A barcelonai Glòries az a tér, ahol az AGBAR-torony és a malomból átalakított kultúrközpont áll, ahol megjelent az első füves pályájú villamos, és ahova bolhapiacra jár az ember. De van egy kis változás. Cím szerint elenyésző, ugyanott kell leszállni a villamosról vagy a metróról, mert Barcelona híres ócskapiaca csak 200 méterrel költözött odébb, de a korábbi kiabálós, zsibvásáros hangulatot, utcaszint alatti bódékat már senki ne keresse: tavaly szeptember végén átadták az új épületet. És nem is akármilyent.
Trükkös, tükrös
Els Nous Encants Vells: új használtcikk-piac Barcelonában
Szöveg: Cser Brigitta, Németh Balázs
Építész: b720 Fermín Vázquez Arquitectos
Fotó: Rafael Vargas, Marcelina Sosnowska
A barcelonai Glòries az a tér, ahol az AGBAR-torony és a malomból átalakított kultúrközpont áll, ahol megjelent az első füves pályájú villamos, és ahova bolhapiacra jár az ember. De van egy kis változás. Cím szerint elenyésző, ugyanott kell leszállni a villamosról vagy a metróról, mert Barcelona híres ócskapiaca csak 200 méterrel költözött odébb, de a korábbi kiabálós, zsibvásáros hangulatot, utcaszint alatti bódékat már senki ne keresse: tavaly szeptember végén átadták az új épületet. És nem is akármilyent.
A b720 építésziroda és Fermín Vázquez által tervezett piac a legújabb épület a téren, amely az elmúlt évtizedekben jelentős változáson ment keresztül és még messze nincs vége a folyamatnak. A bevezetőben említett első fecskék után elkészült a Disseny HUB, vagyis az új designközpont (amit formája miatt a köznyelv tűzőgépnek becéz), előtte a Bruum Ruum! nevű interaktív hang-fény térinstalláció (tervezők: David Torrents, Artec3), kicsit arrébb áll Dominique Perrault hotelje és David Chipperfield irodaépülete, de vannak színes lakóházak, irodák, intelligens homlokzatú továbbképző központ és épül egy új egyetemi kampusz is.
A Plaça de les Glòries Catalanes, magyarul A katalán dicsőség tere a közelmúltig egy lélektelen, kétszintes körforgalmat lebonyolító, hatalmas, csillag alakú kereszteződés volt. Három fontos „artéria” metszéspontja, ahová Ildefons Cerdà 1860-as bővítési terve a város új geometriai középpontját helyezte eredetileg. Ehhez talán egyre közelebb jár a valóság, de a várostervezők célja ma már szerényebb: a Glòries legyen Barcelona egyik fontos pólusa. A forgalomkezelésre és térátalakításra nem olyan régen kiírt urbanisztikai pályázat nyertese a Canòpia Urbana, avagy Városi Lombkoronaszint (tervezők: Agence Ter & Anna Coello Llobet) című terv, ami zöld szigetként képzeli el a csomópontot. A hídra emelt, átmenő forgalmat biztosító felüljárókat jelenleg is bontják, a törmelékkel a volt piac gödrét töltik fel.
A tágabb környezet, a Poble Nou nevű városrész a nemzetközi kortárs városrekreáció esettanulmányaként vált híressé a ’90-es években: és bár az utóbbi időben a tervek módosultak, a konjunktúra éveiben a katalán főváros igyekezett 22@ néven itt, az egykori iparterületből – Barcelona Manchesteréből –, az anyagiakon és szürkeállományon nem takarékoskodva létrehozni egy smart cityt.
A piac neve a kezdő nyelvtanulókat romantikus zsákutcába terelheti, azonban nem régmúlt bájokról van szó, hanem kikiáltásról, árverezésről, illetve a helyről, ahol mindez történik. A magát Európa egyik legrégebbi, a XIII. század óta folyamatosan működő ilyen jellegű piacának mondott Encants Vells sokadik helyszíne a Glòries. A középkorban az Óváros kellős közepén, később a kikötő közelében tartották, majd több köztes állomást érintve, 1928-ban települt jelenlegi helyére, egyébként ideiglenesen. Amikor az új épület megnyitott az új helyen – a körforgalom és az akkori budapestiével vetekedő szépségű Katalán Nemzeti Színház közötti 8000 m2-es, háromszögletű telken –, akkor nevében a régi jelzőt ki kellett egészíteni az „új” szóval, így lett Encants Vellsből, vagyis régi ócskapiacból Nous Encants Vellsé.
A tervezők munkáját nem könnyítette az a bonyolult szociális kontextus, ami a piac régi helyszínét körülvette: a trendérzékeny, avantgárd Barcelonához képest meglepően bohém, önszerveződő, keleties hangulat, a vásárlók és szinte életvitelszerűen itt élő eladók által életben tartott különleges dinamika. És a látszólagos káosz – amiben azért mindenki eligazodott –, az állítólag összetéveszthetetlen Encants-illat, illetve a saját nyelvhasználat és csakis itt értelmezhető szavak, vagy magának a kikiáltásnak a csak erre a piacra jellemző rituáléja (ugyan Spanyolország még 2002-ben bevezette az eurót, az árverés változatlanul pesetában zajlott, pontosabban a duro nevű, 5 peseta értékű egységben). A reggeli árverések továbbra is nyilvánosak, de a növekvő számokat korábban pesetában hadaró kikiáltó az új épületbe költözéskor áttért, több mint egy évtized után az eu róban történő árverezésre.
Az építészek elsődleges célja volt az infor-malitás élményének és a piac szabadtéri jellegének megőrzése és elhatárolódás a bevásárlóközpont-tipológiától. A háromemelet magas, spirálisan emelkedő utcáról, ami maga a nyitott elárusítótér, és a konténerre emlékeztető sorolt, íves fémkioszkokról már csak odabent veszünk tudomást. A térkezelés a legtöbb helyen a diffúz, beolvasztós technikát követi, nincsenek éles kontúrok vagy behatárolható térszakaszok, a lépcsőkből egyszer csak pad lesz, az utcából bejárat és a bejáratból észrevétlenül eladótér. Máshol a rámpából mozgólépcső, a földszintből emelet, ami jól imitálja a régi piac fluiditását.
A 25 méter magas, felül alumínium és rozsdamentes acél, alsó felületén cinklemez-burkolatú tető már az építés során a Glòries tér egy újabb, messziről felismerhető szimbólumává vált. Gyakorlatilag, ami az épületből elsőre szembeötlik, az ez a fényes, gyűrt, lebegő benyomást keltő felület, ami visszatükrözi a forgalmat, a gyalogosokat, a piac nyüzsgését, a környéket. Minden panelt más magasságban helyeztek el, más a méretük és dőlésszögük.
Az elmúlt években a világ számos helyén nyúltak építészek és képzőművészek a tükröződés lehetőségéhez. Anish Kapoor buborék, babapiskóta, lencse vagy spulni alakú mirror artjai köztereken, természeti tájban jelennek meg; az idei velencei építészeti biennále portugál kurátora, Pedro Campos Costa Casa não casa (nem-ház-ház) nevű háztervében tükrös felületűek a falak, vagy a legközelebbi hasonlóságot mutató épület, a Foster + Partners acélárnyékolója a marseille-i régi kikötőben, szintén tükröződő felületű. Kérdésemre ez utóbbiról Fermín Vázquezék azt mondták, hogy akkor értesültek a marseille-i projektről, amikor annak képei megjelentek a sajtóban.
A nagyjából 17 000 m2 hasznos alapterületrea nyitott piactéren, a könnyűszerkezetes, rolós frontokkal kialakított, fémlemezből készült boltegységeken és büféken kívül fért még kiállítóhe-lyiség, előadóterem és irodák, a kétszintes pincében pedig parkolók a látogatóknak, illetve rakodóterület az árusoknak. A különböző szinteket a rámpákon kívül liftekkel és lépcsőkkel is el lehet érni.
A piac 85 ideiglenes évének utolsó hónapjait, heteit nosztalgiával vegyes mediterrán fiesta-hangulat kísérte: dokumentumfilm készült, az árusok és a környékbeliek alapítványba tömörülve saját fotóikból és emlékeikből adtak ki könyvet a piac múltjáról. A végleges zárás után a helyszínen többnapos, tematikájában a no-place jellegre reflektáló urban art kiállítás nyílt.
Noha hosszú, a lakosságot, tervezőket és városvezetést egy asztalhoz ültető egyeztetések előzték meg a helyszínváltoztatást, nem mindenki elégedett a végeredménnyel. Volt, aki korára való tekintettel végleg bezárta a boltot, és volt árus, aki nem tudta kifizetni a költözéssel járó költségeket. Valamennyivel kevesebb árusítóhelyet alakítottak ki az új épületben, mint amennyi a régi helyszínen volt és a kioszkok is kisebbek. Az árusok holtterekre, huzatra, csapóesőre panaszkodnak, a vásárlók keveslik a mosdókat, lifteket.
Mindezek ellenére hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton (heti átlagban) 150 000 látogató alkudozik, vásárol, vesz részt a nyilvános árverésen, fogyaszt a büfékben vagy használja kilátónak az új piacépületet. Az árusok szerint a régi helyszínhez képest egyre több az idemerészkedő turista is, így aztán a városnéző turistabusz kapott itt egy megállót (van, aki ennek örül, de van, aki csatlakozik ahhoz az egyre erősödő véleményhez, hogy Barcelona nem bír el több turistát). Antropológus, szociológus, közgazdász, filmes és egyéb kutatócsoportok vizsgálják és dokumentálják az átállást, nincs hét, hogy ne jelenne meg cikk valamilyen fórumon e témában. Barcelona követi és emészti a folyamatot, ebből is látszik, mennyire fontos pillérszerepe van a helyi identitásban a piacoknak, ezen belül az Encants intézményének.
Még sok minden hiányzik, hogy újra kialakuljon egy egyedi mikroklíma, többek között az elmaradhatatlan xurrót árusító pavilon. Állítólag nemsokára az is lesz, hiszen az Ibériai-félszigeten nincs igazi vásár e nélkül az olajban kisütött és cukorba forgatott tésztarudacska nélkül.
Tervező:
Fermín Vázquez, Francesc de Fuentes, Cristina Algas,
Sonia Cruz, Guillermo Weiskal, Pablo Garrido,
Albert Freixes, Gemma Ojea, Javier Artieda,
Angel Gaspar, Oriol Roig, Juan Pablo Ponta,
Leonardo Novelo (b720 Fermín Vázquez Arquitectos)
Tervezési fázis:
2008-2009
Kivitelezés:
2010-2013
Teljes hasznos terület:
35 440 m2
Bekerülési költség:
50 millió euró
A szöveg nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2014/6-os számában.
Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 114 - 2014/06. lapszámában
A lapszám tartalmából:
16 év után teljesen új arculattal jelent meg az OCTOGON magazin legfrissebb száma. A megújult lapban most egy 16 oldalas Várkert Bazár melléklet található, valamint egy extra, bő 80 oldalas FTC-stadion-Groupama Aréna melléklet kíséri.
Megnézem Előfizetek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
