Elvis él!

Zaha Hadid 2016. március 31-én hazaköltözött.

Szöveg: Octogon
Olvasási idő: …

Azt ugye senki sem gondolja komolyan, hogy a 2016. március 31-én, egy miami kórházban elhunyt Zaha Hadid korunk legnagyszerűbb építésze. Sokakkal egyetemben hajlok arra, hogy meghalását, a Sötét Zsaruk nyomán, inkább „hazaköltözésnek” nevezzem. Zaha Hadid 2016. március 31-én hazaköltözött. Hadidnak volt egy meséje az idegenségről, Irakról, Egyiptomról, de ez ahhoz hasonlatos történet volt, mint amilyen története Szilárd Leónak, Neumannak, Tellernek, Gábor Dénesnek, Kármán Tódornak, Keménynek, Wignernek és persze Bartóknak volt Magyarországról, Budapestről, a Fasori Gimnáziumról.

Megkockáztatom, hogy éppen annyira érdekelte Hadidot az emberi faj építészete, mint ET-t. Emlékeim szerint a ráncos bőrű, periszkópfejű is elsősorban bolygónk botanikai csodáiért, cserepes virágaiért, kakaós édességeiért lelkesedet, mintsem a technika, a tudomány földi vívmányaiért, épített kultúrájáért. Mert Hadidnak a kakaóbabhoz, a gombaspórához és a muskátlihoz, az olvadó jéghez, az elfolyó lávához volt inkább köze, mint ahhoz, amit mi földi halandók építészetnek gondolunk. Ebben a tekintetben téves az a megközelítés, miszerint ő az az építészgéniusz, aki először érti meg a komputer-technológia forradalmában rejlő lehetőségeket, vagyis ő az első, aki elég tudással, fantáziával és tekintéllyel rendelkezik ahhoz, hogy a generatív formaalkotás elképesztő tőkeigényét megalapozza. Ezzel szemben Hadid nem pusztán annyit tesz, hogy használja és a fizikai valóságba is kiterjeszti ennek az új komputeres formaalkotásnak a nyelvét, hanem ő maga a nyelv. Ez a nyelv miatta, rajta keresztül jött létre. Még akkor is így gondolom, ha ezzel a véleménnyel Fuller, Frei Otto, Fuksas felől közelítve valószínűleg sokan vitába szállnának velem.

Zaha különös, saját természetet, saját ökoszisztémát alkotott. Nem a digitális kultúra részeként, hanem a gyomok, a sziklák, üledékes kőzetek és a papucsállatkák felől értve. Nem organikus, nem szerves, nem nagyított világ ez, hanem a kísérletező, értelmező botanikus és geológus világa.

fotó © Mary Mccartney

Ráadásul úgy képzelem, hogy Zaha Hadid építészete a női test, a női természet megértésen alapuló újrafogalmazása, házai olyan kiáltványok, kantiánus kategorikus imperatívuszok, amik a humanoidokat a természeti környezet valódi lényegére figyelmeztetik. Mindenkit arra sarkallnak, hogy fajunk teremtő erejét, központi idegrendszerűnket a jó, optimista dolgok szolgálatába állítsuk. Hogy létezésünk esszenciájához, életünk értelméhez a szépség megértése és megteremtése álljon legközelebb.

Az Ívek Királynőjének nevezték őt. Nehéz elképzelni magunkat Zaha Hadid nélkül. Elárvult építészeti sajtó vagyunk Hadid hazaköltözése óta. Hadiddal könnyű volt, mert sohasem engedte el egyetlen építészeti lap, egyetlen szerkesztő kezét sem. Az Octogon szerkesztői több alkalommal találkozhattak vele személyesen is. Minden új projektje kapcsán a lélegzet kissé bennszakadt, a figyelem kiélesedett. Untuk a demagóg fanyalgókat, mert éreztük rajtuk, hogy ez az örvénylés, ez az energia őket is felkapja. Hogy ebben a nőben a kitörő vulkán energiája, az univerzum lakik.

Rettenetesen sajnáltuk, amikor hagyta ez a város, hogy a Szervita téri épületét buta bürokraták, kisszerű, irigy építészek és excel-lovagok veszni hagyják. Olyan percemberek, akik nem értették soha, hogy Budapestet ez az energia, ez a teremtőerő, fantázia és alkotóerő tette közép-európai metropolisszá. Olyan emberek ítélték könnyűnek a tervet, akik aztán évről évre elviselik, hogy a Parlament, a Bazilika kupolája mellett egy óriáskerék legyen viszonyítási pont Pest sziluettjén. Akik soha nem engedik már, hogy a „törvényhozás-vallás-vállalkozó polgárság” kupolái újra egy optimista jövő felé fordítsák fővárosunkat. Kár érte. Szegények és árvák vagyunk. Zaha Hadid, visszavárunk.