Széles perspektívát kínál az augusztus elején megjelent számunk, így nemcsak az utolsó nyári hónap minden egyes napsugarát szívhatjuk magunkba a vízpartokon vagy a világ elől elbújva, de különböző világokban is elmerülhetünk az Octogont olvasva.

140 oldal, színes


2 500 Ft

Előfizetőknek 2 125 Ft


A tartalomból

Kovács Péter György dolgozata az Abu Dhabi Louvre épületéről távolról sem csak egy múzeum bemutatója, sokkal inkább egy kirándulás az iszlám építészetbe, annak szimbólumrendszerébe, hagyományaiba és lehetőségeibe.

Molnár Szilvia ugyan térben jóval közelebb, Budajenőn járt, ám egyúttal a lehetséges jövők egyikébe pillantott bele: Gyümölcsprés és olvasólámpa címen foglalta össze Zsiros-Kundrík Lívia és Tkacsik Márta gazdasági és lakóépületét, amely egy ősi létforma, a farm, a háztáji gazdaság mai vetülete, egyben az IoT-korszak érdemi alternatívája.

Götz Eszter az előző lapszámban bemutatott Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő után ezúttal a sós-jódos forrású pesterzsébeti strandfürdőt járja be, míg Kovács Dániel a Fátimai Szűz értőn-érzékenyen felújított alsószentiváni zarándokhelyéről ír.

Ugyanakkor nemcsak építészet, hanem design terén is szélesebb a horizont a szokottnál: Szentpéteri Márton a kortárs designkultúrát elemzi behatóan, Vakli Tünde nemzetközi trendekről (is) értekezik a Határtalan Design kiállítás apropóján.

És ki ne hagyjunk egy kötelező olvasmányt, az O.Z.O.R.A.-körképet: aki ott volt idén, az azért olvassa-nézze, aki viszont nem, az azért, hogy jövőre ki ne hagyja.

A szerk.

TÖLTSD LE A TELJES LAPSZÁMOT ITT!

Tartalomjegyzék

KÜLFÖLD

  • Kovács Péter György: Fény, dinamika, kontextus – Az Abu Dhabi-i Louvre-épületről – Jean Nouvel

VILLA

  • Molnár Szilvia: Gyümölcsprés és olvasólámpa – Gazdasági és lakóépület három tető alatt – Zsiros-Kundrík Lívia, Dr. Tkacsik Márta

ITTHON

  • Götz Eszter: Partfoglalás – A sós-jódos forrású pesterzsébeti strandfürdő – Nagy Csaba, Pólus Károly, Dobos Bence László, Nagy Zsolt
  • Kovács Dániel: Körbeértünk – A Fátimai Szűz alsószentiváni zarándokhelye – Gutowski Robert

BUDAPEST

  • Molnár Szilvia: A Múzeum, ahová kiállítási tárgyakkal érkezünk – Az új Közlekedési Múzeum épületére kiírt nemzetközi tervpályázat nyertes pályaműve – Diller Scofidio + Renfro
  • Uhl Gabriella: Átlátható, folyamatos, performatív – Charles Renfro az új Közlekedési Múzeum terveiről

DESIGN RANDOM

DESIGN LOKÁTOR

  • Vakli Tünde: Határterületek – Sztártervezők és nemzetközi trendek az idei Határtalan Design kiállításon
  • Ujlaky-Gazdag István: Teret tervezni az immateriálisnak – Interjú Kang Sunkoo építész-művésszel
  • Szentpéteri Márton: A designkultúra kaleidoszkópja – Interjú Guy Julierrel, a finn Aalto Egyetem Design Leadership professzorával

KÉPESSZÉ

  • Martinkó József: Világszínpad – Performatív design Dádpusztán – Nemesházi Péter képesszéje

IRODA

  • Kovács Péter: Inspiratív terek – HubHub co-working iroda a Király utcában – MádiLáncos Studió
  • Szövényi Anna: Álomra hangolva – Airbnb-könnyedség és designkiállítás egy bérlakásban – Peiyee Yong
  • Csatlós Hanna: Amikor a kórház barátságos és játékos – A LifeLike Egészségügyi Központja – Molnár Tímea


Magazinunkra itt tudsz online előfizetni.



Kapcsolódó cikkek

152

152 - 2019/4

Múlt, jelen és jövő - ezek az Octogon Magazin 2019/4-es lapszámának legfontosabb kulcsszavai.  Megmutatjuk a szoftverfejlesztésnek otthont adó Hortonworks irodát, a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőt, de olvashattok a Brunszvik-kastélyról is.

151

151 - 2019/3

Megjelent az Octogon Magazin új lapszáma! Többek között az újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont,  a lengyelországi kvadráns ház, az angyalföldi Klapka Központ, egy hűvösvölgyi családi ház került a lapba.

150

150 - 2019/2

Megjelent az Octogon Magazin új lapszáma! Többek között a Nemzeti Táncszínház épülete, három különleges budai családi ház, az első vidéki LEED Gold minősítésű iroda, a legújabb trendekkel lépést tartó hotelek, és egy különleges finn projekt került a lapba.

Hirdetés