A kilencvenes évek elején szociális lakásépítéssel foglalkoztak, most felhőkarcolókat vagy épp a Porsche múzeumot terveznek.
A kilencvenes évek elején szociális lakásépítéssel foglalkoztak, most felhőkarcolókat vagy épp a Porsche múzeumot terveznek. Szilánkos formájával hamar az építészeti magazinok címlapjára került a 2009 januárjában, Stuttgartban átadott Porsche Museum. Bécs 4. kerületében, egy ’60-as évekbeli épület két emeletén működik a Delugan Meissl iroda. Egy olasz építész, Roman Delugan és egy osztrák építész hölgy, Elke Delugan-Meissl párosa az iroda szíve. Férj-feleségként vezetik a stúdiót. Elke kamaszos lendülettel mesélt a stuttgarti múzeum építésének nehézségeiről, az osztrák tervtanácsról, melynek elnöke, Bécs urbanisztikai problémájáról, Hadidról, mint vetélytársról, design tárgyaikról és arról, milyen is nőként az építész szakmában.
1993-ban, mikor megalapították irodájukat, szociális lakásépítéssel foglalkoztak. Mely lépések vezették el Önöket oda, hogy felhőkarcolókat vagy épp a Porsche múzeum tervezésének feladatát vállalják?
Eredetileg is az volt a célunk, hogy minél többfajta építészeti megbízást teljesítsünk. Azért specializálódtunk kezdetben a szociális lakásépítésre, mert ehhez kapcsolódott az első, jelentős pályázat, amit megnyertünk: nagy mennyiségű szociális lakás a Donau City projekt keretében. Ez később hasonló felkéréseket hozott. Számos pályázaton indultunk, hogy bővíthessük a palettát más területről érkező megbízásokkal, aztán eljött a többi is, szép lassan.
Milyen szerepet játszott Wilhelm Holzbauer az életükben? Tanította mindkettőjüket.
Én gyakornok voltam Holzbauernél, Roman járt az osztályába, és a mester irodájában találkoztunk először. Ennyiből nagyon lényeges élménynek nevezném. Bár erős, karakteres a stílusa, szerintem tanárként meghatározóbb Holzbauer, mint tervezőként. Válaszokat vár a diákjaitól, nem önmaga klónját akarja kinevelni belőlük. Szabadságot ad nekik. Roman már az egyetemen is máshogy gondolkodott, de ez nem jelentett problémát, ha meg tudta indokolni miért épp úgy akar megoldani egy feladatot, ahogy. Én pedig sokat tanultam tőle projekt- és irodavezetésről. Egyedül irányítottam egy nagy csapat munkáját, anélkül, hogy gyakorlatom lett volna benne. Csinálni akartam és ő lehetőséget adott.
Férje, Roman olasz származása és az Ön osztrák háttere eredményez valami különbséget a tervezői hozzáállásban?
Különbözik a személyiségünk, de ennek nincs köze a nemzetiséghez. Építészeti megközelítésünk nem olasz vagy osztrák, hanem európai. Roman nagyon szenvedélyes ember és persze büszkén vállalja az olaszságát, párhuzamba vonja temperamentumával, de szerintem ez csak olyan „férfi szöveg”.
Kinek mi a dolga a cégnél? A férje tervez és Ön végigviszi a projekteket, irányít? Mi a munka folyamata?
Kooperatívan működünk, mint amilyen az építészeti megközelítésünk. Általában Romannak van egy ötlete, amivel besétál az irodába reggel. Megbeszéljük, hogy az adott funkcióra valóban ez felel-e meg a legjobban. Kidolgozzuk, közben alakul egy csapat, ami végigviszi a pályázatot vagy a megkapott projektet és folyamatosan fejlődik az anyag. Én ellenőrzöm a munkát, vezetem az irodát és részt veszek a tervezésben is. 2004-ben két munkavállalónkat megtettük vezető tervezőnek, így most négyen vagyunk ebben a pozícióban.
Hányan dolgoznak az irodában?
Körülbelül 20-25-en és nem is akarom ezt a számot túlságosan felduzzasztani. Persze, szeretnék még több munkát, de anélkül, hogy növelném a létszámot. Különben könnyen átláthatatlanná válik, és nehezen ellenőrizhetők a folyamatok. Inkább partner irodákkal dolgozunk együtt.
Hogyan alakul ki, hogy egy-egy ház milyen stílust követ? A megrendelőtől függ, vagy Önök ragaszkodnak egy saját vízióhoz?
Sokféle eset van. Először is, analizálunk. A funkciót, a kontextust, a telek beépíthetőségét, a leendő épület méreteit. Ezek után átbeszéljük és elkezd formálódni az ötlet. Roman nagyon jó a skiccelésben. Aztán feldolgozzuk a rajzokat a számítógéppel, és nagyon sok makettet építünk. Ezen ellenőrizhetők legjobban a terek.
A számítógépes látványtervezés soha nem helyettesítheti a 3D-s makettet?
Legkevésbé sem. Párhuzamosan folyik a számítógépes modellek és a fizikai makettek készítése. Minden esetben építünk 3D-s makettet és köré a kontextust, hiszen enélkül nem értelmezhető az építészet. Nem egyetlen ötletre koncentrálunk, amit ráerőszakolunk a telekre és környezetére.
Mennyire volt könnyű dolguk Németországban a Porsche Múzeum megvalósításával?
Elég nehezen ment. Ragaszkodtunk hozzá, hogy 100%-ban az valósuljon meg, amit a maketten bemutattunk, és ez nagy kihívásnak bizonyult. Az acél szerkezet mellett számos nehézség adódott, statikailag is komoly feladat volt, a homlokzat és a beltéri burkolat speciális anyagairól nem is beszélve, melyek mind kutatást igényeltek.
Elégedett a végeredménnyel?
Többnyire igen. Bár bizonyos pontokon elcsúszott a dolog. Például a nagy üveghomlokzat túl átlátszó lett, de a megbízónak így tetszik jobban. Ott van aztán az étterem, ami az első emeleten található. Bevallom, nem a legszerencsésebb pontja az épületnek. Ebben az esetben is a Porsche vezetőjének ízlése dominált. Teljesen más stílusban képzeltük el. Eleinte nehezen viseltük a hibákat, de idővel rájöttünk, hogy nem olyan drámai a helyzet.
Tanulságos, hogy az egyes évtizedek építészeti nagy dobásai mindig az adott kor legreprezentatívabb és gazdagabb mecenatúráját, hatalmi erőit, funkcióit vagy iparágait magasztosítják fel. Az 1973-as müncheni BMW torony óta, főképp az elmúlt 15 évben számos nagyszabású, landmark épület született az autóipar fellendülésének demonstrációjára.
Valóban, érdekes jelenség, de szerintem vége ennek.
A gazdasági válság miatt?
Igen, el kell gondolkodnunk a válságon, nem csak nekünk, építészeknek, de leginkább a vállalatoknak, és levonni a konzekvenciát. Persze, jön majd a fellendülés, de egy másik kor következik ez után. Nézze meg a Coop Himmelb(l)au BMW múzeumát! Olyan, mint egy szórakoztató központ. A mi épületünk aprócska valami ahhoz képest. Nálunk az is fontos szempont volt, hogy ha bármi változás következik be, ne csak autókkal teli kiállítótérként állja meg a helyét a ház.
Elnöke lett az osztrák Állami Fejlesztő és Ingatlankezelő Vállalat (BIG Bundesimmobiliengesellschaft) tanácsadói csoportjának. Mit csinál ez a szervezet pontosan?
Ez az ország legnagyobb állami fejlesztő cége. Kicsit bonyolult elmagyarázni a működését, mert az utóbbi években kiszervezetten működünk. Ugyan állami a cég, gazdasági tevékenységet végez. Középületekért felelünk, rengeteget építünk, rekonstrukciókat is végzünk, és zsűrizünk. Én a tanácsadói csoport elnöke lettem (ez hasonló a magyarországi Tervtanácshoz – a szerk.), mely az épületek minőségi tervezését tartja szem előtt. Pályázatokat írunk ki és döntünk róluk. 3 évente cserélődik a bizottság, a csoport fele távozik és helyettük új tagok érkeznek, valamint az elnökség is rotációval változik.
Mik a prioritások Ausztriában az Önök tanácsadói csoportja szerint?
Rengeteg iskola épült Ausztriában a ’60-as években. Ezeket sürgősen modernizálni kellene, intelligens koncepciók alapján. Börtönöket is építünk. Tavaly a legnagyobb témánk a bécsi gazdaságtudományi egyetem volt. Külföldi nagyágyúk, mint Zaha Hadid és Peter Cook nyert egy-egy részt a projekten belül, amit ők terveznek.
2003 óta a bécsi városképi tanácsadó testületnek is tagja, tehát urbanisztikai kérdésekkel is foglalkozik.
Bécsben rengeteg városfejlesztési projekt van. De nem mondanám, hogy elégedett vagyok a fennálló helyzettel. Temérdek esetben csak egyes részekkel foglalkoznak. Nincs átfogó koncepció! Csak az objektumok esetében találunk jó neveket, minőségi megoldásokat, de nincs jelen az urbánus fejlesztési vágy, nincsenek jövőre vonatkozó tervek.
Mi a helyzet a felhőkarcolókkal Bécsben?
5-6 éve készítettek egy hosszú távú koncepciót, melyet mint várostervezési stratégiát, most valósítanak meg. Ezzel még nincs is baj. De mindenképp figyelni kellene rá, hogy egy-egy fejlesztés önmagában még mit sem ér. Számomra a város nagyon fontos és nem csak az épületeken belüli terek, hanem azok, melyek az egyes épületek között feszülnek!
Több tetőtér lakást is jegyeznek. Néhány hónapja zajlott Budapesten egy konferencia, mely erre a témára koncentrált Bécs és Budapest viszonylatában. Elhangzott, hogy Bécsben egy törvényi változás hozta el a tetőtér lakások elterjedését és a tetőterek kihasználtságát a ’80-as években. Önökhöz hogy jutott el a tetőtér mint téma?
Mi a ’80-as években még épp csak kikerültünk az iskolából, de valóban, ekkortól kezdődött az állami támogatás. A mi legismertebb tetőtér projektünkhöz egyszerűen az vezetett el bennünket, hogy szerettünk volna jó helyen élni, és nem találtunk semmi tetszetőst. Nem értünk rá lakásokat nézegetni, mindig csak álmodoztunk, miközben egy icipici térben éltünk. Tudtuk, hogy egy panorámás, teraszos lakást szeretnénk. Egy nap kinéztünk az irodánk ablakán és észrevettünk szemközt egy lapostetőt, ami két túlnyúló házfal közé ékelten szinte kiáltott érte, hogy megszerezzük. Ez lett a House Ray1, ami számos magazinban megjelent, és többen megkerestek, hogy nekik is tervezzünk hasonlót.
Tehát a saját házuk lett az egyik legnagyobb siker?
Bizony, vicces, hogy ez a projekt hozta el a nagybetűs nemzetközi sikert. Pedig mit küzdöttünk előtte, hogy a szociális lakásépítés mellett más projekteket is elnyerjünk, mennyit pályáztunk! De az igazán nagy lehetőségek sokáig zárva voltak előttünk. Tudja, működik körülbelül 10 név a nemzetközi építészetben, akik minden győztes helyet megkapnak. Nincs esély betörni közéjük. Meg hát, miért is hívtak volna meg bennünket egy szociális lakásépítés projekttel egy koncertterem tervezésre?! Aztán kialakítottuk a saját lakásunkat és bent voltunk a Porsche Múzeum pályázatán.
Mi a benyomása az arab befektetői világról? Jordániában nyertek pályázatot nemrég.
Nem különbözött egyéb projektjeinktől, ahogy a terveket elkészítettük. Analizáltunk, gondolkodtunk, de az aspektus valóban más ott. Az arab mentalitástól erősen különbözik a miénk.
Megvalósítható az arab környezetben ez a terv?
A miénk? Teljesen megvalósítható. Viszont hallott róla, hogy mi történt ezzel a pályázattal?
Mi történt?
Két nyertes lett. Zaha Hadid és mi. Nem tudott a beruházó választani. Kiutazott Roman, hogy a részletekről egyeztessen az állam képviselőivel, ott volt Hadid, és ki tudja miért, Foster is a tárgyaláson. Aztán hónapok óta semmi hír nem jött. Vagy lefújták az egészet, vagy elvitte Hadid a megbízást. Végül is, ő a globális játékos kettőnk közül és duplán előnye van, mivel az arab térségből származik. Amúgy ha valami, hát akkor az ő terve nem valósítható meg a jordán építőipari körülmények között. Mindennek Európából kell érkeznie.
Milyen információi vannak a magyarországi építészetről?
Lehet, hogy az én hibám, de nem sok. Tán az a baj, hogy nem publikálják valami jól a kortárs építészetüket. Egyedül Kas Oosterhuis Közraktárak projektjét ismerem, láttam egy osztrák lapban. Legutóbb Pécsett jártam Magyarországon, és annak is, hány éve már. A Strabag kiírt egy pályázatot, és része voltam a zsűrinek az egyetemen. Tehetséges diákokkal találkoztam.
Merre haladhat a kortárs építészet? Említette, hogy a nagy beruházók, az autóipar érdeklődése is változni fog. Nincsenek új sztárok lassan 20 éve, a ’90-es évek dekonstruktivista mozgalma óta.
Nagy kérdés, hogy hol az új generáció. Sajnos pont olyanok akarnak lenni a fiatalok, mint azok a nagy nevek, akikre utal. Vajmi kevés azoknak a száma, akik elég bátrak és önállóak, hogy új utakat járjanak.
Mik az új kihívások, amik változást hozhatnak?
Egyrészt, az urbanisztikai szemlélet, a struktúra megerősödése jön el hamarosan. Az ikonikus építészetet űző sztárok, gyakran nem gondolkodnak tágabb kontextusban, urbánus összefüggésekben, csak egy-egy látványos objektet hoznak létre. Ez pont olyan véges, mint amilyen a modernizmus volt. Sokkal fontosabb lesz, hogy mi a városlakók igénye.
Mi az ipari formatervezés szerepe az Önök munkájában, és mi a designtárgyaké a terekben?
Mindig is az építészetünk integrált részeként tekintettünk a designtárgyakra és bútorokra. Most egy világítótesten dolgozunk. Azt próbáljuk értelmezni, hogy miként fókuszálható a fény, milyen pozíciói lehetnek egy adott térben, szobában. Mindez és a bútorok, kárpitok, burkolatok az építészeti feladat részei számunkra, nem kezeljük külön témaként. Sőt, a fejlődésünk egy fontos fejezete a design. Szeretnénk integrált elemekként kialakítani a fényforrásainkat, és olyan tárgyakat tervezni, melyek tömeggyártásra alkalmasak.
A Peacock lámpa valóban fel tudja fújni magát?
Igen! Ez egy jópofa kísérlete volt Romannak. Elment egy lovas túrára Jordániába. Sátorban aludt és bosszantotta, hogy nem lát este. Ráadásul nem lehetett nagy a csomagja. Kitalált egy világítótestet, ami összecsukva akkora, mint egy pénzérme. Elfér a zsebedben, és ha fény kell, előkapod, felfújja magát és világít. Napelemszerűen tölti magát, tehát elektromos áram se szükséges hozzá. Ha azt kérdi, milyen Roman, hát ilyen. Őrült, és fantasztikus ötletei vannak.
Mennyire fontos Önöknek, hogy új anyagokat és technológiákat keressenek?
Fontos, de mi túl kicsik vagyunk hozzá, hogy olyan kutatásokba bonyolódjunk, mint Nouvel vagy Koolhaas. De roppant lényeges, hogy új anyagokat használjunk. Gyakori kérdés a fenntarthatóság, és ez számunkra azt is jelenti, hogy intelligens koncepcióban gondolkodunk, miközben azt is figyelembe vesszük, hogy mitől érzik magukat jól egy irodában az emberek.. Szerintem ezek is a fenntarthatóság részei.
Milyen a helyzet Ausztriában a megvásárolható, beépíthető energiatakarékos megoldások terén?
Elég gyér a kínálat. Ugyanazokat a paneleket árulják mindenütt.
Milyen az építészetben nőként? Pláne irodavezetőként?
Fogós kérdés. Nem éreztem nagy különbséget eleinte. Gondoltam, hogy a befektetett energia megtérül majd, de rájöttem, hogy egyáltalán nincs könnyű dolgom. A megrendelők sokszor a férfit akarják hallani a vonal végén. „Hát, én sem a titkárnő vagyok, jó napot” – gondolom ilyenkor mókásan. De viccen kívül, érdekes jelenség, hogy míg egyre több nő tanul építész karon, egyre kevesebb jut el vezető pozícióba egy-egy irodán belül. Inkább csapatjátékosként érnek el sikereket, nem szóló karrier az övék. De küzdök lelkesen!
Az interjú nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2009/7-es számában.
Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 70 - 2009/7. lapszámában
A lapszám tartalmából:
Megnézem Előfizetek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
