Gondolat-játék - Tervezett építészirodában, nyert neves formatervezői díjat és most nemzetközi terepen, Amszterdamban próbál szerencsét Leits Miklós.
Valamikor a ’90-es évek végén, az akkor már 80 felett járó, de még mindig aktív Achille Castiglioni egy rövid interjúban sztorizott leghíresebb munkáinak születéséről. Zsúfolt művészlakásában életkorát meghazudtolón demon-strálta használatukat, egyebek mellett a háromlábú, szinte anyagtalan Luminator állólámpáét. Ennél kis kitérőt tett, elmesélte, hogy már az első tárgyak megszületésékor azt mondta neki a papája, hogy „mindegyikőtök [vagyis a fivérek: Achille, Livio és Pier Giacomo] tervezéskor folyton elvesz valamit a tárgyból, aztán végül nem marad semmi!”. Ez a semmi lett végül a minden, a modern formatervezés esszenciája, ahol a mérnöki pontossággal kimatekozott funkció a modernizmusnak/univerzalizmusnak a-kevesebb-több márkájú kabátját öltötte magára. És ez a Castiglioni-féle történet motoszkált a fejemben, amikor Leits Miklós terveit, megvalósult munkáit nézegettem, mert azt tapasztaltam, hogy az elv nála sok esetben, öntudatlanul, saját ízléstől vezérelve valami hasonló.
A mindössze 32 éves alkotó 2007-ben végzett a PTE Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karán építészként, majd egészen 2010-ig a Zoboki-Demeter és Társaik Építészirodában tervezett. Azóta saját útját járja, bő éve már Amszterdamban, mint szabadúszó tervező tevékenykedik. Jelenleg éppen formatervezőként (itt jegyzem meg, hogy íme, sokadszorra egy formálódó pályakép, ami jelzi: felnőtt egy újabb tervezői generáció, amely tevékenységével bizonyítja, hogy az oktatásban megcsontosodott merev specializáció rendszerét érdemes lenne felülvizsgálni). Már az első tárgya sikert aratott: a meglepő formájú gyümölcstartó, ami egyszerre idéz egy kúszó szőlőkacsot és egy lendületes térbeli vonalrajzot, megnyerte az Artzept design pályázatának első díját. Erőltetett lenne részemről egy pályázati anyagban meglátni a jövőbeli szándékokat, mégis az ebben a tárgyban testet töltött „anyagtala-nítás”, analízis és játékosság, egyúttal jelszerűség azóta is, akár együtt, akár külön-külön, de ott vannak Leits Miklós munkáiban. Sok más mellett, különösen az utóbbi egy-két évben megalkotott világítótestekben.
Ezek közül a legismertebb a szobrászat és a design határterületén született, egyedi készítésű, számozott, a beton szilárdságán és kristály változékonyságán alapuló Ovalit padlólámpa, amelyet ma már számos külföldi galériában kiállítottak; nagy az érdeklődés rá. Első pillantásra is világos, hogy eltérő a két világ, mégis a kézműves Ovalittal a szobrászati megformálása okán analóg a Crane Light, mely már pompásan ötvözi a fennebb soroltakat: egy origami darumadár nyomán létrehozott, játékos rendszerű állólámpa, egyben absztrahált, illékony madárváz, ami érintésre, interakcióra szólít. Hasonlóképpen, avagy a kötött funkción túl, játékra hív a Color Disc névre hallgató, szintúgy állólámpa, ebben az esetben a használó saját maga alakítja, „keveri” ki a világítás fókuszában az RGB színmodell alapján meghatározható színeket. De hogy ne csak egyetlen funkción belül maradjunk, itt a Star Chair, s vele visszatér kicsit az „otthonról hozott”, Leits Miklósnak az édesapjától örökölt kézművesség iránti szenvedélye. Az elemjáték-szerűen összerakott indusztriális karakterű, csillagforma szék ülőfelülete polikarbonátból készült, nos, ez a párosítás, különösen egy szék esetében remek capriccio, gondolatjáték: egyszerre tagadás és állítás.
Szöveg: Molnár Szilvia
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2014/8. -as számában.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
