A stílus nem esztétikai szempont

Meinhard von Gerkannal Bacsó Bori készített interjút 2002-ben.

Szöveg: Bacsó Bori
Olvasási idő: …

Mondana pár szót bevezetésképpen arról, hogyan indult az irodája Volkwin Marggal?

Sok évvel ezelőtt, mikor befejeztem tanulmányaimat, rögtön az első évben tizenkét építészeti pályázaton vettünk részt, amelyek közül hetet meg is nyertünk. Ezek egyike volt a berlini Tegel repülőtér. Akkoriban Németország két részből állt, ez a repülőtér pedig amolyan kapu funkciót látott el a kelet-berlini blokk felé, ezért is volt olyan fontos nekünk, azon kívül, hogy ez volt az első nagyobb munkánk. Ettől kezdve már kaptuk az újabb és újabb megrendeléseket Németországból és külföldről egyaránt, ezért duzzadt fel az alkalmazottaink száma is, jelenleg közel 350 munkatárssal dolgozunk. Hamburg a központ és ehhez kapcsolódik egy Oroszországba, illetve egy Kínába kihelyezett irodánk.

Nehéz kezelni egy ilyen hatalmas irodagépezetet?

Nagyon is! Hiszen gondoskodni kell az alkalmazottakról, fizetnünk kell nekik, a munka pedig nem folyik mindig egyenletes tempóban. Kiszámíthatatlanul hullámzik a megrendelések gyakorisága. Jelenleg annyi a munkánk, hogy alig győzzük, mivel semmit nem utasíthatunk vissza, de ezt nem szabad általánosnak venni.

Mi az Ön feladata az irodán belül, Ön a vezető?

Igen, partneremmel Volkwin Marggal. Mi adjuk azokat a terveket, amelyek meghatározzák a további munkákat. Ezen kívül hét partnerrel dolgozunk együtt, akik szintén visznek projekteket, főleg ha az külföldi megrendelés.

Ön Lettországban született, nem szándékozott soha visszatérni a szülőföldjére, és ott dolgozni?

Rigában születtem, de amikor Hitler és Sztálin között létrejött az egyezség, a németeket Lengyelországba telepítették, noha a lakosság több mint harminc százalékát jelentették. Ezután Poznanban éltem, a háború után pedig semmilyen lehetőségem nem volt hazatérni, elszakadtak a szálak, a szüleim meghaltak a háborúban. A politikai váltás után jártam ott többször, és egy-két megrendelésen is dolgoztam. Terveztünk apartmanházat, elegáns villát egy izraeli bankárnak és több kisebb magánházat is. Múlt évben létrehoztunk egy műhelyt lett és német építészek közreműködésével, amelynek feladata Riga városépítészeti gondjainak megoldása.

Kiket tekint mestereinek?

Braunschweigben, az egyetemen sok kedves tanárom volt, magam is tanítottam évtizedekig ott, de számomra olyan építészek tevékenysége volt meghatározó, mint Alvar Aalto vagy Louis Kahn.

Hogyan jellemezné az iroda működését meghatározó stílust?

Véleményem szerint ez nem stíluskérdés, hanem annak az ideának a kérdése, hogyan tudunk leginkább megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Az építészet az emberek szociális igényeit nézi, azokból indul ki, arra próbál megoldást, választ találni. Így nem mondhatom, hogy egy épület high-tech vagy posztmodern lenne. Mi mindig is arra törekedtünk, hogy a lehető leglogikusabban, legegyszerűbben alkalmazzuk az egyes anyagokat azok természetes mivoltában. Számos épületet emeltünk téglából, acélból és üvegből, betonból és mind különböző karakterű. Nem horgonyoztunk le egy anyagnál, mint az, aki téglaépítészettel foglalkozik. Nálunk a stílus nem esztétikai szempont, hanem egy elmélet eredménye, ami szerint vállaljuk a felelősséget a társadalom iránt, így az épület alakja a funkcióhoz alkalmazkodik.

Ön szerint mi ma a legmeghatározóbb trend Németországban?

Már nincs historizmus, nincs posztmodern sem. Szerintem az építészet az anyagból létrehozott logikus struktúra kialakítását jelenti. A legtöbb német építész ezt követi napjainkban. Olyan, hogy meghatározó „német stílus”, nincs. Pár héttel ezelőtt meghívtak minket egy kis kínai városba, ahol a polgármester azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy építsünk fel egy „német várost”. Mire azt kérdeztük, hogy valami olyanra gondol-e, mint Rothenburg ob der Tauber? Erre azt felelte: „Nem, inkább olyan rendszerre, mint amiben Friedrich Schinkel alkotott.”

Munkája során alkotott olyan épületet, amely különösen kedvessé vált?

Hat gyermekem közül nem bírnék választani, az épületeim pedig olyanok, mint ha a gyermekeim volnának. A keletkezésük körülményei pedig mindenhol különbözőek, némelyik remek adottságokkal rendelkezett, némelyik kevésbé. Az építészet mindig mást fejez ki, mindig mást jelent. Lehet szakrális tartalmú, mint az EXPO területén 2000-ben épített keresztény pavilon, amit jelenleg templomként használnak, vagy egyéb funkciójú épület, mint például a hamburgi illetve a stuttgarti repterek.

Hogyan találják meg a megrendelőiket, pályázatokon vesznek részt?

A kezdetek kezdetén névtelenül vettünk részt pályázatokon, ahogy persze a mai napig is részt veszünk, annyi változott, hogy mostanra már világszerte ismernek minket, ismerik a munkáinkat, és így megszaporodtak azok a feladatok, amelyekre meghívást kapunk.

Ezek a megrendelők milyen mértékben határozzák meg az Önök építőtevékenységét?

A megrendelő adja a pénzt, az építészet pedig nem autonóm művészet, mint mondjuk a festészet vagy az irodalom, hanem mindig a befektető és ötletadó párbeszédének eredménye. Mivel minden befektető azért építtet, hogy abból nyereséget termeljen, természetesen valamennyire beleszól a tervezésbe, ellentétben egy festővel, aki abban érdekelt, hogy neve ismert legyen a világon. Egy építész elsősorban társadalmi problémákra keres választ.

Hatott az Önök tevékenységére a világszerte jelentkező recesszió?

Azt mondhatom, hogy egyáltalán nem. Az elmúlt időszakban kaptunk megbízást három stadion felépítésére, amelyeket 2006-ra kell befejeznünk, a közelgő futball-világbajnokságra, azon kívül a hamburgi és a stuttgarti repülőterek kiépítése is olyan méretű projekt, amely anyagilag egyértelműen stabilizálták az irodát. Hamburgban óriási hangárt építünk Jumbo Jeteknek, illetve a berlini Lehrter Bahnhof munkálatai is mostanában fejeződnek be. Nem szabad kihagynom, hogy mindeközben Moszkvában is építkezünk. Bevásárlóközpontjaink, irodaházaink meghatározóak Moszkva városképét illetően. Ennek persze az orosz építész kollégák egyáltalán nem örülnek. Nem kis projekt a Kínában zajló tervezés sem. Megbízást kaptunk három felhőkarcoló és egy konferenciaközpont kialakítására, egy sanghaji művészeti egyetem épületének tervezésére és a már említett német városka kiépítésére Antingban. De a legizgalmasabb feladat egy háromszázezer lakosú, ideális városközpont tervezése Sanghaj mellett, aminek egy kerek tó a centruma, melyre részben ráépül a város, és e köré szerveződik a múzeum, egy koncertterem és az összes többi épület is. Azt gondolom, egy ilyen megrendelés, ahogy minket, úgy minden építészt boldoggá tenne.

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2002/06-os lapszámában.