Kaszás Tamás: „Mégsem olyan mély az árok, mint ahogy a mérnök kiszámította”.
Kaszás Tamás: „Mégsem olyan mély az árok, mint ahogy a mérnök kiszámította”.
A nemzetközileg jegyzett fiatal alkotó Budapesten látható legújabb kiállításának anyaga a bécsi Krinzinger Galériában szerepelt ez év elején Ersatz Utopia címmel. Most a Kassák Múzeumban némi kontextualizáló frissítésen átesve, mutatták be a hazai közönségnek.
Az óbudai Zichy-kastélyban látható két installáció nem egy időben és alkalomra készült. A halle-i Werkleitz médiaművészeti központ Utopien vermeiden (Utópiákat elkerülni) mottójú jubileumi fesztiválján debütált 2013-ban a Reklám-romok, majd ehhez a gondolatmenethez kapcsolódott később a Kioszk-telep dioráma (2013-2014). Bár mindkettő koncepciója eleve a klasszikus avantgárd örökségén alapul, ezúttal a helyszín miatt egy szorosabb összeolvasásra adódik lehetőség, amelyet a rendezés ízléssel és mértéktartással ki is aknáz. Nem erőlteti túl, pusztán párhuzamokat, metsződéseket, szempontokat kínál fel a nézőnek, amiken békében eltöprenghet. Már maga a cím is egy kellőképpen talányos, semmire se kötelező, ugyanakkor több értelmezést megengedő Kassák-verssor a Tisztaság Könyvéből (1926). A kiinduló elképzelés viszont nyilvánvalónak tűnik, hogy a kortárs anyag a múzeum névadó művészének két, az 1920-as évekből való kioszk-tervével kerüljön interakcióba. A falnál szegélyként körbefutó tárlók archív dokumentációja történeti kontextust képez Kaszás installációja körül.
A korabeli folyóiratok, kiadványok, reprodukciók, fotók az 1920-as évek azon kereskedelmi vásárok enteriőrjeiből, tipográfiáiból, információs tábláiból, pavilonjaiból mutatnak példákat, amelyeket avantgárd mesterek terveztek. Rajtuk már nem a századfordulós világkiállítások túlhabzó miliője, hanem a bauhausi esztétika funk-cionalista, mérnöki világa jut érvényre. A kioszk ennek az új korszaknak emblémájaként közvetíti mindazt, amit az I. világháború utáni modernizmus a társadalomról, gazdaságról, politikáról, kultúráról, médiáról gondol.
Többnézetűsége, valamint az illeszkedési, variálhatósági és szerkesztési kihívásai megragadták a képzőművészek fantáziáját. A sík (grafika) és a térbeliség (plasztika) közötti átjárhatóság kísérleti terepét jelentette számukra. Erre jó példa Kassák két kioszkterve, amelyek papíron a képarchitektúrák sorába illeszkednek, de térben is működnek, ahogy a kiállításon szereplő geometrikus absztrakt festő Joláthy Attila 1979-es makett-rekonstrukciói bizonyítják.
Kaszás a kioszk avantgárd ideológiáját és formai megoldásait idézi, de úgy, hogy azokat az újrahasznosított anyaghasználat révén inverzbe fordítja. Így a sallangmentes perfekcio-nizmusba kódolt utópikus töltet lelepleződik. A Reklám-romok (2013) MDF-lapokból, lécek-ből profin összerakott életnagyságú pavilon-jának témája önmaga, azaz a reklám, mint vizuális elem, és annak viszonya a városi környezettel. Oldalain az ehhez kapcsolódó képes és tárgyi dokumentáció kapott helyett.
Az elméleti felütést a három nyelven (magyar, német, angol) felragasztott Kassák Lajos 1926-os cikke képviseli. Az ő és kortársainak kioszktervei alatt rendhagyó két Kassák-, és egy Herbert Bayer-makett található. A gyógyszeres dobozokból, kollázsszerű ráragasztásokból álló verziókon az avantgárd felirat- és tömegkezelés, a legó-változaton a komplementer szín (piros, kék, sárga) és a makulátlan, sima felület érvényesül. Ez utóbbinál a zöld alap bal alsó sarkában három szál virág is díszeleg, amitől egy minden cifraságtól irtózó, vérbeli modernista bizonyosan frászt kapna. Kaszás eljárása pimasz, játékos, szellemes. Hommage és pastiche egyszerre.
A mű információs anyagának másik fele napjainkba kalauzol. Az egyik digitális monitoron váltakozó két fénykép a graffiti és a plakát díszítő funkcióját hangsúlyozza a városi térben. A másik képernyőn ennek ellentéteként, a São Paulóból 2006-ban száműzött köztéri plakátok üres hirdetőtábláinak, csupasz állványzatainak felvételei peregnek. A mellette lévő faliújságon pedig, mintegy erre rímelve, üres és rongált budapesti cégérek fotói sorakoznak. Szemantikai vakfoltok, amikor maga a reklámhordozó kerül előtérbe, annak anyag- és tárgyszerűsége. Kaszás kioszk-rekonstrukcióinál is valami ilyesmi történik. Ezért vélem erősebbnek a kiállítás esetében inkább a képfilozófiai és jelentéstani, mint a kiállításvezető által felvetett szociális vagy politikai aspektusokat.
A szomszédos kisteremben kapott helyett a Kioszk-telep dioráma (2013-2014). A kinti reklámpavilon-tervek kicsinyített, térbeli másait láthatjuk salgó polcrendszeren sajátos skanzenként elrendezve. A makettek hulladékokból, műanyag, fa, karton darabokból készültek. Kétségkívül látványos az összkép, ha akarom múltkritika, ha akarom jövőkép. Mindazonáltal, bár a motívum közös, mégsem érzem egységben Kaszás két művét, inkább két külön projektnek. Számomra a jelen kiállítási helyzet alaptémája a Reklám-romok (2013) és az avantgárd relikviák között létrejövő sűrű és sokrétű interakciós háló. Hozzá képest a másik, egyébként térben is elkülönülő munka már egy más történet.
A konstruktivista hivatkozások korábban is felbukkantak Kaszás művészetében. Példaként említhető a képarchitektúrákra emlékeztető madárházas Odu-sorozat (2011), vagy a Loránt Anikóval közösen jegyzett A remény óvóhelye (2004) című environment a Liget Galériában, amely a De Stijl modorában, újrahasznált faanyagokból készült osztályterem. A 2014-es Sydney Biennálén a makettes vonalat folytatva, Shanty-tower című munkájával szerepelt, amelyben, saját bevallása szerint, Yona Friedman megastruktúráit ötvözte Schöffer kinetikus tornyaival. Elegáns és választékos Kaszás kortárs-nyelvezete. Munkáiban ökológiai, gazdasági és társadalmi kérdésekkel foglalkozik, és az újrahasznosítás mindenesetben fő szempont nála. Például a jelen kiállításnál az udvaron felállított Kassák kioszktervének életnagyságú rekonstrukciójából a művész vezetésével virágágyásokat építettek a gyerekek. Ugyanakkor fontosnak tartja a mű esztétikai minőségét, mert a néző azon keresztül tud legkönnyebben csatlakozni az alkotáshoz. A műtárgy szemléltetőeszközként való elgondolása Szász György objektjeivel, az ökológiai kontextus pedig Halász Péter Tamás munkáival (pl. Forró torony I-II., 2009) rokonítható.
Kaszás az Artmargins-nek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy az intézményi művészetet egyfajta laboratóriumnak tekinti kutatásaihoz. Ezt a típusú munkamódszert követi a jelen kiállítás. Pont annyi információt közöl, amennyi nem terheli meg a nézőt, de beindítja, és gondolkodásra készteti. Számomra ereje a könnyű szerkezetes koncepcióban rejlik, amely, mint egy alapképlet variálható helyhez, időhöz és kontextushoz. Előzményeknek tekinthető alakban és jellegben a Propaganda barikád (2003) vagy a luxemburgi MUDAM-ban őrzött Megashelter (2011-2012). Installációi olyan gyűjtéseken alapuló alkotói folyamat esettanulmányai, amelyek egymáshoz lazán kapcsolódva, a művészet érintkezési pontjait keresik.
(A kiállítás 2014. július 5. – szeptember 21. között volt látható a Kassák Múzeumban)
A cikk nyomtatásban megjelent az Octogon magazin 2014/6-os lapszámában.
Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 114 - 2014/06. lapszámában
A lapszám tartalmából:
16 év után teljesen új arculattal jelent meg az OCTOGON magazin legfrissebb száma. A megújult lapban most egy 16 oldalas Várkert Bazár melléklet található, valamint egy extra, bő 80 oldalas FTC-stadion-Groupama Aréna melléklet kíséri.
Megnézem Előfizetek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
