Jelen állás szerint  az épület az idei Mies van der Rohe-díj öt döntőse között az egyetlen kelet-európai. Lengyelországban egyébként az elmúlt két évben két olyan középületet is átadtak, amely a díj 40 projektből álló elődöntős listáján szerepelt. Mind a varsói lengyel zsidóság történetét bemutató múzeum (Tervező: Lahdelma & Mahlamäki Architects; OCTOGON 2013/6), mind a szczecini filharmónia tervezőit nyílt, nemzetközi tervpályázaton választották ki. Ezek a projektek meggyőzően bizonyítják, hogy a széles, nemzetközi palettáról való választás megkérdőjelezhetetlen biztosítéka az építészeti minőségnek.

Szöveg: Matúz Melinda
Építész: Estudio Barozzi Veiga
Fotó: Jakub Certowicz, Jaroslaw Syrek

Jelen állás szerint  az épület az idei Mies van der Rohe-díj öt döntőse között az egyetlen kelet-európai. Lengyelországban egyébként az elmúlt két évben két olyan középületet is átadtak, amely a díj 40 projektből álló elődöntős listáján szerepelt. Mind a varsói lengyel zsidóság történetét bemutató múzeum (Tervező: Lahdelma & Mahlamäki Architects; OCTOGON 2013/6), mind a szczecini filharmónia tervezőit nyílt, nemzetközi tervpályázaton választották ki. Ezek a projektek meggyőzően bizonyítják, hogy a széles, nemzetközi palettáról való választás megkérdőjelezhetetlen biztosítéka az építészeti minőségnek.

fotó © Jakub Certowicz

A barcelonai székhelyű Estudio Barozzi Veiga 2007-ben nyerte meg a filharmónia épületére kiírt építészeti pályázatot. Az építészeti koncepció erőteljesen támaszkodik a város karakterét meghatározó elemekre. Az épület masszív tömegét a város lakóházainak meredekhajlású magastetőire emlékeztető szerkesztés oldja. A felszabdalt tömeg precízen illeszkedik a szomszédos eklektikus épületekhez, emellett – az építészek szerint –, képes a város vertikális elemeit és neogótikus templomtornyainak arányait is megidézni. Végül mégis az áttetsző, fénylő, fehér üveghomlokzat teszi a házat és vele környezetét is mesebelien valószerűtlenné. A tömegalakítás az épületet a konzervatív városi szövet azonos rangú elemévé alakítja. A szinte absztrakt, fehér homlokzat és szürke környezete közötti erős kontraszt pedig, a funkciónak megfelelően, határozottan hangsúlyozza az épületet. 

Az absztrakt külsőt a közönségforgalmi területeken letisztult belső terek követik. A belső téralakítás a teljes tömböt feltáró közlekedési tengelyre fűződik fel, amely horizontálisan és vertikálisan is átjárhatóvá teszi az épületet, a belsőt meghatározóan a közel 1000 fős hangversenyterem és a nagyságrendileg 200 fős kamaraterem térbe függesztett tömegei, valamint a ház nagyméretű felülvilágítói alakítják. A minimalista tereket a hangversenyterem ásványszerű, látszólag szabadon burjánzó, aranyozott tere meghökkentően ellenpontozza. Az anyaghasználatnak és a formagazdaságnak köszönhetően szinte észre sem lehet venni, hogy a terem szerkesztése valójában sokkal szigorúbb és kötöttebb, mint az épület összes többi része.

fotó © Jakub Certowicz
A szczecini új filharmónia egy kiemelkedő kortárs kulturális központ, a város zenei életének meghatározó színtere, amely tömegalakításával és egyszerű részletképzéseivel a város meglévő szövetét is finoman, de határozottan alakítja.

fotó © Jakub Certowicz

Vezető tervező: Fabrizio Barozzi, Alberto Veiga (Estudio Barozzi Veiga)
Projektmenedzser: Pieter Janssens, Agnieszka Samsel
Munkatársak:Marta Grządziel, Isak Mayor, Petra Jossen, Cristina Lucena, Cristina Porta, Ruben Sousa

Alapterület (bruttó): 13 000 m2
Tervezés: 2009
Átadás: 2014

A cikk a nyomtatásban megjelent az OCTOGON 2015/2 -es lapszámában

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 118 - 2015/02. lapszámában

A lapszám tartalmából:

Filharmónia épülete Szczecinben, 100 lakásos passzívház Budapesten, Fricska, Tesla, Bortársaság


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészek az Építészetről

Építészek az Építészetről

Az ACO online konferenciasorozata a nemzetközi építészeti trendekről.


 

Az IKEA 250 négyzetméteren tanítja az embereket fenntarthatóságra és bútorszerelésre

Az IKEA 250 négyzetméteren tanítja az embereket fenntarthatóságra és bútorszerelésre

Mert a jövő designja is a fenntarthatóságról fog szólni.

Kiss Miklós tervez arculatot a szintet lépő Hypeandhypernek

Kiss Miklós tervez arculatot a szintet lépő Hypeandhypernek

A kelet-európai identitás szellemében újul meg a magazin arculata és tartalma.

Hirdetés