2015 a „megtalált tárgyak”-éve volt a NARTARCHITECTS számára.
2015 a „megtalált tárgyak”-éve volt a NARTARCHITECTS számára. Nyilván némiképpen a véletleneknek is köszönhető módon három olyan projektet publikált az iroda idén, amelyekben közös a rátalálás, a felfedezés, a megértés és értékemelő átalakítás mozzanata. A Málnai-villa és Galyatető turistaháza, kilátója után nemrégiben befejeződött egy irodaház építése, Nyíregyházán.
Három hasonló projektről beszélünk, de paradox módon ez a hasonlóság végeredményben éppen a különbségeken keresztül érthető meg. Három egymástól távoli műfaj, stílus, építési idő és funkció. Más az átalakítás, átszellemítés mértéke e három esetben, mint ahogyan más és más az átformált anyag, tér és szerkezet minősége is. A két korábbi projektről szóltunk már az év folyamán, további összehasonlítást kerülve ehelyütt az időben utolsóról, a Bige Holding nyíregyházi székházáról ejtsünk most szót.
Az elmúlt két és fél évtizedben idehaza felépült milliónyi irodai négyzetméterből elvétve akad olyan, aminek az építészeti minősége vetekszik a legjobb középületek, legjobb villaépületek színvonalával. Talán nem lőjük le a poént, ha már a bevezetőben csodálatunknak adunk hangot, mert a Bige-ház ilyen.
Annak ellenére könnyű elképzelni az új irodaház építésének kiinduló állapotát, hogy a városi panelsorok közé ékelődő lepusztult, elhagyott szolgáltató épületeken, egykori vállalati, vagy tanácsi épületeken már meg sem akad a szemünk. Építészeti hulladéknak tekintjük ezeket, amik toldott-foldott-koszlott kisvállalkozások linóleumos székhelyeként, vagy csiricsáré ázsiai boltként vegetálnak a rendszerváltás óta. Könnyű elképzelni mondom, hiszen az átépítés szomszédságában négyemeletes panel bérházsor, buherált büfésor, átellenben egy jellegtelen sokemeletes kollégiumépület, valami kerítéses trafóház található, illetve a semmibe futó Kórház és Árok utca elegyes épületállománya jól illusztrálja a kontextust. A tervezők mutattak néhány felvételt, ami bontás közben készült az eredeti épületről, illetve jelenleg is az eredeti állapotot látható a Google Street View-n. Nem állítom, hogy repes az ember szíve. A városi tér legrosszabb formáját mutatja. Valami történik a színekkel is. Verőfényben is szürkén dereng minden. Ez a szürke derengés sok mindenre választ ad az áttervezés alapgondolatával kapcsolatban is.
Térjünk vissza a „talált tárgyhoz”, ehhez a hetvenes években gyenge építészeti minőségben, előre gyártott vasbeton pillérvázra, mezőpanel-rendszerben, alacsony belmagassággal, komor belső udvarral épült egyemeletes házra, aminek átépítését a megrendelő úgy kívánta megvalósítani, hogy a tervezőknek a vázszerkezet mellett a lépcsőház és udvar elhelyezkedését is adottságnak kellett tekinteni. Úgy vélem, hogy a Nart építészeti munkái kapcsán a fragmentum, „a maradék” megértéséből és építészeti analíziséből fakad a siker. Ebben az esetben a bontás után tökéletesen bebizonyosodott, hogy a megtartandó pillérváz kijelöl egy absztrakt téri dimenziót, aminek az áttörtsége, a szerkezeti sűrűsége megfelelő arra, hogy egy transzparens, fénnyel átjárt, fénnyel átitatható irodai tér jöjjön létre. Így a sötét belső udvar egy üvegtető alatt olyan átriummá változhatott át, ami a pillérvázas emeleteket, a hangszigetelt üvegfalakkal elválasztott irodák belső terét fénnyel tölti fel.
A városi környezet szürke derengéséből belépve a hófehér recepció terébe, majd tovább menve a földszinten olyan érzésünk van, mintha nem is belső, határolt térben járnánk, hanem valamiféle „asztráltestben”. Noha ott jártunkkor lapos szögben, fáradtan, a felhők közül imitt-amott kikandikálva sütött az őszi nap, mégis olyan fényélményben volt részünk, ami rendkívüli az irodaház műfajában. Tévedés ne essék, nem orvosi sterilitásról, minimalista designról beszélünk, üres fehér síkokkal derített terekről, hanem a belső téri adottságok helyes és világszínvonalú építészeti átértelmezéséről. Lenyűgözött, ahogyan a bútorok, az ablakok lamelláinak megnyúlt árnyékai finoman végigsimították a belső teret. Hétvége volt. Az iroda szinte üres. Készítettem néhány fekete-fehér felvételt, mert az árnyékok mintha egy régi film noir díszletbe repítettek volna. Amit azon a délutánon a fény és az épület „művelt” egymással az képzőművészeti magasságokban járt.
A belső fényből értjük meg azt is, hogy miért is áll olyan jól ennek az épületnek a „mocsárzöld” kőburkolat és a speciális öntisztuló bevonattal ellátott, háromféle szürkeezüst színű külső árnyékoló, amit egyébként, noha automatika vezérel, de az egyes irodákból ki-ki az igényeihez alakítva nyithat, vagy zárhat. Ez a színezés és ez a nagyvonalú anyaghasználat ugyanis amellett, hogy jól kezeli a környezet szürkeségét, masszív, anyagszerű külső megjelenést is sugall, ami szép ellenpontja a belső tér anyagtalanságának. Kitűnő építészeti fogás, ahogyan a harmadik, vagyis az acélvázakkal az épületre épített színt belmagassága épp annyival növekszik, hogy az még ne okozzon tömeg-ritmikai problémákat. Ráadásul a legfölső szint „húsosságát” finoman „faragja vissza” az a négy terasz, ami egyébként ugyancsak fényszivattyúként is funkcionál.
Mivel az épület építészeti értékének legfőbb kulcsa a belső fény, illetve egyébként is munkaterületről, munkahelyekről van szó, ezért a mesterséges megvilágítás, az épületautomatikai rendszeren keresztül folyamatosan a külső fényviszonyokhoz szabályozott, 100 százalékban LED-világítás is rendkívül magas színvonalon valósult meg. Ugyanez mondható el a levegős hőszivattyús, mennyezeti és fali hűtés/fűtés biztosító gépészetre is.
Végül a belsőépítészetről még egy szó. Sokféle trend csapong napjainkban az irodák tereiben. Itt az elsődleges szempont az esztétikai maximum, a minőség és a stabilitás volt. Annyi éretlen, szeszélyes, „pattanásos pop-up” iroda után, olyan jó érzés valódi, átgondolt, „felnőtt” térben járni, aminek a teakonyháktól, az étkezőig, a beépített bútoroktól az irodai székekig minden részlete a tervezői gondosságot és igényességet sugározza.
Az épület eredeti tervezője: Keletterv (1970-es évek)
Jelenlegi rekonstrukció/fejlesztés vezető építész tervező: Kovács Csaba (NARTARCHITECTS)
Építész munkatársak: Vass-Eysen Áron, Bartha István, Szenthe Ágoston, Kakasi László, Debreczeni Péter, Molnár Péter
Belsőépítész tervező: Kovács Csaba, Vitáris László
Belsőépítész munkatársak: Gyuris Eszter, Taliánné Csizmadia Anikó, Molnár Péter
Tervezés éve: 2012-14
Átadás éve: 2015
Szintterület (nettó): 1700 m2
Szöveg: Martinkó József
Építész, belsőépítész: Kovács Csaba, Vitáris László
Fotó: Bujnovszky Tamás
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2015/8-as lapszámában.
Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 123 - 2015/7. lapszámában
A lapszám tartalmából:
Sarepta-ház, Balaton, Zala Springs Golf Resort, Harri Koskinen, Skyscanner iroda, Marionett
Megnézem Előfizetek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
