Egy félreértésből indult minden. E sorok írója tizenhét éves lehetett, tarkóját takaró, majd vállig érő, de távolról sem hosszú hajú siheder. 

Egy félreértésből indult minden. E sorok írója tizenhét éves lehetett, tarkóját takaró, majd vállig érő, de távolról sem hosszú hajú siheder. Nehezen felidézhető már, hogy melyik pesti utcán egyszer csak füttyögést hallott maga mögül, meg intenzív „hééé”-zést. Mint kíváncsi tini, ő is hátrafordult, hiszen könnyen azonosítható volt, hogy a kérődző férfiindulat egy olyan építkezés állványairól hangzott fel, ami mellett nemrégiben sétált el, vagyis neki is látnia kéne micsoda nőnek is szólhatott a kanos hőbörgés. Ám az utcán nem volt senki rajta kívül, ami gyors kalkuláció után annak megállapítására ösztönözte volna, hogy a kőmívesi indulat tárgya ő maga, az ő kamaszférfiúi fiatalsága, vagyis a félhosszú hajjal megtévesztett, hevült iparos nézte be a szitut. E sorok szerzője nem érzett szégyent, nem vágott vissza, mert nem érezte rá vonatkozónak a tévedést, pusztán csak konstatálta, hogy aki építőállványra, építési munkaterületre, építési kerítés mögé kerül, naphosszat nyakig gödörben kubikol, annak bizony megkergül a libidója, tiplivel, flexszel, ütvefúróval a kezében valahogy mindenkiből előtör a mucsai Casanova.

Mikor ezek a sorok születnek, izzik a város. Rettenetesen meleg van. Éppen egy bejegyzést olvastam a közösségi hálón arról, hogy egy barátnő kölcsönadott barátnőjének egy nyújtófát, illetve egy szakácskönyvet a Margit híd budai hídfőjénél, ott ahol a villamosok éppen fonódnak, mire a villamost fonó félmeztelen krampácsolók a sodrófa és a két nő látványától, olyan gerjedelembe jöttek az építési kerítés mögött, hogy azt bárki pornó-producer síró meghatódottsággal figyelte volna. Szóval volt ez a bejegyzés, ami a huszonöt évvel ezelőtti tévedéses (megtévesztéses) élményt újra elhívta. Szóval, hogy van ez a mi szakmánk, ahol építé-szetről, építészeti alkotások minőségéről, esztétikumáról értekezünk a magunk ügyes, vagy ügyetlen, okos, vagy korlátolt módján, miközben az építésnek és alkotásnak létezik egy mély rétege, amiről azoknak van mindennapi tudásuk, akik nőnek születtek, és akiket napi szinten ér verbális inzultus minden esetben, amikor is épül-szépül valami a városban. 

Nyilván van elméletem arról, hogy ezt hogyan is lehet megélni nőként az utcai mindennapokban, illetve ennek a kőporos kanosságnak a forrásvidékéről is gondolhatok valamit, ám jobbnak láttam a Facebookon megkérdezni az ismerőseimet a témáról. 



Sztorikat, kommentárokat gyűjtök tervezett cikkhez építkezésen dolgozó melósok (füttyögések, beszólások, vaskosságok) vs. építési terület mellett elsétáló nők, lányok, asszonyok témakörben. (...) Miért bátor a férfi, ha lapát van 
a kezében? Miért kanos a krampácsoló, ha friss a beton, félmeztelen és szalonnát eszik hagymával, bicskával egy sitteszsákon üldögélve?

A válaszolok közül kevesen tudták félvállról venni az inzultusokat, sőt volt, aki serdülő kora óta fantáziál egy láthatatlanná tevő kabáton, amit minden építkezés közelében magára öltene. Volt, aki Ázsiában él és az építkezéseken dolgozó, zömében falusiak szemében azt a nyílt és örömteli kíváncsiságot látja, ami azon a fertályon minden európait (értsd kaukázusit) kísér, legyen az nő vagy férfi. Volt, aki megjegyezte, hogy valószínűleg ez a bók egyik fajtája volna, ám a büdös bunkók a bókok terén is büdös bunkók maradnak. Voltak, akik megjegyezték, hogy ez valószínűleg inkább egymásnak szól, vagyis a férfi csoporton belül a szexuális potenciált, a hierarchiát, a kőművesi rangsort ezen a módon képesek kifejezni a dolgozó rétegek. Néhányan aztán azt fejtegették, akik éltek latin országokban, hogy milyen érdekes is az, hogy ott létezik a leszólításnak, köztéri bóknak, dicséretnek külön nyelve és stílusa, amit már a tinédzserek is elsajátítanak, vagyis a legritkább esetben bántják meg azt az egyébként ismeretlen nőt, akinek éppen csak a haja lobbanásáról, vagy a csinos szoknyájáról tesznek elismerő megjegyzést széles és ugyancsak jól dekódolható gesztusok közepette. 

Szóval a vélemények jelentős része végül is arról szól, hogy vissza lehetne fogni, srácok, ott a munkagödörben! Egy sor nő számára trauma és bántás, amit ti viccnek, feltűnősködésnek szántok. Nem engeditek ti ezt meg magatoknak civilben, egyedül sem, akkor miért kell a verbális erőszak ezen formáját kalapáccsal, lapáttal a kézben ennyire erőltetni. Nincs ez jól! Változzatok és figyeljetek a folyadékbevitelre!
a Szerk.

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2015/5-ös lapszámában.

 

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 121 - 2015/5. lapszámában

A lapszám tartalmából:

Sorsok Háza, Sou Fujimoto, kilátó Galyatetőn, Lauder Óvoda


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Juha Leiviskä, legendás finn építészre emlékezünk

Juha Leiviskä, legendás finn építészre emlékezünk

„A fény, elsősorban a nappali világosság, a legfontosabb anyaga az építészetnek.”

Lakáskultúra egy történész-lakberendező szemével | Hungarian Objects 1. rész – Vörös Kati

Lakáskultúra egy történész-lakberendező szemével | Hungarian Objects 1. rész – Vörös Kati

Mi történik, ha egy építész személyes magazin-gyűjteménye egy történész-lakberendező kezébe kerül? Avagy: ne csak nézegessük, de lássunk és értsünk is meg, s fedezzük fel közösen a szocializmus tér- és tárgykultúráját!

Luxushotel a Józsefvárosban

Luxushotel a Józsefvárosban

A szecesszió és az art deco találkozása a Horváth Mihály téren.

Hirdetés