128
2016/4 LAPSZÁM

Hármasban Sütő Katával és Sütő Lászlóval. A tervezőkkel Molnár Szilvia készített interjút.

• Olvasási idő: …

Mikor élőben vagy fotóssorozatokon látom a munkáikat, mindig az jut eszembe: homo ludensek ők, játékos emberek. Sértő ez? Nem gondolom, hiszen számomra Johan Huizinga holland történész gondolata ebben a mérvadó, aki a homo ludens meghatározásában azt hangsúlyozza, hogy struktúrateremtő ereje van a kultúránkban a játéknak: általa teljesedik ki a társadalom, a civilizáció. De hogy a design világából hozzak példát, a XX. század meghatározó tervezőpárosa Charles és Ray Eames, 1949-ben elkészült legendás Los Angeles-i otthonában minden reggelt különféle játékokkal, kreatív fejtörőkkel indított. hitték, hogy a játékok beleépülnek, megjelennek a munkáikban. Vagyis a játék szerintem a legkomolyabb dolog az életben.

Molnár Szilvia: Minden munkátokat közösen jegyzitek – „Sütő Kata és Sütő László”. Párost alkottok a munkában és az életben is. Ez számomra nagyon különleges, a hazai belsőépítészeti tervezés szereplői között nem is tudnék rá példát említeni. Így kezdtétek vagy így alakult?

Sütő Kata: Házaspárként alapítottuk a stúdiónkat, a Sütő Interiorst, ha jól emlékszem… 18 évvel ezelőtt. Én a MOME-n végeztem építészként, de az építészeti tervezés nem vonzott, inkább a belsőépítészet. Egy privát belsőépítészeti cégnél helyezkedtem el pályakezdőként, majd egy dunaújvárosi projekt kapcsán találkoztam Lászlóval. Mivel a stúdióban, ahol dolgoztam, lényegében „elfogyott körülöttem a levegő” megkérdeztem Lászlót, hogy mit szólna hozzá, ha saját vállalkozásba kezdenénk.

Laci, te is építész-belsőépítész vagy?

Sütő László: Egyáltalán nem, én cégtervezéssel, tanácsadással foglalkoztam korábban, Kata révén kerültem ebbe a világba.

Mi a munkamegosztás közöttetek?

SK: Én nagyon pörgős vagyok, sok terv fut párhuzamosan a fejemben – nem is nagyon merek belegondolni, hogy most éppen mennyi – kisebbek, nagyobbak is. Én ezeknek a tervezési részét viszem, persze a kreatív folyamatban is együtt gondolkozunk Lászlóval, de ezen fölül alapvetően ő az, aki a folyamatos egyeztetéseket végzi a projektek résztvevőivel, a beszállítókkal, illetve, mivel a legtöbb munkánkat a kivitelezés folyamatában is kísérjük, ő ezekben az esetekben a helyszíni művezető is. Ennek mindig - de a külföldi munkáink esetében különösen – fontos szerepe van.

A legtöbben (egyébként én is) a privát ház és lakás belsőépítészeti, valamint a vendéglátó-ipari munkáitokkal azonosítanak titeket. Tudatos részetekről, hogy ez a két legerősebb szegmens?

SL: Inkább arról van szó, hogy ezek a legismertebb, legtöbbet publikált anyagaink, illetve talán jelenleg ez a jellemző. 

SK: Amikor kezdtük, akkor mondjuk az irodaterekben voltunk nagyon erősek, például a stúdiónk indulásakor a Dunaferr Kereskedőház összes irodáját és kiállítási standját mi terveztük. De most is van egy nagyszabású irodai munkánk, a Telekom székház, amely a Könyves Kálmán körúton épül. De igen, igaza van Lászlónak, talán most éppen ez a kettő van nagyon szem előtt.
Ha mondjuk egy kicsit „hátraléptek”, és úgy tekintetek a stúdiótok eddigi munkáira, akkor van valamilyen közös, vissza-visszatérő jellemző, műfajtól függetlenül?

SK: Ez nem könnyű… nem is tudom… Talán a komplexitás, a teljesség a projektjeinkben. Mindig próbáljuk azt elérni, hogy a jól kigondolt, megformált koncepciót valamennyi belső térben végigvihessük. De visszakérdezek, te látsz ilyen közös jellemzőt velünk kapcsolatban?

Igen. Ami mindig átjön, az a magas minőség, a minőségi, korszerű anyagok használata, és igen, az a fajta Gesamtkunstwerk-hozzáállás a terek kialakításakor, „felöltöztetésekor”, amire utaltál a komplexitással. Illetve én kiemelném a világítást, számomra mindig érdekes, ahogyan a fényeket kezelitek, ahogyan és amilyen világítótesteket elhelyeztek a terekben.

SL: Az előbb szóba kerültek a külföldi munkák, ezek is kötődhetnek ahhoz, ahogyan gondolkozunk, ahogyan egy-egy feladatra tekintünk. Mert ez külföldön alapvető, ott ilyen komplexitásban dolgoznak a tervezők, és ez alapvetően mindig is közel állt hozzánk. Sok országban, sok kultúrában dolgoztunk már. Többek között Svájcban, Ausztriában, Párizsban többször is, Olaszországban, Romániában, Kínában, Indiában és Kanadában szintén. Terveztünk kiállítási standot a bolognai Cersaie-on is, és pár éve volt egy rendkívül jó együttműködésünk a kerámiaburkolatokat, szanitereket gyártó olasz Mirage céggel. Egyrészt nekik is kiállítási installációt terveztünk a milánói és belgiumi kiállításaikra, másrészt Kata egy kollekciójuk teljes terméktervezésében is aktívan részt vett, mint designer - az első
skiccektől a névadáson át az égetésig.

Hogyan találnak rátok a külföldi megbízók: ajánlás útján? Vagy az interneten?

SK: Mind a kettő megvan, sok a visszatérő ügyfelünk és sok az ajánlás is, de igen, az internet nagyon fontos. Már akkor volt weblapunk – talán még fellelhető valahol az ősi verziója –, amikor ebben még kevesen hittek, de mi nagyon kíváncsiak, nyitottak voltunk erre a lehetőségre. Így már az interneten is régóta megtalálnak minket. Nagyon szeretünk utazni, és számunkra az utazás egyben tanulás, kreatív kaland, ismeretszerzés is, nem csak kikapcsolódás. 
Látható az is az általatok tervezett lakásokon, kávézókon, borbárokon, éttermeken, hogy naprakészek vagytok abban is, hogy melyek a legújabb designtermékek. Vannak kedvenc tervezőitek?

SL: Nekem például Patricia Urquiola – ebben például nem értünk egyet (nevet). De nagyon szeretem Zaha Hadidot is.

SK: Van közös kedvencünk is, Piero Lissoni. Pár hónapja, amikor Milánóban jártunk, a Lissoni Associatiban is megfordultunk, és legnagyobb örömünkre, mivel épp jelen volt a bemutatóteremben, találkozhattunk a mesterrel - az nagyon nagy élmény volt számunkra.

Az interjú nyomtatásban az Octogon DECO 2016/4. lapszámában jelent meg