Kovács Péter tökéletes, lírai formában beszél mindarról, amit az építészet kapcsán mondani lehet.
Építész: Kovács Péter DLA
Tagadhatatlan, hogy az építészetkritika-írás kitüntetett pillanata, amikor a kritikus olyan házról írhat, amit a tárgyalt építész önmaga számára, otthonként, hajlékként, családi házként tervez. Az elmúlt években a magazin készítése során több ilyen pillanat is adódott. Tükör által, homályosan.
Kovács Péter debreceni építész legújabb épülete tulajdonképpen nem is illeszkedik a bevezetőben leírt műfajba. Nem családi házról van ugyanis szó, hanem az építész stúdiójáról, műterméről. A párhuzam annyiban mégis találó, amennyiben egy mélyen személyes, önreflexív, az építőművész szerepét a lehető legnagyobb árnyaltságban láttató, leíró alkotásról van szó. Mesélte, hogy a mostani lakásként és műteremként is használatos, ugyancsak saját tervezésű, Monti ezredes utcai otthonától egyetlen sarokra álló telek megvásárlásáról néhány óra alatt kellett döntenie. Ismerte a szomszédját, annak eladási szándékát, de szinte csak a mással megkötött üzlet előtti utolsó pillanatban merült fel, hogy miért is nem ő veszi meg az Ötmalom és Lőrinc pap utca sarkán álló ingatlant.
Az építész nem mondja ki, de elbeszéléséből érezhető, hogy minden racionális logikának ellentmondó döntést hozott ezzel, ami mögött inkább egy érzés, sem mint a józan számítás munkált. Hasonló, szinte sugalmazott ötletnek írja le azt is, ahogy a környező épületek és a helyszín papírmakettezése közben szinte önmagától kezdte elnyerni a sarokra épített ház a formáját. Első térbeli kísérletként, szinte a tökéletes, felépíthető végeredmény született így meg.
Sok mindent végig kellene ezzel a kifejezési móddal kapcsolatban gondolni. Először is a hely szellemét. Egy 1771-es, majd egy száz évvel későbbi, Debrecen térképen is azonosítható a telek helye. Ez a cívisváros szinte legősibb, megközelítően épen maradt városi szövete, néhány utca csupán. Az új ház előtti érdekes szélesedésről, illetve az „ötmalom” névről az is tudható, hogy itt álltak azok a hatalmas kör alakú szárazmalmok, amelyek rúdjához igavonókat kötöttek. Az itteni régi házak nagykapus, belsőkertes tipológiája most is a mezővárosi-polgári jelleg keveredését mutatja. Kovács Péter minden szomszédját, házukat jól ismeri. Érti ezeket az utcákat. Érti a léptéket, a miérteket, a hogyanokat.
Erről a műleírásban így fogalmaz: „A telek az Ötmalom utca felől nagyon markáns, 2,35 m magas sarkon beforduló kerítéssel zárt. A kerítés jelenléte a telek történeti identitását és egyediségét is biztosítja. A mállott vakolat alatt felsejlő téglák (a tégla a járdaburkolatban is megjelenik) nem csak a régi építőanyagot mutatják meg, hanem egyfajta időutazást indukálnak. Utalnak a régi házak – mai társasházas architektúrát megelőző – kevésnyílásos képleteire, amikor még csak a falak és a tetők játéka dominált. A kerítés ráadásul nem magában áll, hanem a nemrég elhunyt fotóművész, Hapák József telkén is a beépítés hangulatát meghatározó jellegzetesség. A másik erős elem a háttérben megjelenő Petz Samu által tervezett Vöröstemplom tornya. A harmadik nagyon erős elem, a fák jelenléte. Összességében megállapítható, hogy a hely megfejtése terén a tervezést motiváló kulcsszavak: a téglakerítés, a templomtorony, a fák.”
Kézenfekvő, hogy a saját ház, sajátos megrendelő-tervező viszonyt feltételez. „Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.” Ez a helyzet egyaránt szól az önismeretről, a kifejezés szabadságáról, önfegyelemről és belső vívódásokról, vágyakról és korlátokról. Általában felszabadító érzés lehet. Mióta építészetről írok, talán sohasem gondoltam végig az „ars poetica” fogalom érvényességét az építészeti alkotásokkal kapcsolatban - eredetileg, az irodalomban a költészetről magáról szóló elmélkedésre használják. Kovács Péter műtermét ilyen értelemben olyan építészeti alkotásnak fogom fel, ami az alkotó számára az építészet egészéről és lényegéről szól. Ebből a perspektívából érthető, ha a hangsúlyos, zárt síkokból szervezett tetőidom láttán, Eduardo Souto de Moura klasszikus alkotása, a Casa das Histórias Paula Rego is eszünkbe jut. Kovács a közös pontot keresi, ami a világ összes számára fontos építészével összeköti, ami közös lényegük.
Így a karakteres sarokház, aminek belső teraszairól, kertjéből szinte tüdőnkbe szívhatjuk a környező öreg házak mállott húsának, mohos cserepeinek párálló múltját, egyfajta házformájú szoborrá lényegül át. Tiszta, hófehér belső tereiben járva az építészeti mesterség birodalmába, belső rétegeibe kapunk beavatást. Kovács Péter tökéletes, lírai formában beszél mindarról, amit az építészet kapcsán mondani lehet.
Szöveg: Martinkó József
Fotó: Bujnovszky Tamás
Építész tervező: Kovács Péter DLA (Archiko Kft.)
Építész munkatársak: Hajdú Barna, Kazamér György
Statikus tervező: Dezső Zsigmond
Épületgépész tervező: Bodó Béla
Elektromos tervező: Nagy Zsolt
Közlekedés tervező: Tarcsai László
A kritika nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2014/07 (115) lapszámában.
Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 115 - 2014/07. lapszámában
A lapszám tartalmából:
Családi ház a hajdúságban, építész műterem Debrecenben, stadion egy minszki erdőben, lengyel ház, Pannonhalma: kosárcsarnok - majorság, Jurgen Bey, Benedetta Tagliabue
Megnézem Előfizetek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
