A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2016/3-as lapszámában.
Miközben a MOME Campus pályázat eredményétől hangos a sajtó, viszonylagos csöndben átadták az egyetem új épületét, a 2007 óta készülődő Műhelyházat. Az épület előtt állva már most nyilvánvaló, hogy akármilyen látványos is lesz a fejlesztés, az új gondolatok leginkább ebből a puritán fekete kockából fognak kisugározni.
A sajátos magyar szocreál felütéseként ismert Zugligeti úti épületet olyan régen kinőtte az egyetem, hogy a szegényes körülmények, a város távoli pontjára telepített műhelyek térbeli leválása, a folyamatos szükséghelyzet szinte már hozzánőtt a MOME légköréhez. Most kiemelt beruházás keretében az egyetemből „kreatív információs tudáspark” lesz, amiről azt gyanítom, kevesebb, mint igazi egyetem, de több mint kutató-kísérletező labor. A lezajlott építészeti tervpályázatból kiindulva mindenesetre erősebb lesz a kapcsolat az egyes tevékenységek között, nagyobb teret kapnak a közösségek, az egymást inspiráló hatások, és adekvát építészeti formát fog ölteni az a dinamikus inger-áramlás, ami az alkalmazott művészeteket ma áthatja.
A most elkészült Műhelyházban mindez koncentráltan ölt testet. Reimholz Péter terveit Csomay Zsófia és Németh Tamás igazította a folyamatosan alakuló program kereteihez. Idővel világos lett, hogy a majdnem 2000 négyzetméter összterületű épület messze képes befogadni annyiféle feladatot, amelyet szánnak neki. Így tovább nőtt a gondolat, és hamarosan megkezdődik az újabb építkezés, aminek végén egy híddal ide kapcsolódó második tömbbel, a Média- és Műteremházzal kiegészülve, 2017-től ez lesz a campus úgynevezett technológiai parkja.
Csomay és Németh az eredeti tömegformát megtartotta, de 180 fokkal elfordította, így az üzemi bejárat a Budakeszi úti oldalra került, a személyforgalom pedig a Zugligeti úti főbejárat irányába, hogy a campus zöldterületére minél kisebb terhelés jusson. Így az egyetem főépületére most egy komoly, de semmiképpen nem komor, két egymásba tolt kubusból álló, négyszintes ház néz. Durva tapintású, majdnem feketére égetett téglabőre messziről homogénnek tűnik, de közelről jól látni az anyag finoman kirajzolódó mintázatát, a textúra természetes, lávakőre emlékeztető vadságát. Távol áll ez az anyagválasztás a hazai téglaépítészet finomkodásától, a decens letisztultságtól: ez a ház nem idézet, hanem eleven, igazi barlang, amely ablakméreteivel a főépületre utal, de az ablakosztás kis aszimmetrikus elmozdulásával mindjárt önállósul is. A ház egésze – a főépület klasszikus tagozataival szemben – sokkal inkább természeti képződmény érzetét kelti, nem méltóságot sugall, hanem lehetőséget az elrejtőzésre. A lejtős terep miatt az odavezető útról a második szinthez érünk, itt a fehér előtető és az ugyanilyen tónusú mellvéd jelöli ki a bejáratként meghatározott, négy üvegtáblás eltolható falat; ugyanilyen fogad a sarkon túl, de csak zárt üvegfalként, illetve egy szinttel lejjebb, a parkra nézve, és a ház negyedik oldalán, szintén fehér előtető-szemöldök alatt, a műhelyudvarra nyíló gazdasági bejárat.
Míg kívül sötét, szemcsés tapintású homlokzatot érzékelünk, belül sima, világos látszóbeton felületek fogadnak. Mindent átjár a beeső természetes fény. A közlekedő egyben tágas közösségi tér is, a lépcsőház simított betonlapokkal körülvett puritán tömbje a jól átgondolt térarányoknak köszönhetően olyan látványos, mint egy kortárs design bútor, a lépcsőt kísérő karcsú fémkorlát az ablakokon bejutó napfény-rácsot ismétli. A négy szint kialakítása egyforma: a közlekedőtértől üvegfalak választják el a műhelyeket, keresztbe-hosszába minden átlátható, ami annyit jelent, hogy a főépület alagsorából és a IX. kerületi telepről ideköltöző hagyományos kézműves tevékenységek színtere (a fém-, asztalos-, textil- és festő műhelyek), illetve a legújabb technológiákra építő, 3D-nyomtatóval és CNC-géppel felszerelt terek belül mindenkinek megmutatják magukat. Kialakításuk a technológián túl semmilyen sallangot nem igényel, a tágas, napfényes termeket úgyis az ott folyó munka fogja tovább formálni.
Az épület egyetlen dísze kívülről nem is igen látszik. A legfelső szinten, a gépészet ferdén felmagasodó tömbje mellett széles mellvéddel körített tetőterasz fogad. Ez a pihenés, a szemlélődés helye, teljes panorámával a budai hegyekre. Itt élhető át legerősebben a ház szigorú geometriai rendbe rejtett természeti metaforája: ami lent barlangként véd, az itt fent egy lombkorona méltóságával uralkodik a levegőben.
építész: Reimholz Péter, Csomay Zsófia, Németh Tamás
Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 127 - 2016/3. lapszámában
A lapszám tartalmából:
Library and Learning Centre - Zaha Hadid, Szczecin Nemzeti Múzeum, Bem Park villapark, MOME Műhelyház
Megnézem Előfizetek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
