Sacha Lakic designerrel Szépvölgyi Viktória beszélgetett a 2009-es Belgrádi Design Héten.
Érzelemdús előadást tartott design munkásságáról a szerb származású, nagyrészt franciaként emlegetett tervező, Sacha Lakic. Halk zene szólt prezentációja alatt, melyben önmaga által tervezett motorok hátán mosolygott, és a száguldás, sebesség szeretetéről mesélt délies lendülettel, szerethető őszinteséggel. Fő megbízója, a Venturi autógyár működésének unikális jellegéről, az elektromos motor jövőjéről, kettős identitásáról és titkos építészi terveiről mesélt előadását követően persze a Tesla éleshangú kritikája sem maradhatott el. Az interjút Szépvölgyi Viktória készítette a Belgrádi Design Héten.
22 éves volt mindössze, mikor megtervezte az első motort a Yamaha számára, az Axist. Hogyan formálódott ki ilyen korán a járműtervezés iránti határozott érdeklődése?
Két dolog inspirált: az egyik apám, aki divattervező. A saját ruhatárát is ő tervezte és készítette el, meg haute couture darabokat csinált párizsi divatházak számára. Mikor gyerekként ültem az asztalnál, írtam a házi feladatot, lestem őt. Talán mint mindenki más, próbáltam másolni, amit láttam. Csak annyi eltéréssel, hogy engem a száguldás, az autók és motorok, a technológia nyűgözött le inkább, nem a divat. A másik meghatározó élményem szintén a kiskoromhoz kapcsolódik. Egy reggel, mikor mentem az iskolába, megláttam egy Ford Mustangot. Ma is emlékszem a döbbenetre és csodálatra, amit akkor éreztem. Leesett állal figyeltem. Hasonlítgatni kezdtem a Mustanghoz a többi autót az utcán, próbáltam megfejteni, mitől hat épp ez a kocsi ennyire rám. Végül felfedeztem, hogy e hatáskeltés alapja a design! Gyerekként tudatosult bennem, milyen mekkora ereje van a designnak, hogy erős érzelmi befolyásolásra képes egyetlen forma által. Miután beindítottam a saját designcégem, nem csak autókat és motorokat terveztem, lettek bútoripari megbízásaim is, székek és kanapék, majd belsőépítészeti feladatok.
Honnan származik? A neve alapján aligha mondanám franciának.
Belgrádban születtem, de egész életemben Párizsban éltem, ott nőttem fel. 2 éves koromban költözött át a családom.
Mennyire meghatározó a személyiségében, identitásában a szerb vér?
Nagyon is! Csak kis részben érzem magam franciának. Vannak olyan velem született tulajdonságok, amelyek jellemzően szerbek. Ilyen például, hogy nyitott és barátságos az ember, az üzletben tiszta lapokkal játszik. A franciák időnként álnok kígyók. Imádom őket, de előfordul, hogy felbosszantanak. Szerbiában lényegesen lazábban él mindenki, nincs zabszem a fenekükben, nem veszik annyira komolyan magukat.
Beszél szerbül?
Igen.
Térjünk át a Venturi gyárra, fő munkaadójára. Ez nem egy tipikus tömeg márka, nincsenek olyan számban sorozatgyártott modelleik, mint a többi nagy világcégnek, sőt, tetszhalottnak is nevezhetnénk ezt a Venturit. Mit várnak az öko prototípusoktól? Több vevőt, nagyobb hírnevet?
Nagyon is él ez a gyár! Nagy a csapat, körülbelül húszan dolgoznak a különböző irodai, marketing részlegeken és én felelek a formatervezésért. 2001 óta agyalunk azon, hogy valami frisset és újat vigyünk be az autóiparba. Hozzáteszem, időigényes munka funkcionálisan megbízható kocsit fejleszteni. Sokkal több idő, mint például a bútort tervezni – ahol az első skicctől számítva fél, maximum egy éven belül már vásárolható a termék. Egy autó esetében ez minimum négy év, a Venturinál pedig az új technológia és állandó tesztelés miatt ez lényegesen hosszabb időt igényel. Az elektromos autó gyenge pontja nem is a motor, hanem az akkumulátor. Ma még elképesztően drága ez a technológia. Így a Venturik is sokba kerülnek és korlátozott számban készülnek.
Céljuk, hogy az „öko-autógyártásban” zászlóvivő legyen a Venturi?
Fontos lenne. Nyilván pénzt kell hoznia, hogy megéljen és növekedhessen, de nem akarjuk, hogy túl gyors legyen ez a fejlődés, és átláthatatlanul naggyá váljon a vállalat, mert minél nagyobb a cég, annál több a probléma és a kihívás. Úgy gondolom, a Venturi mindig is egy kisebb gyár marad, ugyanaz a magas színvonalú manufaktúra. És bár kitartunk a limitált szériák mellett, nagy üzleti lehetőség rejlik magának a technológiának az átadásában. Segítünk más, nagyobb gyáraknak a szakértelmünkkel átállni normál motorról elektromosra. A Citroën és a Peugeot már kopogtatott az ajtón, hogy működjünk együtt és segítsünk nekik ebben!
Ahogy a Google fiúk beindították a Teslát és az új Detroittá akarnak válni, valószínűleg Európának is meglesz a válasza erre hamarosan. De ezek szerint nem a Venturi a reménybeli európai szilícium völgy.
A Tesla nagyon egyedi, amerikai módon fejlődik. Bemutatnak valamit, felveszik a pénzt, aztán folytatják a fejlesztést és újra felveszik a pénzt. Temérdek pénzük van abból is, amit az államtól kapnak, így biztosított a fejlődés gyors üteme és gyártás minden feltétele. Ám ha összehasonlítja, hogy hány autót gyártanak ahhoz képest, amennyi a forrásuk, az eredmény hihetetlen! Majdnem egymillió dollárjuk van egy-egy autóra, amit létrehoznak. Mindenki képes lenne ilyen kocsikat összeizzadni ennyiből! Ez biztos, hogy nem ez az irány, amerre a Venturi mozdulni szeretne.
Mi az elektromos üzemű autók jövője? Beindulhat a tömeggyártás és nagyszámú kereslet belátható időn belül? Meg tudják fizetni tömegek ezt a technológiát hamarosan?
Természetesen nem. De az evidens, hogy elektromos autókkal kell járnunk egy nap. Mit lehet tudni? 20-30 év múlva? De ennek még nincs itt az ideje. A Venturi nem is tömegeket céloz. A Fetishből például 25 darab készül. Vásárlóink nem is szeretnék, ha másnak olyan kocsija lenne, mint nekik. A Volage-ból lehet, hogy csak három, maximum öt darab születik, egyenként egymillió eurós áron.
Ha megnézem a Venturi autókat, inkább koncept autóknak mondanám őket. Ha nagyon szemtelenül fogalmazok, viccnek tűnnek. Mini szélmalom egy kocsi tetején? Elég nehéz ezt komolyan venni. Ez ugye nem a végső változat.
Egyáltalán nem vicc! Egy hatalmas, szögletes autó az Eclectic, amit említ és valóban koncept autó, de lesz ennek lesz egy ugyanilyen, kisebb méretű, városi változata, ami bizony ebben a formában gyártásra kerül. És ebből például többet csinálunk, mint a Fetishből! Persze még mindig kis mennyiségről beszélek, maximum 2-300 darabról évente.
Mikor jön el a pillanat, hogy más lesz autó korpusza attól, hogy újfajta technológiával készült és működik? Az említett Venturi, Tesla és egyéb „ökoautók” még mindig a klasszikus sportautó formában jelennek meg.
Nem merült fel a kérdés, hogy esetleg olyan elektromos autót gyártsunk, ami úgy néz ki, mint egy marslakó. Ennek pont az ellentétét akartuk. Ne is látsszon kívülről, meg se sejthesd, hogy elektromos autó közeledik! Épp ez a varázslat, hogy piszok gyorsan elsuhan egy mesés sportkocsi, aminek semmi hangja. Rengeteget hülyéskedünk ezzel Monacóban, mikor teszteljük az autókat. Úgy otthagyja a Fetish a lámpánál a Ferrarit vagy a Porschét egyetlen hang nélkül, hogy azon kacagni kell. Maga a csoda!
Az organikus megközelítés nem újkeletű az autótervezésben. Ott volt már a ’30-as évek bogárhátúja, ami szintén erről a tőről fakad.
Ebben igaza van. De azon is múlik, hogy mit akarunk létrehozni. A Venturi Astrolab egy nagyon lapos testű, Forma 1-es versenyautót idéző kocsi. Nem egy végtelenül praktikus darab, nem könnyű beszállni, de letisztult koncepciót tükröz.
Az utóbbi időben építészettel is kacérkodik.
Bizony, nagyon élvezem a házakat! Főleg a mobil épületek érdekelnek, hogy miként lehet olyat tervezni, ami szállítható. Reggel még egy szikla ormán ébredsz, este pedig ugyanabból a szobából már a tengerpartot nézheted. Olyan könnyen változik a lakhelyed lokációja, mintha csak egy vitorlás hajón lennél. Jövőre beindul az egyik ilyen típus gyártása, ha minden jól megy, és nem is lesz drága!
Az interjú nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2009/5 számában.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
