Új bölcsőde és közösségi tér Nagykovácsiban.

A szakmai profizmus hiába kötelez az objektivitásra, mégis elsőként személyes élmények tolulnak fel szülőként, amikor a Nagykovácsiban megépült új bölcsődéről, Földes László és Sónicz Péter épületéről írok. Először is anyukaként irigykedem. Felötlik bennem a belvárosi lakásból átalakított bölcsődék, óvódák szűkösség élménye, ahol egymást óhatatlanul is lökdösve rángattam le én is a ruhát reggelente a szülőkkel egyetemben gyermekeimről, ahol veszélyes átkelésekkel nehezített terepen jutottak és jutnak el a játszótérre levegőzni a bölcsődések, óvodások. De a vidéki tapasztalat sem jobb, a legtöbb helyen a kisgyermekek őrzésére szerveződött intézmények az újrahasznosítás jegyében sebtében átalakított, felújított egykor más funkciójú épületekbe kerültek. Ami leginkább hiányzik mindegyikből az az óvó tágasság.  

fotó © Sirokai Levente

A tárgyalt épületegyüttesben – öt épületszárnyából eddig három épült meg a nagykovácsi bölcsődének – úgy szervezték a teret, hogy az egyszerre nyújt tágas mozgásteret a gyermekeknek és fal-üveg ritmusában beláthatóan és megnyugtatóan kontrollálja tartózkodási helyüket, még ha kóborolnak is, akkor sem vesznek szem elől és tévednek veszélyes terepre, illetve egészséges és természetes kapcsolatot teremtenek a kint és bent világa között. A foglalkoztatók nagy üvegfelületei a szabadság és nem a bezártság, az ott- vagy elhagyatottság érzetét keltik a gyerekekben. Nemcsak őket lehet biztonsággal figyelni, hanem a gyerekek is már a távolból megpillanthatják a várt édesanyát, édesapát. Ezenkívül van hely a játékra, a mikrovilág megismerésére. Egészséges térélményre nevel már a kezdetektől.

fotó © Sirokai Levente

És nemcsak kívülről oltalmaz okosan az épület, hanem belső szerveződése, terem és mellékhelyiség fűzése is a gyermekek korához igazítva alakul. A csoportszobákba, foglalkoztatókba beleépített ovális helyiségekbe (vizesblokk) közvetlenül és biztonsággal eljut a kisded, illetve hasonló elrendezésűek az ötletes megoldású öltözők és beépített szekrények, ezekbe könnyen elrejthetők és elővehetők a foglalkozásokhoz szükséges játékok, eszközök. Üde, ám visszafogott a bútor és kiegészítők színvilága is egyszerűen és egyértelműen vezeti a gyermeket, identifikálva bölcsődei hovatartozását („kék”, „zöld” csoport).  A látszólagos minimalizmus mögött, szigorúan és következetesen végiggondolt építészeti idea rejlik. A gyermeki igényeket maximálisan ismerő és figyelembevevő építészek olyan szofisztikált térrendszert alakítottak ki, amely rendszerében nyújt biztonságot a gyermekek számára. 

fotó © Sirokai Levente

Visszakanyarodva még egy másik, az épületegyüttesben kifejezetten hangsúlyos funkcióhoz, a közösségi térhez. Itt annak az igénynek a megfigyeléséről és beépítéséről van szó, amely a megfiatalodó főváros környéki településen még inkább előtérbe került, az anyukák, szülők, találkozási pontja ez. A szükséges, de mesterséges játszóház, közösségiház-szisztéma integrálása oda, ahol a gyermekek és szülők egyébként is rendszeres időközönként találkoznak (ehhez járul majd a védőnői szolgálat helyisége a még be nem fejezett szárnyakban). Természetes és aktív közösségi tér alakul ki, ahol az információ szervesen összeér. Individualizált társadalmunkban valóban praktikusan és teoretikusan is tágas teret biztosít egy kisközösség számára, hogy jövőjén, a gyermekeken (gyermekintézményeken) keresztül teremtsen antik mintára fórumot, vagyis érintkező, nyilvános, élénken vitázó közteret.  

fotó © Sirokai Levente

szöveg: Uhl Gabriella
fotó: Sirokai Levente

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2016/2-es lapszámában. 

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 126 - 2016/2. lapszámában

A lapszám tartalmából:

 KWK Promes nyaraló, Zselici Csillagpark, Zrínyi-vár, Hotel Moments, River Estate, Studio Arkitekter iroda

 


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Valami merész ház

Valami merész ház

A Zsíros-hegy oldalában.

Ahol a beton magáért beszél

Ahol a beton magáért beszél

Kemenes Vulkánpark Celldömölkön.

Hirdetés