Budapesti teltházas elõadása után kevésnek éreztük a szűk órát, ami érzékeny filozófiai rendszerrel átszõtt épületeire jutott, ezért meglátogattuk egy kis folytatásra.
Szöveg: Irimiás Balázs
Budapesti teltházas elõadása után kevésnek éreztük a szűk órát, ami érzékeny filozófiai rendszerrel átszõtt épületeire jutott, ezért meglátogattuk egy kis folytatásra.
Mikor fordult meg először a fejében, hogy építész szeretne lenni?
HT: 19 éves koromban.
Honnan jött az ötlet? Volt valami inspirációja?
HT: Háát, nem igazán tudom hogyan született az ötlet. Elõször vadászpilóta akartam lenni, fel is vettek a Japán Honvédelmi Egyetemre pilóta-tanoncnak, de a vizsgákra való hosszas készülés és a repülési szimulátorok miatt romlott a látásom, és az egyik vizsgálaton közölték velem, hogy nem lehetek pilóta. Ekkor kezdtem el más lehetőségen gondolkodni, és valahonnan előkerült ez az építészet.
Biztos volt legalább egy épület ami miatt megtetszett a kihívás, hogy az ember a környezetének alakulásába valamiféle beleszólást szerezzen.
HT: Hmmmmm, ha nem is 19 éves koromban, de gyerekkoromban tényleg volt valami. Yamanashi tartományban születtem, Kofu városban és emlékszem rá, hogy a közelben felépült egy Tange Kenzo épület, amit már akkor mindenki névről ismert, ez a Yamanashi Kultúrház (a nemzetközi sajtóban Sajtó és Műsorszóró Központként terjedt el, a japánok Kultúrházként emlegetik, mert több funkciója között ezt is magába foglalja – IB.). Az nagy hatást tett rám, mert különbözött minden egyéb épülettől, amit addig láttam.
Mikor az építészet mellett döntött, akkor célja volt, hogy a megszokottól különböző épületeket tervezzen?
HT:19 évesen még nem hiszem, hogy ebbe nagyon belegondoltam. Vagy inkább azt mondanám, hogy most nem nagyon tudnék hitelesen nyilatkozni arról, hogy milyen gondolataim lehettek akkoriban.
Mikor már bekerült az egyetemre, voltak meghatározó építészek, esetleg tanárok, akiket példaképnek tekintett?
HT: A Yokohamai Állami Egyetemre jártam, ahol Kitayama Koh, Shigeru Ban és Nishizawa Ryue voltak a tanáraim. De mellettük sokat merítettem külföldi utazásaimból is. Az egyiptomi ókori építészet, vagy a római Panteón, de akár Jørn Utzon, a Sydney Operaház tervezõjének építészete is nagy hatással volt rám.
Kívülrõl szemlélve a japán építészek karrierjét, óhatatlanul felmerül az emberben, mintha japán pályakezdõ építészként a legjobb recept az lenne, hogy minél abszurdabb és lehetetlenebb helyre kell tervezni egy épületet, amit aztán boldog lakókkal, rögtön a beköltözés után, még steril de már birtokba vett állapotban kell publikálni. Ennek valahogy a Nyugat nem bír ellenállni. Futótűzként járja be a szociális médián át, tehát lassan már nem csak az építész világot. Olyan, mint egy beavatási szertartás, amit ha túlélnek, dőlnek a jobbnál jobb megbízások.
HT: Ez érdekes, eszembe sem jutott, hogy lehet ilyen olvasata is, ugyanis számunkra ez inkább kényszer. Pályakezdõként nem bíznak az emberre nagyobb feladatot, ezért kénytelen elvállalni korlátozott lehetõségekkel kecsegtetõ kihívásokat is. A külföldi építészek pályakezdési nehézségeit nem ismerem, de Japánban ez tűnik általánosnak, és ez nem egy előre kitervelt marketingfogás.
Az elsõ házát „rá lehet húzni erre a kaptafára”? A Love House azért bátran nevezhető korlátozott körülmények között tervezett épületnek.
HT: Igen, bár én korábban is terveztem házakat. Még az egyetem alatt alapítottam egy Speed Studio nevû céget Nishida Osamuval, akivel körülbelül tíz házat terveztünk 2004-ig. Akkor különváltunk, és azóta saját név alatt tervezek. Ha úgy vesszük, újra kellett kezdenem a pályámat, mert itt is egy apró telekre sikerült terveznem valamit. Ez lett a Love House.
A névválasztásnak biztos van valami jelentõsége, jól sejtem?
HT: Igen, ez egy személyes történet, besétált hozzám egy megrendelő, aki feltűnõen hosszan szeretett konzultálni. Végül megépült a saját házunk, és ő lett a feleségem.
A japán építészetben az egyszobás telekre való építkezés erõs vonulatnak tűnik, manapság nemcsak művelik, hanem kutatják is. Van ennek valami aktuális, felfutóban lévõ mozgalmi jellege, mint a metabolizmusnak volt, vagy mindig is létezett a japán építészetben?
HT: Valamiért azt érzem, hogy ez mindig is része volt a japán gondolkodásnak. Ez a tér praktikus kihasználása. De kétségkívül a 70-es években felerõsödött, fõleg a nagyvárosi, sűrű beépítettségû területeken, így Tokióban. A nemzetközi köztudatba elõször ez került be a japán építészeti sajtón keresztül, melynek meglepõen jó a nemzetközi terjesztése. Aztán az ezredforduló környékén az internet is besegített, jelenleg, a 21. században pedig ez vált domináns csatornává. Ma már van amit hamarabb ismernek meg külföldön, mint Japánban.
Van ennek a mozgalomnak együttfutása a gazdasági helyzettel? Vannak korszakok, amelyek esetleg jobban kihasználják a szûk területeket?
HT: Japán, különösen Tokió nagyon besűrűsödött, de ez már jóval a buborék-korszak de még a világháborúk elõtt is jellemzõ volt, az Edo-kor végén. Tange Kenzo és a metabolizmus megalomán álmai kétségkívül egy prosperáló, a jövõben töretlenül hívõ korszakhoz köthetõek, a 60-as évekhez. A tokiói öböl fölé tervezett látványos városbõvítés alkalmas volt arra, hogy széles társadalmi körökben gyorsan ismertté váljon egy általában érdektelen városfejlesztési koncepció, azonban a 70-es évek alatt nem sikerült ezekbõl szinte semmit megvalósítani, és ez letörte a lendületét. Nem mondható megvalósult álomnak, roppant csökevényes formában lehetne csak a Tokió körül megépült mesterséges szigetrendszert annak gondolni. A metabolizmusnak – az általános ismertsége ellenére – általában nagyon kevés megvalósult épülete lett.
Kanyarodjunk egy kicsit vissza a mai realitásokhoz. Milyen módon jut egy kis japán iroda megrendeléshez?
HT: A megrendelõk többsége ismer valahonnan, vagy látja a házaimat élõben vagy magazinban, és az alapján keres meg, esetleg az ismerõsök ismerõse. Viszont szeretnék nagyobb léptékű épületett is tervezni, aminek szinte egyedüli módja a pályázat. Emiatt elég sokat pályázok is, de eddig még nem nyertem.
A felmérések szerint Japánban nagyon alacsony a hõszigetelést használók aránya. Ennek következménye, hogy Tokióban, ahol mondjuk mediterrán jellegû idõjárás van, nagyobb a téli négyzetméterre jutó fűtési költség, mint az északi Sapporóban. Az ön által tervezett épületekkel mi a helyzet?
HT: Egyetértek, ezt problémának gondolom és tudatosan minden épületembe tervezek hõszigetelést. (Hosaka Takeshi néhány tervet mutat nekünk, melyeken jól látszik, hogy valóban még a látszóbeton épületekben is van hõszigetelés, pedig kívülrõl alig 25 cm falvastagságúnak tűnnek a fõfalak. - IB.)
Mondjuk ebben a byobugaurai házban milyen vastag a beton falban a hõszigetelés?
HT: Ott konkrétan 3 centiméteres hõszigetelés van.
3 centiméteres?! Nem 30?
HT: Igen, 3 centiméteres.
Értem. Az Európában elõször ismertté vált kis léptékű japán családi ház Ando Tadao nevéhez köthetõ. Bár ikonikussá vált, egy japán magazinban a lakókat megszólító interjúból kiderül, hogy az érintettek panaszkodnak a lakhatóságra. Persze tetszik nekik, de télen hideg, nyáron meleg. Vannak visszajelzései az ön által tervezett házak lakóitól?
HT: Tartom a megrendelõkkel, használókkal a kapcsolatot, sokszor jön tõlük e-mail, de általában nem panaszkodnak.
Hosaka Megumi: A telefonomra rendszeresen érkeznek fotók és megjegyzések, hogy „ma reggel ilyen szép volt a házunk”, meg hogy „már öt éve élünk itt, de még mindig szeretünk este hazajönni”. Nagyon kötõdnek a megbízóink a Hosaka-életérzéshez. (Hosaka Takeshi felesége viszi a menedzseri és ügyfélkapcsolati feladatokat - IB.)
Hányan dolgoznak az irodában?
HT: Ketten a feleségemmel, valamint két további alkalmazottal, illetve két-három diákkal.
Utóbbiak önkéntesként, tapasztalatszerzés céljából dolgoznak önökkel, ugye?
HT: Igen.
Mi a munkamódszere egy családi ház tervezésénél?
HT: Kétszer találkozom a megrendelõvel kb. háromórányi idõtartamra, utána két hónapon át dolgozom. Ezalatt csak a feleségem látja el információval, hogy ne aggódjon. Minden házhoz készül több tucat makett; általában napi ötven makett készül az irodában. Az elsõk 100-as léptékben, majd a jobbak 50-esben is elkészülnek, 30-as léptékben már csak egy kiválasztott. Ezt mutatjuk meg
a megrendelõnek. Közben nem konzultálunk többet.
A házaiban fel-felbukkan a keresztmotívum. A budapesti elõadását is bibliai idézetekkel kezdte. Ez csak egy szimbólum, vagy van valami mélyebb jelentõsége?
HM: Ebben azt hiszem nekem volt szerepem. Apukám nagyon szerette tanulni, tanulmányozni az idegen nyelveket, autós és motoros társaságban is sokat forgott, ahol külföldiekkel, franciákkal került kapcsolatba. Mivel hagyományos japán nevelésben volt része, önmaga nem akart áttérni, de megígérte egyik barátjának, amennyiben lánya születik, õt keresztényként neveli. Ez így is lett, egy francia kolostori missziós iskolába irattak be, ott találkoztam a kereszténységgel. Aztán önállóan döntöttem el, hogy keresztény leszek, amiben nagyon támogatott a családom. Amikor Hosakával megismerkedtünk, és a saját házunk építése került napirendre, akkor kérdezte tõlem, a kis telket látva, hogy nem tudok-e valamilyen teremtéstörténetet, mert itt arra lenne szükség.
Tehát az egymásra találásuk óta hatással van a keresztény szemlélet az építészetére?
HT: Igen, tulajdonképpen igen, 2004 óta.
Le kellett ezért mondania a sintó vagy a buddhista hagyományokról? Hogy élik ezt meg?
HT: Hát ennyire még õszintén szólva nem gondoltam bele.
HM: Nekem könnyű volt, mert gyerekkoromtól fogva keresztény környezetben mozogtam, de felnõttként nehezebb lehet. Én eljárok sintó szentélyekbe és buddhista kolostorokba is, ahol elvégzem a szükséges rituálékat, de inkább azért végzem el ezeket, hogy a társadalom többi tagja és a párom felé kifejezzem a tiszteletemet, vagyis nem a hitem miatt.
A templom építésére vonatkozó megrendelését hogyan kapta?
HT: A templom elõtt egy keresztény óvodát és iskolát is terveztem, rajtuk keresztül jött a templom megrendelés. Õket pedig baráti körben ismertem meg.
Japán és az Egyesült Államok is híres arról, hogy a keresztény építészete inkább progresszív vonalon mozog, sok sztárépítész tervez templomot, elég Tange Kenzót, Ando Tadaót vagy Maki Fumihikót említeni.
HT: Igen, itt az a helyzet, hogy a templomok szinte kizárólag a hívek adományaiból épülnek. Ezért az egyház meg akarja mutatni a támogatóknak, hogy valami különleges, büszkeségre okot adó módon költik el az adományokat. Talán ez lehet az oka híres építészek felkérésének.
Sok japán építészt ér az a kritika, hogy nem szépen öregszenek az épületeik. Elég Sejima, Nishizawa épületeire, de akár Ando Tadaóra gondolni. A saját épületeirõl mit gondol?
HT: Legalább száz évre terveztem az eddigi épületeimet, de szeretném, ha ötszáz évet is túlélnének, bár ez egy kicsit túlzónak hangzik. Elég alaposan válogatom ki az anyagokat, de azt gondolom, hogyha a tulajdonos szereti, akkor gondos és karbantartja õket, és ez a kulcskérdés az öregedés tekintetében. Jól karbantartható anyagokkal építtetem meg a házaimat.
Költségben hol állnak a Hosaka-épületek egy átlagos japán házhoz képest?
HT: Hát, biztos drágábbak egy kicsit, de nem jelentõsen, én úgy számoltam, hogy kb. 20%-kal kerülhet többe az általam tervezett
ház, mint az átlag.
Két jól körülírható stratégia tűnik jellemzõnek a mai japán sztárépítészet világában. Egyik lehet a jellegzetes anyaghasználat és formavilág, amit Ando Tadao képvisel, geometrikus formák és a beton, amit környezettõl szinte függetlenül mindenhol használ, és ez jól kommunikálható. Az ellenpólus pedig az, aki mindig az adott helyszínen keres a helyhez köthetõ anyagot, és azt próbálja felhasználni az épületében, mint Kuma Kengo. Hova helyezné
a Hosaka-épületeket ezen a skálán?
HT: A környezetben én nem az anyagot hangsúlyozom. Számomra
a hangulat, a környezethez és a körülményekhez való alkalmazkodás inkább meghatározó. Az épületeim között van szík, kevéssé napjárta helyre épült mégis világos, tetõbevilágítóval rendelkezõ, avagy föld alá süllyesztett, mégis világos, szuterénszinttel rendelkezõ ház is. Én ezeket tartom inkább fontosnak, a körülményekhez való érzékeny alkalmazkodást. Nem az anyagokat és a formákat.
Végül egy személyes kérdés. A gyógyvízû források nagy száma, ehhez kapcsolódóan komoly fürdõkultúra hasonlóvá teszi Japánt és Magyarországot. Mit gondol a magyar fürdõkrõl?
HT: Mióta itt vagyok minden nap elmentem egy budapesti fürdõbe. Fantasztikusak a történelmi fürdõik, különösen a török fürdõkben látható, kupolákkal fedett meditatív terek érintettek meg. Ilyenek nem igazán láthatók Japánban. De érdekes módon új fürdõket meg nem láttam itt.
Van valamilyen „álom megrendelése”, amit mindenképp szeretne megépíteni?
HT: Egy nagy könyvtárat, vagy egy nagy vasútállomást.
HM: És egy hatalmas katolikus templomot, egy katedrálist is szeretnénk építeni.
(A tolmácsolásban Irimiás Olga segített. A cikk létrejöttét támogatta az architura.hu. - A japán kortárs építészet testközelbõl, épület- és irodalátogatások, szakmai út kamarai pontokért, októberben. Az összeállítás fotói: ©Takeshi Hosaka architects)
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2014/3. lapszámában.
Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 111 - 2014/03. lapszámában
A lapszám tartalmából:
\r\n\r\n
Az Octogon magazin 2014/3-as számában gazdag külföldi válogatást közlünk Portugáliától Hollandián át Ausztriáig. De új irodai, és budapesti vendéglátó-ipari terek is reflektorfénybe kerülnek.
Megnézem Előfizetek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
