Wiel Arets sövényháza a közlekedésrendszerre és a feltárulás elemeire koncentrál. Vukoszávlyev Zorán 2004-ben megjelent kritikája.
A dél-hollandiai Wijlre kis települése a belga-német-holland határ közvetlen szomszédságában a hegyek közt található. Az alapvetően falusias környezet tektonikáját kisvárosias beépítettségre jellemző zárt sorú főtér színesíti, a mezőgazdasági építmények és kisipari üzemek csendes lüktetést biztosítanak a főutaktól távol eső, azonban Aachen közvetlen szomszédságát gazdaságilag jól kihasználó helységnek. A Maastricht uniós központi politikai szerepével jól gazdálkodó vidéket nemzeti sokszínűség és gazdag kulturális hagyományok jellemzik.
Építészetileg is erős heterogenitás érvényesül itt: a Hollandiára jellemző keskeny oromzatos utcaképet felváltják a széles utcai homlokzattal képzett zömök, kis nyílásokkal tagolt belga téglaházak. A hollandokra jellemző vidám nyitottság átvált a belgák szigorúbb, szikárabb, azonban komornak még véletlenül sem nevezhető zárkózottságába. A település mégis derűt sugároz. S e képbe jól illeszkedik a falu szélén csendes arisztokratikussággal elhelyezkedő kastély.
A kétszintes barokk kastélyt vizesárok övezi, a sziget-platón U alakú beépítéssel földszintes gazdasági szárny képez udvart a főépület bejárata előtt, a rendezett kert franciás tagolása nemesen gazdag. A főúri lakba néhány éve beköltözött idős házaspár nem a fényűzés gondolatával választotta a kétségkívül impozáns épületegyüttest. Jo és Marlies Eyck életszemléletük megjelenítéseként értelmezik e környezetet.
A kastély fenntartása mintegy kulturális donáció részükről, mely kiegészíti az évenkénti több utazás alkalmával vásárolt művészeti alkotások sorát. Az egész kastély gyakorlatilag kiállítóterem. A kortárs festmények, kisplasztikák és szobrok nem speciális gyűjteményt jelentenek a klasszikus műgyűjtői szemléletnek megfelelően, hanem egyfajta világképet, a szép iránti rajongást képezik le. Jo és Marlies félévente átrendezik a tárgyakat, keresve azok legjobb helyét, más „megvilágításba” helyezve őket. A gazdag gyűjtemény azonban kinőtte a termek szabad felületeit, már a tetőtér is kevésnek bizonyult, ezért a tulajdonosok új épület tervezése mellett döntöttek.
Az önálló galéria-épület létrehozásának gondolata további helység-szükségletek kielégítésével társult. A programban szerepelt egy kertészlak, egy orchidea-növényház és egy tyúkól megépítésének igénye is. A szokatlan társítás nem mindennapi elvárásokat állított az építész személye iránt sem. A festékgyártó üzemmel rendelkező, azonban nem építész végzettségű Jo Eycknek határozott elképzelése volt az épület stílusát illetően. A minimalista, egyszerű anyaghasználattal és szikár építészeti formálással dolgozó épületek híve.
A legmegfelelőbb személynek tervei megvalósítására Tadao Andót gondolta, azonban a kapcsolatfelvétel és a helyszíni találkozás után a japán építésszel nem jött létre tervezői kapcsolat. Ekkor határoztak úgy, hogy „helyi” építészt bíznak meg a feladattal, s a Maastrichtban, valamint Heerlenben nemzetközileg is jegyzett épületekkel számon tartott Wiel Aretsre esett a választás.
A kortárs holland építészet középgenerációjához tartozó Wiel Arets jelentős mértékű építészeti tevékenysége mellett építészetelméleti téren is fontos ideológiai kérdéseket vezetett be a kritikai közéletbe. (Octogon 2003/3. Szentpéteri Márton interjúja) Az építészet virológiai leképezése által értelmezi a városi kontextus továbbfejlesztését. Teóriája szerint a meglévő városi szövetekben az építészetet úgy kell kezelni, mint egy organizmust.
A város az emberi test megfelelője, funkcionális organizmusok együttese: ehhez hasonlatosan a város felfogható funkcionális épületek együtteseként. A tervezést komplexitásában kezeli: munkáját nem a tervezés folyamatában hagyományosan felmerülő problémák mechanikus megoldásaként értelmezi, hanem az új korszak kihívásaiként felmerülő megközelítések (mozi, reklám, mobilitás, globalizáció) hibridizációs együtteseként.
Talán a kritikai szemlélet, talán a széleskörű építészeti tájékozottság és a jelentős oktatási tevékenység (New York-i Columbia Egyetem, Bécs, Koppenhága, Barcelona építészeti fakultásai, majd a Berlage Institute igazgatói széke) biztosítja számára azt a szabad viszonyulást, mely által mindig megújuló építészetet képvisel. Stilárisan nem lehet őt besorolni. Jellemzően kiemelhetnénk a japán minimalizmushoz (Louis Kahn, Tadao Ando) való vonzódását, de munkáiban finom utalásokra lelnénk Luis Barragán vagy Adalberto Libera iránti tiszteletére is.
Jelen munkájában kétségtelen a kapcsolat az előtte megkeresett építész, Tadao Ando munkáival. Azonban a közvetlenül megfeleltethető nyersbeton anyaghasználaton és minimalista részletképzésen túl egyedi megoldásokkal dolgozó építészetet tár elénk a szikár épület.
Arets a franciakert egyik partereként pozícionálta az épületet. A megbízói program adta változatos funkciójú tereket egy lineáris út mentén kapcsolta össze. Az épített és természeti környezet kontextusába sajátosan illeszkedő „folding” nem épületszerű — természetes következménye a geometrikusan nyírt sövényfalak tektonikájának, a szabályos ritmusban megjelenő testek és felületek összességének. Az objektum nem emelkedik túl a kert architektonikáján: az alkalmazkodást a funkciók ésszerű, de nem igazán szokványos csoportosításával érte el Arets.
A kertészlakot, orchidea-házat, tyúkólat és fogadótermet szalagszerűen kanyarodó terepszinti tömegegyüttesbe vonta össze, s a „fő funkciót” jelentő magángalériát ez alá a földbe süllyesztette. A felső helyiségek tetősík-ablakfelületeket kapnak, a „folding” által alkotott félenteriőrök, valamint az alsó kiállítótermek — a kisebb szélességű termek mellett lejutó fénykutaknak megfelelően — zenitálisan, laterálisan és indirekt fényekkel kapnak megvilágítást.
Arets sövényháza a közlekedésrendszerre és a feltárulás elemeire koncentrál. A kiállítóterek során végigmenve az ember szekvenciákat érez, melyek rituális módon követik egymást. Montázsszerű képek, kivágások jelennek meg, a terek összetettsége más-más megnyitásokban tárul fel. Mint képzsonglőr, úgy játszik az érzékelés momentumaival — egy képzett dramaturg alaposságával mutat meg újabb elemeket. A terek egymásba fordulnak, az átlátások tovább visznek, az építmény bejárása folyamatos úttá válik. Arets nem épít, hanem szuggesztíven komponál. A kiállítóterek szalagszerűen csavarodó labirintusos elrendezése barlang hatású. Az objektum lépték nélküliségével illeszkedik a parkhoz. Kimért anyaghasználata, a jól adagolt képiség és térérzet sora szikáran egyszerű, de a gazdagság élményével bír.
Építész: Wiel Arets, Bettina Kraus
Belsőépítészet: Wiel Arets, Bettina Kraus
Kert- és tájtervezés: Marlies és Jo Eyck
Szöveg: Vukoszávlyev Zorán
Fotó: Hedge House, Wikipedia
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2004/1-es lapszámában.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
