A 2007-es kormányzati negyed pályázat győztese a Janesch Péter és Kengo Kuma építészek által kidolgozott terv lett. Szépvölgyi Viktória Janesch Péterrel beszélgetett.
Egy emelkedett pillanatban megtalált boldog ember. Ritka pillanat, hogy egy magyar építész annyira jelenlévő, megkerülhetetlen sajtócsemegévé váljon, mint Janesch Péter, anélkül, hogy különösebb botrányt kívánna megszellőztetetni ezzel bármelyik csatorna.
Két tehetséges, de külön kontinensen működő, egymás munkáját kevéssé ismerő, építész hogy kerül bele egy ilyen volumenű közös projektbe? És mitől lehet mindez sikeres?
Én azt tudom elmondani, hogyan jött össze ez a csapat. A sikerről annyit, hogy jó volt a zsűri is például… Kumát nem ismertem előtte. Amikor az Alaprajz által szervezett IV. Építészkongresszuson tartott egy előadást, akkor hallott a pályázatról. Japánból megkereste Z. Halmágyi Juditot, hogy kit ajánl, akivel a magyar kollégák közül neki lehetne futni. Õ tudtommal több építészt javasolt, akik közül Kuma engem választott. Felvette velem a kapcsolatot, én pedig mentem a Minusplus felé, hogy mit szólnának az együttműködéshez, miközben ők épp engem akartak megkeresni, hogy mit szólnék a közös munkához, így tulajdonképpen félúton találkoztunk. Előtte volt már egy sikeres pályázatunk egy pécsi koncertteremre – ami abban az értelemben volt sikeres, hogy bár nem nyertünk vele semmit, de éreztünk, hogy baromira jó a csapat, megy az összjáték. Merthogy nem csak csatárokból áll egy ilyen team, meg nem csak védőkből. Úgyhogy én bátran és nagyon optimistán adtam be velük a pályázatot. Õk egyébként annyiban Minusplus, hogy hozzájuk csatlakozott még Szentirmai Tamás, Vági János és Bernárd Bea. Így voltunk és leszünk heten a projektcégben, amit erre a tervezésre létrehozunk. Visszatérve Kumára, én személyesen először Lisszabonban, a Triennálén találkoztam vele, ott tartott egy előadást. Akkor tárgyaltunk a dologról, a többi már interneten zajlott.
Pontosan mit jegyez a munkából a Kuma iroda? Úgy tudom, hogy az általuk végzett rész jóval csekélyebb, mint amit a „Janesch hetes” beletett a pályázatba.
Felosztottuk a területet és az időt is három ütemre. Ez amúgy nem egyezik a kormányzati meg beruházói három ütemmel. Nálunk az első ütem a kormányzati negyed épülete, azon a telken, amit a pályázat sugallt, vagyis a posta mögött kezdődő telekrészen a Ferdinánd-hídig. Második ütemnek neveztük a TriGránit tulajdonában levő Westend 2 telket a Lehel tér felőli oldalon, illetve a hozzá a sínek mellett, illetve a síneken át kapcsolódó területet a Podmaniczky utcán, egész pontosan a Ferdinánd hídtól a Dózsa György útig. Ez után helyeztük el az Alkotmánybíróságot, a kerületi önkormányzatot és még egy irodaházat, amit szintén a második ütemhez tartozónak tekintünk. Az utolsó tömböt a Podmaniczkyn nem építettük be, ott vezetjük fel a villamost a hídra, hogy át tudjunk jutni a Dózsa György úton. Itt az állatkert következik, aminek ezen a platón egy új bejáratot is terveztünk. Egy nagyon elegáns utat szabályoz ki a rendezési terv 40 méter szélességben, dupla fasorokkal. A mostani helyzetben ez az állatkert beton támfal kerítésének ütközik neki, ami négy méter magas –, ennyivel magasabban van az állatkert szintje. Ezekből az ütemekből az elsőt a magyar csapat, a másodikat a japán csinálta önállóan, a harmadik ütemet közösen terveztük.
A vasúti sínek felülépítése egy ideiglenes állapotot betonoz be hosszú évtizedekre, vagy akár száz évre. Szerintünk érdemes egy hatástanulmánnyal, valódi értékelemzéssel ezt a területet megvizsgálni, hogy azért a plusz költségért, ami a vasút kihúzását, vagy szint alatt vezetését jelentené, milyen értékeket kapnánk – ez egyfelől anyagi érték, másrészt városrendezési érték. Kétes a helyzet a felülépítéses verziónál. De menjünk végig a terepen! Kezdjük a Nyugatival. Abban meg lehet egyezni, hogy kihúzzuk a vonatokat a csarnokból. Ez ugye egy exkluzív felvezető, átjátszó, mediáló tér, ami fedett terepen vezet a kormányzati negyedhez. Ha kimegyünk a csarnokból, és azt feltételezzük, hogy a sínek a föld alatt vannak, akkor a csarnokszélességnél háromszor olyan széles parkba jutunk. Egy igazi parkba! Azt szeretnénk, ha sikerülne, hogy a Városliget szintben megérkezzen a körútra, egészen a Nyugati csarnokig. Egyébként zárványként áll majd a területen a kormányzati központ.
De nézzük tovább a kölcsönös előnyöket. Ha itt egy park van, akkor a Westend 1 tulajdonosa a parkolóházat egész biztosan a lehető legjobb helyzetbe pozícionált irodaházzal vagy szállodával egészíti ki, ami a parkra és a kormányzati negyedre néz. Ekkor a Nyugati felszusszan, hogy nem egy lefedett pályaudvar fojtogatja, jó a negyednek, hogy nem egy lefedett pályaudvarra néz és azzal szemben nem egy parkolóházra, és jó a Westendnek is. A Ferdinánd hídra nincs szükség, hiszen szintbeli kapcsolat jön létre, és nem kell ügyeskedni, fel meg lemenni ahhoz, hogy a XIII-ból a VI. kerületbe át lehessen jutni. Ez kerületi érdek, az előzőek kormányzati, befektetői, városrendezési érdekek voltak.
A második ütemnek nevezett Westend 2-MÁV közös tulajdonú telekrészen Kumáék megtervezték a Westend 1 folytatását?
A második ütemre adtak egy nagyon szép javaslatot Kumáék. Itt nem egy következő bevásárló gyár épülne, inkább irodák, lakások, hotelek, éttermek – a Váci úti és a Podmaniczky utcai fronton egyaránt. És nem egy hordót kell elképzelni, amiből nem lehet kilátni. Elég laza, városias beépítést szabályoz a Westend 2 területe, hatalmas köztérrel az épületek között.
Ez az ütem érinti a XIII. kerület legsötétebb részét, a Bulcsú utca-Lehel út-Dózsa György út által határolt területet. Nappal is bátorság kell oda bemenni. Ez egy teljesen beszorult rész, ott van a gyalogos alagút, ahol csak rohanva lehet keresztülmenni. Ha nem vasúttal szomszédos ez a környék, hanem parkkal, akkor a VI. kerület diplomata negyedével itt kapcsolódik össze.
A harmadik ütemnél mi a helyzet?
A Dózsa György úton túl elérjük az állatkert nyugati részét és közvetlenül utána a vidámparkot, ami most abszolút méltatlan helyzetben van. Az a kapcsolat az egyik leglepusztultabb. Nem is lehet más, hiszen lassító-gyorsító vonatok az állatkert szomszédai. Ha ez egy park, akkor az állatkerti sétánnyal egyenrangú megnyitás válna lehetővé. Másik oldalról a – jelenleg éppen szanálás alatt álló – Szabolcs utcai kórháztömböket érintené a tisztítás. Itt, a harmadik ütemnél mindenképp érdemes megvizsgálni a rehabilitáció lehetőségét. Különben egy félmegoldásból csinálunk szobrot.
Egyébként mi szándékosan nem is a vasutat helyeztük egyensúlytengelyi pozícióba, hanem a Podaminczky utcát. Azt mondtuk, hogy egy ilyen méretű beépítésnek, amilyen a kormányzati negyed – egy 75 méter széles, 400 méter hosszú, 7 szintes épületszövet –, több szempontból a Teréz-negyed az egyensúlya.
Tehát, ha sikerülne ebben a Terézvárosi negyedben egy olyan rehabilitációt véghez vinni, ahol nem lineárisan, csak egy-egy utcát kijelölve, hanem az egész szövetet, a 22 tömb hálózatát sétálóutca hálózattá tennénk, akkor egyszerre értékelnénk föl az egész területet. Erről a pályázatunkban egy részletes elemző tanulmányban beszámoltunk. Kitértünk minden házra, egyenként lefotóztuk őket, megvizsgáltuk magasság, tulajdonos szempontjából. A másik, a földszinten vagy szuterénben létesíthető üzlethelységek számbavétele volt. Kiderült, hogy a lakóházakban nagyon nagy arányban tulajdonostárs az önkormányzat. Ezek az üzlethelységek és szuterének most értéktelenek, de helyzetbe hozhatók. Mert mire van szüksége egy ilyen kormányzati negyednek? Éttermekre, kávézókra és emberi léptékű üzletek hálózatára. A kormányzati negyedbe biztonsági okokból nem lehetett ezeket elhelyezni. Képtelenség naponta több áruszállító teherautót átvizsgálni. És itt több ezer dolgozóról beszélünk, aki ebédhez, tárgyaláshoz, munka utáni boroznáshoz helyet keres magának. Így a negyed nem hogy gettósítja a területet, hanem épp ellenkezőleg, életet visz bele.
Mesélj a ház dominószerű elrendezéséről!
Zárt-udvaros bevilágítással tudtuk megoldani, hogy fellazítsuk és fényt, levegőt vigyünk ebbe a szövetbe. Nem újdonság, már kitalálták és használták a múlt századfordulós szomszéd beépítésnél. Nagyon hasonló a Teréz-negyed, bár tizenvalahány méteres utcák osztják csak, de azok a 10x12 méteres gangos udvarok, amiből nálunk 50-60 db van, léptékükben megegyeznek.
Voltak olyan példák, amihez visszanyúltatok, ellestetek belőle ötleteket? A berlini negyed megoldásai mennyire adtak támpontokat a tervezésnél vagy St. Pölten, mint közelmúltbeli példák?
Nem igazán. Rengeteget jártam Berlinbe a ’70-es, ’80-as években, mert sok barátom lakik kint, de én igazán Nyugat-Berlint szerettem. Amikor a két legnagyobb hatású városszereplő, a politika és a pénz a fővárosban, Bonnban volt és nem Berlinben. Csak fiatalok és öregek laktak a városban, és ettől őrült, mesés hangulat uralkodott. A versengő brandek, a bankok és a politikai ambíciók olyan felesleges túl reprezentációt hoznak a mostani városokba, amit semmi nem indokol, és ami teljesen anakronisztikus. Eljátszani a királyt, vagy akár csak az arisztokratát ebben a helyzetben szerintem teljesen időszerűtlen.
A zöld borítás milyen növényzetből és technológiával kerül majd a homlokzatra? Nouvel párizsi Musée de Quai Branly múzeumánál használ hasonló technológiát, de az egy szabadalom.
Reméljük, hogy a mi megoldásunk is az lesz. A Podmaniczky utcai frontra lombhullató növényt terveztünk, de ezen túl hatféle kertészeti elemből áll össze a zöld. A hosszabb oldalakat számba véve: a Podmaniczky felé néző, délkeleti, naposabb oldalon lesz az egyetlen lombhullató zöld, az északnyugatin, a vasút felé pedig borostyán. Ezen kívül még a Podmaniczky utcai homlokzatban szerepelnek nagy növényházszerű térhatárolók, amiben szabályozott, klimatizált körülmények között, mint egy kisebb pálmaházban jelennek meg a növények, keskenyebb, két-háromszintes területen. A harmadik verzió a vasút felőli oldalon a kacsos futó, ami bozótszerűen nő és a parkolók fölötti udvart határolja majd, meg az arra néző irodákat, három szint magasságban. Lesz még zöld a tetőn, hagyományos módon, plusz a villamost is zöldpályásra terveztük. A szabadalom pedig arra vonatkozik, hogy a növénynek még csak mozdulnia sem kell, 80-120 négyzetméteres területű, függőleges mezőnként, hidro-kultúrás tápoldatból, úgyszólván „infúzióval” tápláljuk. Így nem kell azt várni, hogy lentről befussa a házat. Viszonylag kis egységekre osztható, emeletekről is indítható és várhatóan 2-3 éven belül benövi a tervezett területet.
Hans Stimmann azt emelte ki, hogy szerinte lehetetlen, túl komplex egy építésziroda számára ennyi feladatot maximális szinten teljesíteni.
Ez egy őrült nagy munka volt. Valóban kötött és összetett feladat. Meghatározott helyre kellett nagyon speciális funkciókat telepíteni. A bennhagyott vasúttal nem lehetett jól megoldani a feladatot. Ezért mondjuk mi azt, hogy a vasúttal nem szabad számolni. Egy mélyebb hatástanulmány bizony hiányzott, de talán még most sem késő ezt az elemzést pótolni.
A forgalmi helyzettel mi lesz? Összeszűkül a Bajcsy-Zsilinszky, megszűnik a Nyugati téri felüljáró. Ez mind szép. És ha beindul a szirénázó diplomata konvoj oda-vissza, ami tovább blokkolja az amúgy is túlterhelt kereszteződést?
Ezt nem kell elképzelni. Ez a fajta reprezentáció túlzás. Nincs is rá valódi igény, hogy a minisztériumok és a parlament között jöjjön-menjen az ilyen forgalom.
A parlament és az új negyed kapcsolatára nem terveztetek semmit?
Egy villamost. Tovább vinnénk a 2-es villamost a Bajcsy-Zsilinszkyn a Podmaniczkyre. A Nyugatiról viszont beszélni kell. Ha azt akarjuk, hogy reprezentatív köztér legyen, akkor nem csak a vasút felőli végével van konfliktusban ez a program, hanem önmagával kerülhet majd ellentmondásba, ha nem következetes. Nem működhet például a csarnok mellett a buszpályaudvar és parkoló. Ennek a -1 szintje, ami most a Westendbe vezet, nem lehet továbbra is egy „sikoltófolyosó”, hanem egy minőségi szint alatti teljes beépítés. Már maga a Nyugati csarnok is számol -1 szinttel, az igazi utasforgalom szintjével. A Nyugati térre visszatérve, a felüljáró elbontása nélkülözhetetlen. Városi térnek ugye azt hívjuk aminek egyik oldaláról átlátni a másikra. A Skálát szintén munkába vettük, lebontottuk róla azt a barnát, hiszen minden bizonnyal nyitott homlokzatú irodaház vagy szálloda funkciót kap, ahogy normális térré rehabilitálják tövében azt a horrort. És mindez nem azért része a tervnek, mert nem tudtuk abbahagyni a tervezést, hanem mert ha egy helyen állítunk valamit, és azt akarjuk, hogy ez az állítás megálljon, ahhoz következetesnek kell lenni. Rendszerben gondolkodunk. Az építészeti feladat a hatalmi és személyes reprezentációból vissza kell, hogy vonuljon, hogy a rendszerekben fejtse ki a kreativitását, abban találja meg a lírát. Egy matematikai képlet a hozzáértőknek esztétikai élmény. Le lehet vezetni egy megoldást másfél oldalon keresztül, de ha valaki ezt másfél sorban levezeti, akkor arra azt mondják: ez elegáns, ez szép!
2009 május 31-ig nem túl nagy falat ezt mind végigvinni?
Azért nem, mert több fázisról beszélünk. 2009. csak a kormányzati épületre vonatkozik.
Skardelli György mondta a Kálvin tér kapcsán, hogy itt úgy működik a két ütem, hogy az első megvalósul, a második meg soha.
Van ok pesszimizmusra, hiszen a gyakorlat okot ad rá, de én egyelőre optimista vagyok. Már csak azért is, mert a gyakorlat például nem a mi győzelmünket vetítette előre.
El tudom képzelni, hogy a győzelem eufóriájába félelem is vegyült. Főként, ha a téged ért rossz szériára gondolok.
Én is meglepődtem, hogy milyen visszafogottan örülök az eredménynek. Szerencse, hogy fiatalokkal dolgoztunk együtt, mert a fiatalok még idealisták, és rajtuk keresztül lehetett azért az ellesett pillanatokban tényleg örülni. De nem csak a rémes tapasztalatok, a realitásérzék mondatja velem, hogy a győzelem csak annyi, hogy elkezdődhet, elkezdődik valami, amit újra és újra meg kell nyerni. Legalább még kétszer.
Az interjú nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2007/4-es számában.
Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 55 - 2007/4. lapszámában
A lapszám tartalmából:
Megnézem Előfizetek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
