődés nem pusztán eszmei, de nagyon is gyakorlati, technológiai megoldásokkal való érvényesítése. Mintegy száz földhőszivattyú, klímahomlokzatok, s más korszerű, a működtetést, üzemeltetést olcsóbbá tevő, a környezetet mind kevésbé megterhelő, ugyanakkor csak itt, és csak most alkalmazott homlokzati klímarendszerek jellemzik. Külön bravúr, ahogy az épület gépészete a homlokzati burkolatok alatti síkokra függesztve, mintegy 2000 m2 belső teret fölszabadítva, egyszersmind a fal és a burkolat között amolyan klimatikai pufferzónát hoz létre. Ha az ilyen, a kezdeti lépéseknél megfogalmazott elvárások, a funkcióséma, majd az alaprajzi szerkezet kialakí-tása, végül a mindezt összefogó külső architektúra megbonthatatlan egységet képez, akkor ez az erő továbbél a ház jövőjében is. Hiszen az itt működő fenntartható technológia nyilvánvaló használati értékein túl, egyfajta építészeti kísérleti terepként, a makettesztétika elveivel összhangban lévő, 1:1-es modellként is működik. A házat tervező alkotócsoport ugyanis az elkövetkező években itt mért értékek tapasztalatait tervezi beépíteni későbbi munkáiba is.
Szöveg: Bojár Iván András
Építész: Bachmann Bálint DLA, Bachman Zoltán DLA
Fotó: The Greypixel Workshop
Építész tervezők: Hutter Ákos DLA, Rohoska Csaba DLA, Borsos Ágnes DLA, Molnár Tamás DLA, Szösz Klaudia DLA –
Bachman & Bachmann Építésziroda Kft.
Ökoépítészet: ifj. Kistelegdi István DLA
Belsőépítészeti tervezés: Benedekné Soós Klára, Gaál Sarolta DLA, Kapcsos Beatrix DLA
Tervezés: 2007-2009
Kivitelezés: 2011-2012
Bruttó szintterület: 7400 m2
Bruttó beruházási költség: 3,4 milliárd Ft
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2012/08-as lapszámában.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
